Mennyire szólhat bele a szülő a gyerek karrierválasztásába?

A hamarosan érettségiző lányom gyógypedagógus szeretne lenni, amiről egy ideig finoman próbáltam lebeszélni, mondván, nem a világ legjobban fizető szakmája. De saját magamat sem győztem meg ezzel az érvvel, mert közben régóta látom a gyereken, hogy mennyire illik hozzá a segítő szakma, az egész lénye alkalmas lenne a gyógypedagógiai pályára (is), úgyhogy nem is erőltettem rá a véleményemet.

Természetes, hogy szülőként minden szempontból jót akarunk a gyerekeinknek, és igyekszünk olyan szempontokra is rávilágítani a karrierválasztáskor, ami a fiataloknak nem biztos, hogy eszébe jut. Mint például a kérdés anyagi vonzata. De a rávilágítás, tanácsadás, támogatás egészen más, mint az erőltetés. Egy fiatalember mesélte el a saját elrettentő történetét, hogy a szüleivel milyen háborúskodásba került, amikor más karriert akart választani, mint amit ők elképzeltek neki.

Hetedíziglen orvos

„Egy beteg rákérdezett, hogy végeztem-e már az egyetemen” – Beszélgetés egy fiatal háziorvossal

A fiatal férfi nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni a családját, ezért névtelenül mondta el a küzdelmét a szüleivel. Esetében az volt a konfliktus forrása, hogy a felmenők között minden férfi valamilyen orvos lett egészen régre visszavezethetően, és egyikük sem kérdőjelezte meg a sorsát, elfogadták, hogy ez a családi hagyomány. „Apám, nagyapám, de még az üknagyapám is orvos volt, valószínűnek tartom, hogy ha családfát kutatnék, még a középkorban is azt találnám, hogy valamelyik ősöm gyógyfüves gyógyító volt. Annyira régen tartja magát a családi hagyomány, hogy minden elsőszülött férfi orvos lesz, hogy a szüleim teljesen természetesnek vették, hogy én is az leszek. Már egészen pici koromtól kezdve az orvoslásra kondicionáltak, előbb volt orvosi táskám, mint kisautóm.

Volt egy csodálatos tanárom a gimnáziumban, aki 16 éves koromban felismerte bennem a tehetséget a magyar nyelv, irodalom, idegen nyelvek, és úgy általában a humán tárgyak iránt, miközben észrevette, hogy gyakran küzdök a biológiával, kémiával, tehát mindazzal, amire nagy szükség lenne orvosként. Csak egy kérdést tett fel, ami elgondolkodtatott a jövőmről, és ebből lett az a vihar, aminek az eredménye az lett, hogy majdnem kitagadtak a szüleim.”

A férfi úgy emlékszik vissza, hogy az apja őrjöngött, amikor előállt otthon a fia azzal, hogy nem akar tovább készülni az orvosira, nem jár tovább a felkészítőkre, különórákra, és sokkal inkább vonzódik a tanári pálya iránt. Fiatalokkal akart foglalkozni, nem érezte magában azt az elhivatottságot, amire szerinte szükség van ahhoz, hogy orvos legyen az emberből. A szülők megzsarolták, megfenyegették, megvontak tőle mindent, ami számára fontos volt, de a kamaszfiúban mindez csak még inkább megerősítette az ellenállást és azt, hogy nem lesz belőle orvos.

Egy időre kénytelen volt emiatt el is költözni otthonról, mert az apja nem fogadta el, hogy a fia szembemegy a családi hagyománnyal, de szerencsére a nagyszülők befogadták az unokájukat, és pár hónap alatt az apja is lehiggadt annyira, hogy már meg tudtak maradni egy légtérben. „Ennek már 15 éve, azóta az apám is teljesen elfogadta, hogy nekem más az életcélom, de azt azért már pedzegette, hogy ha fiam születik, reméli, hogy ő orvos lesz. De szerintem inkább legyen majd az a foglalkozása a gyerekemnek, amire hajlandóságot és tehetséget érez magában.”

Fotó: Getty Images

Beleszólás vs. irányítás

Ludvig Orsolya a Mathias Corvinus Collegium Vezetőképző Akadémiájának egyik mentoraként végzett, egyetemista fiatalokkal foglalkozik, de maga is gyakorló szülő, háromgyerekes anya 9, 16 és 18 éves gyerekekkel. A pályaválasztás, a munkakezdés a szakterülete több fronton is, ezért arról kérdeztük, hogy véleménye szerint hogyan lehet jól tanácsot adni a fiataloknak a karrierkérdésekben, hogy az ne legyen a szülők részéről beleszólás és irányítás.

„A beleszólásnak sokféle formája van, a megszólaló fiatalembernél egy agresszívabb formát látunk, amikor erőszakosan nyomják a gyereket egy bizonyos karrier felé, mert hiszen mindenki orvos a családban, és nem is értik a szülők, hogy a gyerekük miért akar más lenni – mondta el a szakember. – De van támogató szülői magatartás is, amit nem neveznék beleszólásnak, mert a szülő vagy a család jelenléte egy ilyen jelentős döntésben szerintem rendkívül fontos.

Maguk a foglalkozások is átalakultak, illetve vannak olyan munkakörök, amik 10 éve még nem is léteztek. Ha csak a saját szakmámat nézem, akkor például a social media manager, mint foglalkozás egyszerűen nem volt, illetve az egész kommunikációs szakterület máshogy nézett ki, mint ma. Ennek a változásnak a dinamizmusa nem fog csökkenni, várhatóan csak erőteljesebb lesz a jövőben, ami nyilván feszültséget okoz a fiatalokban. Amit most tanulnak, lehet, hogy érvényét veszti később, nagyon rugalmasnak kell maradni, mert bármikor módosítani kellhet a karrieren.”

