Damu Roland halála után a jó barátja, Zsolt minden olyan tárgyat összegyűjtött az ingatlanból, amely később, az örökösök – a színész édesapja és gyerekei – számára emléket jelenthet, majd mindezeket egy raktárba vitte, ahol azóta is ott vannak. A Blikk úgy tudja, Damu két nagyobbik fia azóta sem jelentkezett a hagyatékért, kislánya, a hatéves Maja gyámja, Katalin pedig azt nyilatkozta, hogy ők egyelőre semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak a kislány örökségéről.

Damu Roland tavaly decemberben hunyt el 47 évesen – Forrás: TV2 / Tények Plusz – videó
Katalin pontosan tudja, hogy Damu Roland nagy valószínűséggel mindössze adósságot hagyott hátra, amiről Majának az örökség többi részével együtt majd le kell mondania. Az asszony mindössze egyetlen dolgot kér a kislánynak az apja után maradt holmikból.
„Rolandnak volt egy gitárja, amit nagy becsben tartott. (…) Ez nagyon szép emlék lenne Majának az édesapjáról, hiszen szinte semmije nincs, ami rá emlékeztetné” – mondta el a bulvárlapnak.