A 13 éves Dillon Reeves lélekjelenlétének köszönhetik diáktársai, hogy megúsztak egy balesetet. A gyerekeket szállító iskolabusz belső kamerás felvételeiből kiderült, hogy a járművet vezető sofőr rosszul lett, a rádión be is szólt az irányítási központba, hogy szédül, és félre fog húzódni, de sajnos ezt a menővert már nem tudta végrehajtani, mert elájult.
A busz néhány másodpercig irányítás nélkül haladt, a szembe jövő sáv felé tartott, amikor Dillon Reeves odalépett a sofőrüléshez, megragadta a kormányt, a fékre taposott, és odakiáltott társainak, hogy hívja valaki a mentőket.
Dillonra igazi hősként tekintenek városában, még ünnepséget is rendeztek a tiszteletére.
Apja azt mondta, hogy amikor felhívták a rendőrök, hogy a fia megállított egy buszt, azt hitte, hogy valami balhé történt, de utána megnyugtatták, hogy nagyon is jó dolog, amit a fiú tett. Anyja első kérdése az volt: „Honnan tudtad, hogyan kell vezetni egy buszt?” Amire az volt a válasz, hogy a fiú mindennap a sofőrt figyelte.
(via Telex)