nlc.hu
Család
Elveszett kutya

Elveszett, majd csodával határos módon hazakerült egy kutya

„Isten meghallgatta az imáinkat” – mondta az elkóborolt, majd hazakerült eb gazdája.

A corgi és juhászkutya keverék Dante eltűnése a Virginia államban élő Parada de Martinez család minden tagját felkavarta, amit tetézett, hogy költözniük is kellett, vagyis ha az elszökött kutya netán hazatért volna, már nem találta volna ott szerető gazdáit.

„Annyira imádjuk őt” – lelkendezett Ruth Parada de Martinez, aki szerint Isten meghallgatta az imáikat, azért láthatták viszont a kutyájukat, aki még július 26-án lógott meg egy séta során. Az 51 éves nő még a munkahelyén sem jelent meg, mert minden idejét a kutya felkutatásának akarta szentelni, de kitartása nem vezetett eredményre. „Amikor elveszett, úgy éreztem, mintha kiszakadt volna egy darab a szívemből” – indokolta elkeseredését Ruth.

Dante 2017-ben került a családhoz, és saját gyerekként tekintettek rá. Érkezése azért is jelent fontos mérföldkövet Parada de Martinezéknek, mert pont abban az időszakban diagnosztizálták súlyos limfómával az idősebb lányukat, aki végül felépült a betegségből. Gyógyulásában minden bizonnyal Dantének is része van, el sem mozdult ugyanis lábadozó gazdája mellől.

kutyamenhely

Augusztus 2-án a család otthonától nem is olyan távoli menhelyre bekerült egy közepes termetű barna-fehér kutya, aki azonnal belopta magát az ott dolgozók szívébe. Legnagyobb sajnálatukra nem viselt sem nyakörvet, sem mikrocsippel nem volt ellátva, így bármennyire szerettek volna, nem tudtak neki segíteni abban, hogy hazakerüljön.

Úgy határoztak, hogy megpróbálják mielőbb örökbe adni a játékos és barátságos négylábút, az új gazdajelöltek azonban nem keltették fel az elkóborolt eb érdeklődését. „Kedves volt velük, de mindig hatalmas szomorúság látszott a szemében, úgy tűnt, hogy ő is reménykedik abban, hogy korábbi családja rátalál” – nyilatkozta a menhely egyik munkatársa.

Október 15-én aztán megtörtént a csoda: miután a Parada de Martinez család végzett a költözéssel, Ruth és a lányai úgy döntöttek, tesznek egy próbát a közeli menhelyen, hátha beleszeretnek valamelyik védencükbe. A kisebbik, 10 éves lánya már a váróban felfigyelt a mentett kutyák fotóira, és izgatottan kiáltott fel, amikor megpillantotta Dantét.

Bár az asszony nem hitt benne, hogy épp itt lelnek rá elveszett kutyájukra, megkérte a dolgozókat, hogy mutassák meg nekik ezt a kutyát. Kész szerencse, hogy a kislány nem hagyta annyiban, neki köszönhetően újra egymásra találhattak és azóta is elválaszthatatlanok. Dante azonnal megismerte a gazdáit, akik alig láttak örömkönnyeiktől.

Forrás: Via, Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top