nlc.hu
Család
VV Anett a szeánszon történtekről

VV Anett először szólalt meg a szeánszon történtek óta

Azt ígéri, később részletesen is elmondja majd, mi történt vele.

VV Anett, azaz Béres Anett először posztolt az Ayahuasca-szeánszon történtek után. A képet és a szöveget nem használhatjuk, de ITT meg tudod nézni.

Béres Anett

Fotó: Schumy Csaba

Mint ismert, két héttel ezelőtt ruhák nélkül, öntudatlan állapotban találtak rá az egykori valóságshow-sztárra. Később kiderült, hogy egy ayahuasca-szeánszon vett részt a barátnőjével, Sáfrány Emesével. 

A légtornász azt mondta a Fókuszban, hogy Anett szeretett volna hazamenni, de amíg ő összeszedte a cuccait, addigra eltűnt. Egyből keresni kezdték, de csak órákkal később találtak rá. Emese azt is elárulta, hogy lelkileg és fizikailag is nagyon rosszul van a barátnője, de mellette van és segít neki, amiben csak tud. 

Korábban Sáfrány Emese, most Béres Anett is megerősítette, hogy amint jobban van, részletesebben is beszámol majd a történtekről. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top