Újabb tanárról jelentették be a gyerek sulijában, hogy már nem taníthat, mert nem hajlandó felvenni az oltást. Épp az a tanár, akit nagyon szeretett az alsós gyerek, és persze most nem érti, hogy miért hagyja el az osztályt a tanár. Miért nem képes beadatni az oltást, hiszen az anyja és apja is simán elment oltatni, semmi baja nem lett tőle, hogy lehet, hogy
a tanár, akiről azt hitte, hogy szereti a tanítványait, nem tesz meg ennyit, hogy együtt tudjanak maradni?
A gyerek nem érti, mert még nem tart ott agyban, hogy átlássa, milyen borzalmas sötétség terjed a kommentszekciókban az oltásokkal kapcsolatban, és hogy valószínűleg valami agyament összeesküvés-elméletnek esett áldozatul a kedvenc tanára is, aki meggyőzte magát, hogy érdemes felrúgnia a 20 éves pedagógusi pályát az oltástagadásért. A gyerek lelkéről pedig a nagy Facebook-küzdésben, a világhatalmak meg gyógyszercégek sátáni indokainak találgatása közben elfeledkezünk. Azoknak a gyerekeknek tesszük épp tönkre a gyerekkorát, akik a következő generáció lesznek, és most szembesülnek azzal, hogy a kedvenc tanáraik elhagyják őket a nagy semmiért.
Egyáltalán nem mindegy és nem legyinteni való az, hogy elveszíti a gyerek a tanárait, hiszen ezekkel a tanárokkal több időt tölt általában, mint a saját szüleivel, kötődik hozzájuk, szereti őket. Mivel még gyerek, ezért nem védi a lelkét olyan intenzíven, mint a felnőttek, így sokkal mélyebben is érinti egy olyan veszteség, mint a tanár lelépése. Találkozik az elhagyással eleget az oltáshiszti nélkül is, miért kell még ilyen pitiáner okokból is terhelni a lelkét? Hogyan magyarázod el egy hét-nyolcéves gyereknek, hogy mostantól nem lesz Piroska néni az iskolában?
Elmondod, hogy a tanár nem hajlandó megtenni azt, amit mindenkinek meg kellene tennie a közösség érdekében és nem oltatja be magát?
Még tovább rombolod a világát egy felelőtlen felnőtt miatt? Értem én, hogy mindenkinek jogai vannak meg szabad akarata és nem kötelező az oltás, de a gyerekek jogaira és lelkére közben ki figyel? A sok joggal együtt jár némi kötelesség is, például az, hogy nem okozok fájdalmat a rám bízott gyerekeknek, ha csak tehetem. Az oltás pedig egy olyan minimális apróság, hogy simán szándékos károkozásnak érzem, ha valaki ezért egy osztálynyi gyereknek okoz csalódást, mert ezt a kis erőfeszítést nem képes megtenni értük.
A gyerekek kötődnek a tanáraikhoz (Kép: Getty Images)
Sokkal inkább megértem azokat a pedagógusokat, akik a megalázóan alacsony fizetés, lehetetlen munkakörülmények vagy pszichológiai nyomás miatt hagyják ott az iskolákat, de ez, hogy valaki (aki elvileg a gyerekek iránt elhivatott személy) egy ilyen egyszerű dolog, mint az oltás miatt okozzon csalódást a gyerekeknek, nem fér a fejembe. Már csak azért sem, mert a tanárokról valahogy az él a fejemben, hogy értelmes népek – hiszen a gyerekeinket oktatják –, aztán tessék, kibújt a szög a zsákból, hogy egész sokan közülük a Facebookon terjedő őrültebbnél őrültebb konteók hívői és tagadják még a vírust is.
Felnőtt fejjel azt mondanám, hogy jobb is, ha az ilyen emberek nem nevelik a suliban a gyerekeket, és szerencsés, hogy elküldik most őket, de a gyerek szempontjából mindez mit sem ér. A gyerek jelenleg értetlenül áll és sok családban felteszi a kérdést, hogy a Vali néni miért és a Pista bácsi hogyan lehet, hogy már nem fog ott tanítani és miért ment el búcsú nélkül? Legalábbis a szülőktől hallott és a saját tapasztalat is az, hogy téli szünetben kaptunk egy kurta e-mailt, hogy januártól már más tartja az órákat, a gyerekek nem kaptak lehetőséget a búcsúra, a tanároknak a hűlt helye és hiánya maradt csak meg az iskolában az első tanítási napra.
Olyan érzés, mintha háború lenne és azok a tanárok most elestek a harcokban, akik nem hajlandók tenni a saját és a rájuk bízott gyerekek védelméért.
Az egész Covidnak már az elejétől kezdve a gyerekek a legnagyobb áldozatai – lelki szinten egyértelmű, hogy ők sínylik meg leginkább a helyzetet, az online oktatás hiányosságaitól (lásd: befényképezett papírlapok) kezdve egészen az oltástagadó tanárok eltűnéséig. Minden szinten káosz veszi körül őket, a szülők és a jó pedagógusok igyekeznek ugyan enyhíteni a hullámokat, de mindenki vakon repül már két éve, sokszor hétről hétre változó körülmények között pedig elég nehéz biztonságos hátteret és kiszámíthatóságot adni a gyerekeknek. Ráadásul azt sem tudjuk, kire haragudjunk a kialakult helyzet és elvesztett tanárok miatt: a politikára, amiért nem bír felülkerekedni önmagán? Az oltástagadó tanárokra, amiért nem értelmesebbek ennél? Az egész emberiségre, hogy magunkra szabadítottuk a járványt?
Mi lesz ezzel a generációval? Sorozatosan veszteséget kell átélniük: az iskola mindennapi biztonságát, a hétköznapi tevékenységeket, a nyugalmas családi programokat, a jelenléti oktatást… és most a tanáraikat is az oltás miatt veszítik el sorban. Hogy bír ki egy gyermek lelke ennyi csapást? Tegyük meg értük, amit lehet, például épp ezzel a nyomorult oltással ne bohóckodjunk már, hiszen a tét túl nagy, főleg, ha ennyi gyerek issza meg a levét a sok összeesküvés-elméletes oltástagadásnak.
