nlc.hu
Család

Négy évvel fiatalabb a hármas ikrek egyik tagja

Négy évvel fiatalabb a hármas ikrek egyik tagja

Az egyik lány négy évvel később született, mint a nővérei, pedig valójában hármas ikrek.
A hármas ikrek, akik közül egyik négy évvel fiatalabb

Megdöbbentő dolgot árult el a követőinek egy nő a TikTok-on: az állítja, hogy két nővérével együtt hármas ikrek, pedig ő négy évvel fiatalabb, mint a testvérei.

Az elsőre hihetetlennek tűnő dolgot így magyarázta el a Shelby nevű nő. Az édesanyja az 1990-es években lombikbébi-programban vett részt, és a mesterséges megtermékenyítésnek köszönhetően születtek meg a testvérei, Courtney és Becca, akik ma már 32 évesek.

Az embriók nagy részét felhasználták a beavatkozás során, ám a többi lefagyasztva maradt. Évekkel később a szülők úgy döntöttek, szeretnének még egy gyereket. Az orvos figyelmeztette őket, hogy az embriók hosszú ideig voltak lefagyasztva, ezért csekély az esély a sikerre.

Az orvos azt mondta az anyukámnak, hogy soha nem fog összejönni, mert túl sokáig voltak lefagyasztva az embriók, de végül megszülettem, és tulajdonképpen egy csoda vagyok

– mondta Shelby.

Ha pedig úgy nézzük, akkor Shelby és a testvérei, Becca és Courtney hármas ikrek, mert egyszerre fogantak, a petesejtek egyszerre termékenyültek meg. 

Korábban írtunk egy brit nőről, akinek három év különbséggel születtek meg az ikrei. 

(LadBible)

(Kiemelt kép: TikTok/maximumstrengthpepto)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top