nlc.hu
Család

Damu Roland milliókhoz jutott a halála előtt

Damu Roland milliókhoz jutott a halála előtt

Damu Roland egy barátja állítja, a színész több millió forintot kapott a halála előtt.

Damu Roland évek óta nehéz anyagi körülmények között élt, ám egy barátja szerint halála előtt komoly összeghez jutott hozzá. Szilágyi Zsolt a Blikknek azt állította, hogy színész egy internetes álmát akarta megvalósítani, együtt dolgoztak rajta, egy közös barátjuk pedig több millió forintot utalt neki.

Bár azt nem tudni, a pénz hol van, Damu Roland halála után Szilágyi Zsolt többedmagával ment el a színész budapesti lakására, hogy összeszedjék a holmiját. Ez azonban nem tetszett a rokonoknak, akik bár nem is tudják Damu pontos címét, sérelmezik, hogy nem tudtak bejutni a lakásba.

Damu Roland

Damu Roland (Fotó: Smagpictures.com)

Damu unokatestvére, Tóth Zita felháborítónak tartja, hogy tudtuk nélkül vihették el a színész holmiját a lakásból, a főbérlő pedig nem engedte be őket. Ezért édesanyjával, Damu Évával, a színész nagynénjével azt tervezik, hogy rendőrségi eljárást indítanak.

Szilágyi Zsolt állítja, nincs rejtegetnivalója: „Tanúk előtt szedtem össze Roland cuccait, amiről leltár is készült, ezt elküldtem a szüleinek és Évának, a nagynéninek is. Roland holmiját egy raktárba vittük, mert az a hagyaték része. Főként eszmei értéket képvisel, hiszen ruhadarabokról van szó, két olcsóbb karóráról és egy gitárról, ezek kerültek a zsákokba” – mondta Szilágyi Zsolt.

A barát nehezményezi, hogy azok az emberek vinnék el a színész cuccait, akiket tudomása szerint a Facebook-oldaláról is letiltott. Ő viszont kifizetné a búcsúztató, a temetés és a sírkő költségeit is, ehhez csak egy meghatalmazásra lenne szüksége Damu nagynénjétől, ám nem kapta meg.

Damu Roland halála után óriási a viszály a családban: állítólag a színész megtiltotta, hogy a szülei részt vegyenek a temetésén. Damu édesanyjának a testvére, Katalin – aki a színész kislányát a születése óta neveli, és a gyerek gyámja – pedig a több mint hárommillió forintra rúgó elmaradt gyerektartást követeli.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top