„Mi értelme bárminek? Úgyis vége lesz a világnak” – ez is lehetne akár a Z generáció szlogenje. Ebbe a generációba tartoznak az 1990-es évek közepe-vége és a 2010-es évek eleje között született, többnyire X generációs (1965-1980 között született) szülők gyermekei – vagyis a mi gyerekeinkről van szó.
Ewan Morrison, a How to Survive Everything című kötet szerzője a Z generáció félelemeit dolgozza fel a könyvében. A Z generációt nevezik Zoomereknek is, és nagyon úgy tűnik, hogy apokaliptikus vízióik miatt óriási szorongás telepedett rájuk. Ez a generáció sokkal magasabb szintű depresszióról számol be, mint a korábbi generációk. John De La Volpe harvardi közvélemény-kutató szerint a Zoomerek közel fele szenved olyan depresszióban, ami klinikai kezelést igényel. A CDC (Centers for Disease Control and Prevention) eredményei szerint pedig az öngyilkosság a Z generáció második vezető halálozási oka, 2007-2017 között 56 százalékos növekedéssel.
Apokalipszis itt és most
A Zoomerek 1995 – 2009 között születtek, a legidősebb Z generációsok most 26 évesek. Életüket apokalipszis témájú filmekkel, könyvekkel, játékokkal, tévével és dalokkal telítették az idősebbek. A leghíresebb könyveik a Young Adult disztópiák, Az éhezők viadala és A beavatott voltak. Két legsikeresebb sorozatuk a The Walking Dead és a Dark, míg a The Last of Us című zombis játékkal játszanak. Zenei ikonjuk, Billie Eilish dalai a depresszió, az öngyilkossági gondolatok és az apokaliptikus képek témáival foglalkoznak zömében. Az All the Good Girls Go To Hell című dalban például az énekes egy bukott angyal egy égő világban.
A Minden, mindenhol, mindenkor című sikerfilmben egy fekete lyuk pusztítja el az univerzumot, miközben a szereplők az élet értelmetlenségéről vitatkoznak, míg a Z generáció egyik legnépszerűbb tévésorozata, az Eufória mélyen belemerül a nihilizmusba. Úgy tűnik, hogy a Z kultúra a fatalista végzetérzés ördögi körébe került.
Részlet az Eufória című sorozatból (Forrás: IMDb)
Miért vagy ilyen levert, Zoomer?
Ahogy Sarah Jaquette Ray, a környezettanulmányok tanára egy 2020-as cikkben mondta, a Z generáció a klíma generáció, és traumatizálta őket a probléma tudatosítása. A közelgő apokalipszis témáját napi szinten tárgyalják, ami kétségbeejtő lehet a fiatalok számára: a tehetetlenség és félelem megbénítja őket, ez pedig depresszióhoz vezethet.
De nem csak a klímaváltozás miatt érzik magukat legyőzöttnek a Zoomerek. Ők voltak az első olyan generáció is, amely 1918-19 óta globális világjárványt élt át. A Stress in America című jelentés szerint
a Z generációs tizenévesek fele azt mondta, hogy a világjárvány befolyásolja a jövőjükre vonatkozó lehetőségeiket, és hasonlóan sokan mondták, hogy egyenesen kilátástalannak tűnik a jövőjük.
A negatív jóslatok nem érnek itt véget. A jövőkutatók azt mondják a Z generációnak, hogy 2040-re a munkájuk 30-40 százalékát robotok és mesterséges intelligencia fogja helyettesíteni, és a problémáikat tetézve a Zoomerek az okostelefonok, a közösségi média és a pornográfia kényszeres használatáról számolnak be, márpedig ezekről már rég bizonyították, hogy szorongást és depressziót okoznak.
Az X generáció is hibás
Azon túl, hogy mi, a szüleik kitettük a gyerekeket az apokaliptikus víziókkal teli médiának és a közösségi oldalaknak, lehetséges, hogy a Z generációt túlterhelték a megoldatlan szorongások, amelyeket mi adtunk át nekik. Az egyik közelgő apokalipszis, amelytől a Z generáció szorong, a népességrobbanás. „Soha nem akarok gyereket – mondják a Zoomerek –, a túlnépesedés megöli a bolygót.” Pedig a nyugati országok népessége az elmúlt két évtizedben valójában csökkent. Ez minden bizonnyal egy retró szorongás, amelyet az X generációs szüleiktől örököltek, akik az 1970-es években a népesedési robbanásban nőttek fel.
Az X generáció tagjai az alsó rakpart lépcsőin Budapesten (Forrás: Fortepan/Fortepan)
A mi generációnk – ahogy a Z generáció ma – szorongott a jövőtől, és sokkal depressziósabb és pesszimistább volt, mint az előző generáció, a Baby Boomerek. A Boomerek számára az X generáció „negatívnak”, „demotiváltnak”, „lógósnak” tűnt; zenéinket és filmjeinket sötétnek és önpusztítónak tartották. Az 1990-es években mi is csak nyögtük, hogy „minden tönkrement, mi értelme?”. Számos kulturális ikonunk mentális betegségben és függőségben szenvedett, túl sokan közülük öngyilkosságot követtek el.
Lehetséges, hogy mi, X generációs szülők, az általunk teremtett katasztrofizáló kultúrán keresztül akaratlanul is átörökítettük a feldolgozatlan traumáinkat a Z generációs gyerekeinkre.
Még ha a nukleáris háborútól, az éghajlatváltozással vagy a népességrobbanással kapcsolatos legrosszabb félelmeink megalapozottak is voltak, lehet, hogy elhibáztuk, amikor ezeket a rémképeket közvetítettük a Z generációs gyerekeinknek. A félelem pedig bénító lehet. Amikor a fiatalokat a problémákat túl nagynak látják ahhoz, hogy meg tudják oldani, elveszíthetik a reményt. A Z generációt sokszor éri az a vád, hogy lusták, pedig valószínűleg ez nem annyira lustaság, mint inkább a szorongás miatti túlterheltségből fakadó pszichológiai visszahúzódás.
Ennek a generációnak a kedvéért talán el kellene kezdenünk megszabadítani gyermekeinket a félelmeiktől.
Ewan Morrison szerint itt lenne az ideje, hogy megszabadítsuk a gyerekeket a környezeti apokaliptikus szorongások jó 50 százalékától, és megtanítsuk őket egy kis szkepticizmusra, amikor arról van szó, hogy a jövő sorsszerű. Megtaníthatnánk nekik valamit abból a rugalmasságból is, amelyet az elmúlt három évtizedben fejlesztettünk ki, és abból a bátorságból, amely miatt egyáltalán gyerekeket vállaltunk. Megpróbálhatnánk reményt is csepegtetni, hogy bármi is lesz a jövő, mi, a két generáció, segíthetünk egymásnak megbirkózni vele.
