nlc.hu
Család

Nincs felső korhatár az egyetemen

90 évesen végezte el az egyetemet ez az asszony

Ezzel nemcsak diplomát, hanem egy különleges rekorder-címet is szerzett a néni, akinek a jelek szerint nem kopott meg a memóriája idős kora ellenére sem.
Egyetemisták a diplomaosztón

Joyce DeFauw fiatal korában iratkozott be az egyetemre, aztán mikor már csak néhány félév választotta el a diploma megszerzésétől, kimaradt az iskolából. Egész életében bánta, hogy nem fejezte be a tanulmányait, ezért nem sokkal a kilencvenedik születésnapja előtt visszaült az iskolapadba, és most kézbe vehette várva-várt diplomáját.

Az intézmény, ahol sikeres záróvizsgát tett, hivatalosan is bejelentette, hogy Joyce rekordot döntött, ugyanis jelenleg ő a legidősebb ember, aki diplomát szerzett náluk.

Tanulmányait 1951-ben kezdte meg a tanítóképző főiskolán, és 3 és fél évig szorgalmasan látogatta is az előadásokat. Ekkor azonban betoppant a szerelem az életébe, házasságot kötött és jöttek a gyerekek. 

Az iskolába 2019-ben jelentkezett újra, és online órákat vett, hogy befejezze az alapképzést. Az immár diplomás néni azt mondja, reméli, hogy sokaknak ad inspirációt a kitartásával és elszántságával: „Felbecsülhetetlen, amit érzek. A lényeg szerintem az, hogy soha nem szabad feladni. Úgy értem, ha van lehetőséged, ragadd meg az alkalmat, és folytasd a tanulást akkor is, ha úgy érzed, kifutottál az időből. Sokan kiesnek az egyetemi évek alatt, de sosem késő visszatérni.”

Forrás: Via, Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top