nlc.hu
Család
Kórház helyett az autójában kellett szülnie

Elküldték a kórházból, kénytelen volt az autóban szülni

A kórház annyit mondott, a babák nem mindig együttműködőek.

Még nem elég tág a méhszája, a kórház is tele van, jöjjön, ha még egy centit tágult!

Ezt mondták az orvosok Lauren Banksnek, amikor szülési fájdalmakkal bement a CarolinaEast Medical Centerbe. Haza is indultak, de nagyjából fél óra múlva Banks ismét vajúdni kezdett. Nem akartak visszamenni az előző kórházba, egy másik felé vették az irányt. A nő fájdalmai viszont olyan erősek voltak, hogy muszáj volt félreállniuk egy parkolóba. Végül az autó első ülésén adott életet a babának. Később megérkeztek a mentők és ellátták, majd visszavitték abba a kórházba, ahonnan korábban elküldték.

Várandós nő autóban

Forrás: Getty Images

A nő elmondta: amikor odaértek, az egyik nővér úgy nézett rá, mintha szellemet látott volna. A kórház később azt közölte, hogy ők nem hibáztak, „a babák nem mindig az elvárásoknak megfelelően működnek együtt”. A pár most azt akarja, hogy a kórház legalább az orvosi számlájukat fizesse ki a kellemetlenségek miatt.

Forrás: 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top