nlc.hu
Család
Zdroba Patrikék elhalasztják az esküvőt

Zdroba Patrik és menyasszonya idén mégsem kelnek egybe

Egyszerűen nem volt idejük a szervezésre.

Több mint három éve van együtt az X-Faktorból ismert Zdroba Patrik és párja, Bádoki Bettina, és mivel mindketten úgy érzik, megtalálták az igazit, tavaly októberben azt nyilatkozták, hogy elkezdték szervezni az esküvőjüket. A lakodalom azonban elmarad. 

Betti és Patrik

Bádoki Bettina és Zdroba Patrik (Fotó: RTL)

Patrik és menyasszonya a Reggeli vendégei voltak, ahol megindokolták, miért nem állnak oltár elé. 

„Elkezdtük szervezni, az én ruhám is készül – ami amúgy nem baj, mert legalább meg lesz előre –, de egyszerűen annyira nem volt időnk mostanában. Nagyon sokat dolgozom én is, ő is, annyi minden volt az életünkben, hogy hiába van esküvőszervezőnk, még vele se nagyon tudtuk összeegyeztetni, hogy találkozzunk, megbeszéljünk mindent, és hát helyszínünk sincs még” – magyarázta Bettina, majd az énekes is kiegészítette az elmondottakat. Bár egyelőre nem erőltetik a dolgot, Zdroba sejti, miért úsznak a szervezéssel.

„Az ebben a jó, hogy azért mindketten úgy vagyunk ezzel a dologgal, hogy nem ragaszkodunk görcsösen ahhoz, hogy minél előbb házasodjunk össze. Teljesen átadtam a stafétát, úgyhogy a kis szerelmem intéz mindent. Lehet, ezért nem jutunk sehova” – tette hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top