A Gibbons-ikrek története

June és Jennifer Gibbons 1963. április 11-én látta meg a napvilágot egy brit katonai kórházban a jemeni Adenben. Szüleik, Gloria és Aubrey Gibbons az 1960-as években Barbadosról költöztek az Egyesült Királyságba, miután Aubrey technikusként kapott munkát a Királyi Légierőnél.  

Csecsemőként még teljesen egészségesnek tűntek, ám az idő múlásával szüleik észrevették, hogy az ikerpár beszédfejlődése eltér a kortársaikétól. June és Jennifer saját nyelvet kezdtek beszélni, a barbadi kreol, vagyis az angol alapú kreol nyelv egyfajta felgyorsított változatát. 

Senki sem értette őket

A kislányok gyakorlatilag elválaszthatatlanok voltak. Az egymásoz való kötődésüket tovább erősítette az is, hogy az iskolában állandó zaklatások célpontjává váltak, pusztán azért, mert ők voltak az egyedüli színes bőrű gyerekek az osztályukban. Tinédzserkorukra a közös nyelvüket oly mértékben tökélyre fejlesztették, hogy azt már senki sem volt képes megérteni rajtuk kívül. Továbbra sem álltak szóba egymáson kívül senkivel, de  egyéb szokatlan viselkedésformákat is felvettek, például megtagadták az olvasást és az írást és tükrözték egymás mozdulatait.

1974-ben egy John Rees nevű orvos végzett rajtuk vizsgálatokat az iskolában. Vele sem kommunikáltak, emellett a szakember azt tapasztalta, hogy egyfajta rongybabaszerű állapotban vannak, nem reagáltak arra sem, amikor megszúrták őket, mert oltást kaptak. Az orvos felvette a kapcsolatot egy gyermekpszichológussal, aki azt tanácsolta Aubrey-nek és Gloriának, hogy járassák a lányokat terápiára. Bár több alkalommal találkoztak pszichoterapeutákkal, pszichiáterekkel és pszichológusokkal, a kezelés teljesen eredménytelen volt, továbbra sem beszéltek senkivel, kizárólag egymással.

Mivel minden terápiás kísérlet kudarcot vallott, a szülők a szakemberekkel konzultálva úgy döntöttek, elválasztják a lányokat és különböző bentlakásos iskolákba küldik őket. Abban bíztak, hogy ennek hatására elkezdenek kommunikálni másokkal, és kialakul a saját egyéniségük. Ehelyett azonban June és Jennifer  egymástól távol még visszahúzódóbbá váltak, gyakorlatilag kataton állapotban töltötték a napjaikat.

Miután karácsonyra naplót kaptak ajándékba, felébredt bennük az írás iránti szenvedély. Sötét hangulatú történetek írásába fogtak, melyek többsége olyan fiatalokról szól, akik különféle szörnyűségeket követnek el. Később a spórolt pénzükön ki is adatták az írásaikból összeállított könyvet.

Tizenéveik második felében inni és kábítószerezni kezdtek, illetve bűncselekményekbe keveredtek. Fizikailag bántalmazták, sőt kis híján meg is ölték egymást: úgy tudni, June egyszer megpróbálta belefojtani Jennifert egy folyóba, míg Jennifer egy elektromos vezetékkel próbálta megfojtani a testvérét. 1981 októberében felgyújtottak egy traktorboltot, amivel 200 000 dolláros kárt okoztak, majd egy iskolaépületet is megpróbáltak lángba borítani. Végül letartóztatták őket betörés, gyújtogatás és lopás vádjával.

A bíróságon June és Jennifer bűnösnek vallotta magát az ellenük felhozott vádakban. Az 1983-as Mentális Egészségügyi Törvény értelmében határozatlan idejű fogva tartásra ítélték őket a Broadmoor Kórházban, egy szigorúan őrzött mentális egészségügyi intézményben. 

A Gibbons-ikrek és Marjorie Wallace, a Sunday Times újságírója (Fotó: PA Images via Getty Images)

Az ikreket közel 12 évig tartották fogva a Broadmoorban, mely alatt a poklok poklát járták meg. Erős gyógyszereket szedettek velük, melyek súlyos mellékhatásokat váltottak ki náluk. Ezekben az években rendszeresen írtak naplót, melyekbe később a Sunday Times újságírója, Marjorie Wallace is bepillantást nyerhetett. Írásaikból kiderült, hogy ekkoriban egymás ellen fordultak. June azt írta, húga egy „sötét árnyék”, míg Jennifer azt, hogy June „a nyomorúság, a megtévesztés és a gyilkosság megtestesülése”, illetve „végzetes ellenségének” titulálta ikertestvérét.

June egyik naplóbejegyzéséből kiderült az is, hogy orvosuk azzal fenyegette őket, hogy 30 évig az intézmény foglyai lesznek. A nő a Belügyminisztériumnak, sőt Erzsébet királynőnek is levelet írt szabadon bocsátásuk reményében, ám mindhiába.

1993-ban aztán az ikerpárt egy nyitottabb intézménybe, a Glanrhyd Kórház Caswell Klinikájára helyeztették át. Az átszállítás során azonban Jennifer rosszul lett és mire megérkeztek, már semmire nem reagált. Egy közeli kórházba szállították, ám rövidesen meghalt akut szívizomgyulladásban. A szervezetében nem találtak kábítószert vagy mérget, a halálával kapcsolatos nyomozás során azonban June elmondta: testvére az átszállítás előtti napon furcsán viselkedett és a közelgő haláláról beszélt.

Jennifer halála után June egy évig Caswellben maradt, majd hazaköltözött Nyugat-Walesbe. Teljesen más emberré vált a testvére nélkül, immár úgy kommunikált másokkal, mintha élete első közel 30 évében is ugyanígy tett volna.

June Gibbons azóta önálló életet él, ám továbbra is gyógyszeres kezelés alatt áll skizofrénia miatt. Úgy tudni, minden héten meglátogatja Jennifer sírját. Arra a kérdésre, hogy ő és a testvére miért nem voltak hajlandók évtizedeken át másokkal beszélni, csak annyit mondott: „Szerződést kötöttünk. Azt mondtuk, hogy nem fogunk beszélni senkivel. Abbahagytuk a beszélgetést – csak mi ketten, az emeleti hálószobánkban.”

via