A kár több tízmillió forintra rúg, és túlzás nélkül állítható, hogy egy élet munkája vált semmivé néhány perc alatt. A miskolci panelház egyik harmadik emeleti lakásában csaptak fel a lángok, a helyszínen megdöbbentő fotókat készített a Blikk.
A Középszer utcában egy 16 éves fiú lőtte a magasba az egyébként legális tűzijátékot, ami a hatalmas veszteséget okozta. Bár Erika, a lakásban élő édesanya azt mondja, először arra gondolt, hogy ha otthon tartózkodtak volna, talán el tudták volna oltani a tüzet, később arra jutott, hogy talán ők is bennégtek volna, ha nem mentek volna el a lakásból.
Amellett, hogy mindenük porrá égett, az otthonuk is lakhatatlanná vált, ezért kérvényeztek egy szükséglakást. Átmenetileg az asszony húga befogadta a családot. Erikának három gyermeke van, közülük kettő, egy 11 éves kisfiú és egy 20 éves lány lakott vele, a rakéta becsapódásakor egyikük sem volt otthon.
„A tüzet okozó utcabeli fiút nem ismerem, és egyelőre meg sem keresett minket. A lelkiismeretére bízom, hogyan cselekszik. Ha őszintén így tesz, érthető, de ha csak a látszat miatt, annak nincs értelme” – mondta a bajba jutott édesanya a Blikknek.
Bár a tűzoltók gyorsan a helyszínre értek és rövid időn belül megfékezték a lángokat, a család semmit sem talált épségben egykori otthonában. A mentés során negyven lakónak kellett elhagynia a házat, ők azóta visszatérhettek a lakásaikba.
A tűzijátékozás közben tüzet okozó fiatalemberrel szemben a rendőrség gondatlan közveszélyokozás gyanúja miatt büntetőeljárást indított, az eset után néhány órával pedig ki is hallgatták.
Nyitókép: Getty Images