nlc.hu
Család
Csak bajok vannak Emilio kutyájával

Emiatt forgott kockán Emilioék házassága

Komoly nézeteltérés alakult ki Emilio és neje, Jellinek Tina között, ugyanis elfogyott a családanya türelme. A házaspár szakemberhez fordult.

Betelt a pohár Jellinek Tinánál, aki évek óta hadilábon áll Emilio kutyájával, Ramszesszel. A családanya úgy érzi, a négylábúak ellátása is az ő nyakába szakadt. A két kistestű kutyával könnyen boldogul, azonban a rottweilerrel nem jönnek ki túl jól.

Emilio

Kifakadt Tina – Forrás: Drága családom

„Bevallom kezdetben nem szerettem volna kutyát, annak ellenére, hogy gyerekkoromban mindig volt négylábúnk. Tudom, hogy ez mekkora felelősség, ahogy abban is biztos voltam, hogy minden teendő az én nyakamba szakad majd. Így is lett, egyedül vagyok a három kutya gondozásával” – magyarázta Tina, akinek Emilio kutyájával gyűlik meg a baja. „Emilio gyerekkori álma volt egy rottweiler, ám azzal nem számolt, hogy Ramszesz milyen vérmérsékletű kutya. Tönkretette a bukszusaim, az összes növényünk megsínyli, hiszen pusztít mindent. Gyepünk miatta nem maradt, mert azt is tönkretette, a locsolórendszert is szétrágta. Ahogy a jakuzzit is két nappal a megérkezése után szétcsócsálta. Nem bírunk vele, a házasságunk forog kockán, ha Emilio nem tesz valamit és neveli meg végre” – jelentette ki félig viccelődve az életmódváltással látványos eredményt elérő Tina, akinek a férje azonnal cselekedni kezdett.

Emilio

Ramszesszel most szakember foglalkozik – Forrás: Drága családom

Tény és való, hogy sok munka hárul Tinára a kutyák miatt is. Ramszeszt én szerettem volna, a két kiskutyát pedig főleg Vivike. Így lett három kutyánk, ami nem kevés melóval jár. Ramszesz ráadásul nem könnyű eset, belátom, többet kell vele foglalkozni, tanítani, nevelni. Nagyon örülök, hogy szakemberhez fordultam, már most látom, hogy mennyit javít a helyzeten. Megpróbálom sokkal intenzívebben nevelni Ramszeszt és többet segíteni Tinának. Nekem az a legfontosabb, hogy béke legyen és a feleségem jól érezze magát, Ramszesz mellett is. Most ezen dolgozom gőzerővel!’ – árulta el a sokat fogyó Emilio a Drága családomban.

Olvass még Emilioékról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top