Mit jelent a születési sorrendben utolsónak lenni, és mi is pontosan a legkisebb gyerek szindróma? Nem olyan veszélyes, mint ahogy hangzik, de azért érdemes leszokni az Öcsi és Hugi nevekről, mire felnő a gyerek.
Mi az a legkisebb gyerek szindróma?
Alfred Adler pszichológus 1927-ben írt először a születési sorrendről és arról, hogy mit jelent a gyerek viselkedésére nézve. Az évek során számos elmélet és meghatározás született, de általában a legfiatalabb gyerekeket így írják le:
- nagyon szociálisak,
- magabiztosak,
- kreatívak,
- jó problémamegoldók,
- ügyesen rávesznek másokat maguk helyett a munkára.
Sok színész és előadóművész nőtt fel legfiatalabb testvérként a családjában, ami alátámasztja azt az elméletet, hogy az utolsó hely arra ösztönzi a gyerekeket, hogy elbűvölők és viccesek legyenek. Lehet, hogy azért teszik ezt, hogy figyelmet kapjanak a túlzsúfolt családi mezőnyben.
Adler úgy vélte, hogy a születési sorrendben nem csak azt kell figyelembe venni, hogy ki született időben előbb, és ki született utoljára.
Gyakran az, hogy az emberek hogyan érzik magukat a testvérek sorában elfoglalt sorrendjükkel kapcsolatban, ugyanolyan fontos, mint a tényleges születési sorrendjük. Ezt pszichológiai születési sorrendnek is nevezik.
Ha például az elsőszülött gyerek krónikus beteg, a fiatalabb testvérek átvehetik a nagyobb testvér szerepét a családban. Vagy ha egy családban nagy korkülönbséggel születnek testvérpárok, akkor több elsőszülött és legfiatalabb gyerek is előfordulhat. A mozaikcsaládok pedig azt is tapasztalhatják, hogy egyes mostohatestvérek megtartják az eredeti születési sorrendjüket, de közben az új családon belül új sorrendjük is van.
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
Kényesek és kockázatvállalók
A legfiatalabb gyerekeket gyakran jellemzik úgy is, hogy elkényeztetettek, hajlamosak felesleges kockázatokat vállalni, és kevésbé intelligensek, mint legidősebb testvéreik. A pszichológusok elmélete szerint a szülők elkényeztetik a legkisebb gyereket, mert már ő az utolsó baba, ezért elnyújtják a kisgyerekkort, ameddig csak lehet.
Ez oda is vezethet, hogy a kistestvér nem lesz olyan önálló, mint nagyobb testvérei, mert a szülők hosszabb ideig kezelik önellátásra képtelen picinek, mint ameddig valójában szükség lenne rá.
A kutatók azt is felvetették, hogy a legkisebb gyerekek néha azt hiszik, hogy legyőzhetetlenek, mert senki sem hagyja őket kudarcot vallani – innen eredhet az is, hogy kevésbé félnek a kockázatvállalástól. Lehet, hogy nem látják olyan világosan a következményeket, mint az idősebb testvérek.
Kreatívak és szociálisak
A jó oldalon azonban megjelenik az, hogy a kistestvérnek már tapasztaltabbak a szülei, akik emiatt már sok hibát tudnak korrigálni a nevelés során. És persze vannak nagyobb testvérei, akik társaságot és egy nagy csomag konfliktust is adnak neki, amitől a szociális készségei fejlettebbé válhatnak. A legkisebb gyerek megkapja azt az előnyt, hogy az idősebb testvéreket figyelheti, ahogy a határaikat feszegetik és hibáznak. Mindezek együtt eredményezhetik azt is, hogy a kistesó kreatívabbá válik, mire felnő, mint nagyobb testvérei. Márpedig a kreativitás és szociális készségek együtt elég jól jöhetnek a mai társadalmi berendezkedésben.
Több évtizedes vizsgálat után a kutatók arra a következtetésre kezdenek jutni, hogy a születési sorrend talán mégsem nyom olyan sokat a latban, mint eredetileg gondolták.
Az új kutatások megkérdőjelezik azt az elképzelést, hogy a születési sorrend az, ami miatt az emberek bizonyos módon viselkednek. Valójában olyan kérdések, mint a nem, a szülői minta és a sztereotípiák nagyobb szerepet játszhatnak. Abban azonban egyetértenek a szakemberek, hogy nem tesz jót senkinek, ha egy életre beleragad a gyermeki szerepébe, azaz még 50 éves korában is Öcsinek vagy Huginak szólítják, és felnőtt korában is életképtelen babaként akarják kezelni a szülei vagy testvérei.
