Nemrég látott napvilágot az a videó, amelyen miskolci középiskolás lányok alázzák egy társukat. A bántalmazás lelki és fizikai is volt ebben az esetben, több diák vette körül az áldozatot, térdre kényszerítve és ütlegelve. Az eset kapcsán érdemes megvizsgálni, hogy kinek milyen szerepe lehet egy ilyen helyzetben.
Évente minden ötödik diákot zaklatnak, közülük minden harmadik diák iskolai bántalmazás áldozata lesz. Ami még rosszabb, hogy nincs megállás, a bullying átgyűrűzött már rég az online térbe is, állandó fenyegetettséget teremtve, ami még tovább fokozza a zaklatás amúgy is traumatikus hatásait az áldozatoknál. Míg régen tudtak távolságot tartani egymástól a gyerekek iskola után, az online élettel ez a távolság megszűnt, már a nap bármely szakaszában elérik egymást – így a bántalmazók az áldozataikat is.
A közös felelősség
A zaklatás mindenütt jelen van, ezért az idők során az a szemlélet alakult ki, hogy ez az iskolai élet természetes része, és mindenki átesik rajta valamikor. Darby Fox gyerekekkel és serdülőkkel foglalkozó családterapeuta szerint azonban ma már tisztában vannak a szakemberek azzal, hogy az iskolai bántalmazás traumatikus és tartós hatással van az áldozatra, negatív következményekkel jár a fizikai és érzelmi egészségre nézve, úgyhogy nem szabad normalizálni. A zaklatás élménye és fenyegetése az áldozatot hiperéberségre kényszeríti: az amigdala, az agy ősi önvédelmi ösztönökért felelős része – a „harcolj vagy menekülj” – túlműködik, emiatt az áldozatok hajlamosabbá válnak a szorongásra és a depresszióra, illetve alvászavarok is gyakrabban alakulnak ki náluk.
A túlműködő amigdala az agy magasabb rendű funkcióit, mint például a tervezést, a döntéshozatalt, a konfliktusmegoldást is kikapcsolja, így pont iskoláskorban, amikor a gyerek feladata, hogy nagy mennyiségű új információt dolgozzon fel, az agya elsősorban a túlélésre összpontosít.
Amikor egy gyermek vagy serdülő iskolai bántalmazás áldozata lesz, kialakulhat nála az áldozati gondolkodásmód, amit később nehéz visszafordítani. Gyermekkorban és serdülőkorban a gyerekek már főleg arra figyelnek, hogy hogyan illeszkednek a körülöttük lévő világba, ezért amikor egy gyereket zaklatnak az osztálytársai, elkezdi azt gondolni, hogy valami baj van vele, azért bántják a többiek.
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
A szakember szerint a szülők és a pedagógusok sokszor akaratlanul is megerősítik ezt az aggodalmat, amikor az áldozatot teszik felelőssé a probléma megoldásáért: elküldik iskolai tanácsadóhoz, pszichológushoz, arra bátorítják, hogy másképp viselkedjen, hogy ne provokálja a zaklatót, vagy átrendezik az órarendjét, hogy elkerülje a bántalmazó gyereket. A felnőttek hajlamosak elszigetelni az áldozatot és a zaklatót, és minden egyes incidenst egyedi problémaként kezelni.
Pedig ehelyett inkább azt kellene elérni, hogy az érintettek és a környezet is a zaklatást mindenki felelősségének tekintsék.
A terapeuta felhívja a figyelmet arra, hogy milyen nagy szerepet játszanak a szemtanúk a bántalmazásban: „A zaklatás leghatékonyabb megoldása a bámészkodók felvilágosításában és felhatalmazásában rejlik. A bántalmazó helyzetek több, mint fele akkor szűnik meg, ha egy kortárs gyerek közbelép az áldozat érdekében.” Fontos lenne ezért, hogy az iskolákban tudatos felkészítés legyen a gyerekek számára az olyan helyzetekre, amikor csak szemtanúként vesznek részt a bántalmazásban, hogy tudják, milyen sok múlik rajtuk.
Mit tehetnek a szülők?
Ha az egyik szülő gyereke a zaklatás áldozata, egy másik szülő gyereke a zaklató, a többiek pedig a szemtanúk vagy bámészkodók. Szülőként az első feladatunk az, hogy felmérjük, hol áll a saját gyerekünk, amihez azt javasolja a szakember, hogy a következő kérdéseket tegyük fel a gyereknek:
- Van olyan osztálytárs, aki nem tud barátokat szerezni és kiközösítettnek tűnik?
- Kik azok, akik kilógnak az osztályból? Kik a zaklatók potenciális áldozatai?
- Látott már zaklatást az iskolában? Ha igen, mit tett vagy mit tenne, hogy segítsen?
Ezek után megtaníthatjuk a gyereket arra, hogy aktív szemtanúvá váljon, és a felelősségvállalás felé terelhetjük. Tanítsuk meg neki, hogy ha felemeli a szavát, és a barátait is bevonja, hogy ők is tegyék ugyanezt, az sokat segíthet a bántalmazott gyerek helyzetén. Ha az áldozat látja, hogy az osztálytársak és a kortársak nem közömbösek a történtek iránt, kevésbé valószínű, hogy áldozati mentalitásba zárják. Ilyen módon is taníthatjuk az elfogadást, az empátiát és a társadalmi felelősségvállalást. Ha mindenki felelősnek érzi magát azért, hogy minden egyes ember biztonságban legyen és tisztelettel bánjanak vele, azt az üzenetet közvetítjük, hogy az iskolai bántalmazás nem az áldozat problémája, hanem mindenkié. Azt mutatja az áldozatnak, hogy a probléma a zaklató viselkedésével van, nem pedig vele, és megerősíti a gyerek biztonságérzetét, amire minden gyereknek szüksége lenne.
