nlc.hu
Család
Ennyi ideig hatásos a 3. Pfizer oltás

Pfizert kaptál harmadik oltásnak? Kiszivárgott, mennyi ideig hat és mit előz meg a vakcina

Úgy tűnik, sokáig megnyugodhatnak azok, akik túl vannak a 3. oltáson és Pfizert kaptak.

Minimum 9-10 hónapig biztosít védelmet a súlyos szövődmények ellen a harmadik, emlékeztető oltásként beadott Pfizer vakcina – írja az izraeli 12-es csatornára hivatkozva a Telex.

Harmadik oltás

Beoltanak egy nőt a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztetõ adagjával a hatvani Albert Schweitzer kórház oltópontján 2021. november 3-án (Fotó: MTI/Komka Péter)

Az adatok, amelyeket egyelőre nem publikáltak és titkos forrásból szerzett meg a csatorna, arra is választ adnak, hogy az emlékeztető oltás nagyobb védelmet biztosít magával a megfertőződéssel szemben is.

A Clalit Health Services nevű izraeli egészségügyi szolgáltató tanulmánya szerint a harmadik Pfizer-oltás a két oltás által biztosított, öt hónap alatt jelentősen meggyengült védelemhez képest 93 százalékkal csökkentette a kórházba kerülés, 92 százalékkal a súlyos megbetegedés és 81 százalékkal a halálozás kockázatát.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top