Támogatás és elengedés

A kapunyitási pánikként is emlegetett feszültség abból is fakad a szakember szerint, hogy egyrészt nem mindenkinek van rugalmas személyisége, másrészt a korra jellemző maximalizmust nehéz kezelni ebben a helyzetben. Orsolya azt figyelte meg az egyetem utáni posztgraduális képzésben résztvevő tanítványainál, hogy egyre többen tökéletesen akarják az adott képzés minden részletét elsajátítani. Ha valamit csinálnak, azt tökéletesen kell csinálni, és minimum egy mestert kell szerezni mindenből, amihez érteni akarnak. Ha pedig többször kell karriert váltani, mert olyan gyorsan változnak a feltételek körülöttük, akkor ez a tökéletességre való törekvés visszahúzza, stresszeli őket „Vagy van a másik véglet, aki össze-vissza ugrál, félévente munkahelyet vagy képzést vált egy fiatal, mert annyira bizonytalan, hogy mit csináljon és megrészegíti a lehetőségek garmadája” – tette hozzá a szakember.

Orsolya a saját tapasztalatából is arra jutott, hogy nem jó ötlet ráerőltetni a gyerekre az elképzeléseinket szülőként, de ott kell állni támogató és biztató erőként az életében. Sőt, terelgetni is lehet, ha látjuk már gyerekkorában, hogy mihez van tehetsége, de közben tudni kell elengedni a terveinket, ha arra van szükség. Például a saját gyerekeinél a mérnöki pályát propagálta a szakember, de nem erőszakosan nyomta a gyerekekre a saját elképzeléseit. „Anno kitaláltam, hogy a gyerekeimnek a mérnöki pályát szánom, mert a jövő a mérnököknek áll, ennek érdekében már kicsi koruktól matekoztunk a gyerekekkel, játékosan programozni tanultunk, elmentünk velük a Budapesti Műszaki Egyetem Gyerekegyetem programjára… A gyerekek szerették, élvezték ezeket a programokat, de most egyik sem akar mérnök lenni, amiből egyáltalán nincs feszültség. A lányom most érettségizik, jogra készül, nagyon jól tanul, a fiam pedig a pszichológia és a marketing iránt érdeklődik.”

Fotó: Getty Images

A pályaválasztás gyerekkorban kezdődik

Pályaválasztás: az iskola nem mutatja meg a diákoknak a valódi világot

A szülői minta a karrierdöntésben is óriási szerepet játszik, megalapozza már azt is, hogy egyáltalán milyen lehetőségek merülnek fel a gyerekben. Ugyanis a támogatás szülői részről már egészen kisgyerekkorban el kell kezdődjön, nem 18 évesen kell kapkodni a fejünket, hogy most milyen foglalkozást válasszon a gyerek. A gyerek habitusa, képességei, tehetsége már kiskorában kezdenek kibontakozni, amikor óvodásként megfogalmazza, hogy tűzoltó akar lenni vagy balerina. Erre mind oda kell figyelni és ahol kell, ott segíteni a gyereknek a fejlődésben – és semmiképpen sem ráerőszakolni a saját álmainkat.

– mondta el Orsolya. A mi fiatalkorunkban a környezetünkben élő felnőttek munkahelyeit, karrierjét tudtuk megfigyelni, most azonban nagyjából a világ összes munkalehetőségét aprólékosan meg tudja vizsgálni a fiatal az interneten, és ez alapján tud sokkal körültekintőbb döntést hozni. A szülőre ott viszont szükség van, hogy segítsen a gyereknek abban, hogy reálisan lássa saját magát, hiszen az önismeret a legfontosabb alap ahhoz, hogy pályát tudjon választani a fiatal.

A szülők szerepe

„A saját diákjainknak mindig azt mondom karriertervezésnél, hogy ha még nem tudod pontosan, hogy mit szeretnél csinálni, akkor azt próbáld meg megfogalmazni, hogy mi az, amit biztosan nem szeretnél csinálni – ad tanácsot a szakember. – Általában ez a lista rövidebb, onnan már lehet tovább gondolkodni. Tudnia kell magáról a gyereknek, hogy neki mi a sajátja. Például csapatjátékos vagy inkább önállóan szeretne majd dolgozni? Fiatalon családot szeretne vagy inkább előbb karriert építene?

A szakember hozzáteszi, hogy természetesen javaslatokkal lehet élni szülőként, sőt, olykor szükség is van arra, hogy felnőtt szempontokat vigyünk a gyerekeink döntési folyamatába. „Van olyan diákom, akinek az apukája hallott az MCC képzéséről, és javasolta a fiának, hogy a pszichológia szak elvégzése után jelentkezzen ide. Ő azóta az egyik legjobb diákom, a képzésünkön talált rá a saját útjára, hogy marketinges szeretne lenni, és zseniális marketinges lesz, mert a pszichológia végzettség nagyon jó alap ehhez a szakmához. Nála is az történt, hogy elvégezte az egyetemet, de nem tudta, hogyan induljon el a munka világában ezzel a végzettséggel, meg kellett találnia a saját speciális területét. A szülők segíthetnek tehát a gyerekeknek a karrierválasztásban, a döntéshozatalban, de erőltetni vagy döntést átvenni nem szabad.”