„Csak a tankerületek és a Klebelsberg Központ fogadhatja el az oktatási intézményeknek szánt magán- vagy civil felajánlásokat” – olvashattuk a Népszava cikkében, és rögtön ezer kérdés vetődött fel bennünk. Vagyis nemcsak bennünk, hanem úgy általában mindenkiben, akit kicsit is érdekel a magyar oktatás ügye. A szülők egészen felbolydultak a hírtől, miszerint már nem lehet majd adományozni sem az állami iskoláknak, és beindult a közös aggódás azon, hogy ez pontosan mit jelent. Igazuk is van, hogy aggódnak, hiszen már most is olyan állapotok vannak az iskolákban, hogy jó, ha nem dől a gyerekekre az épület és akad pár tanár, aki tanítsa őket, most pedig még a szülők kezéből is ki fogják venni azt a lehetőséget, hogy segítsenek a suliknak?
Elég csak pár kommentet elolvasni ahhoz, hogy megértsük, mennyire összezavarodtak a szülők a hírtől, hogy az új szabályok szerint az állami iskolákban nemcsak a pénzben adott adományok, hanem minden más is a tankerületi központokon megy majd keresztül:
Az adomány lehet forgalomképes ingatlan, ingó dolog, pénzösszeg, szolgáltatás, munkavégzés, vagy egyéb kedvezmény, támogatás, juttatás vagy ajándék.
A szabály értelmezése szerint tehát:
- ott van a bruttó kétmillió forintos határ, ami alatt a tankerületi központok igazgatói döntenek, hogy adhatunk-e adományt, és azt az adományt mire költi a suli;
- aztán a kétmillió forint felett már a Klebelsberg Központ elnöke, Hajnal Gabriella dönt az adomány elfogadásáról;
- és végül itt van minden más, köztük az is, hogy a szülők kifestik augusztusban a tantermet, ami szintén adománynak minősül.
Vonatkozik mindez a magánszemélyekre, civil szervezetekre is – jó eséllyel épp az a céljuk ezzel a szabállyal, hogy jobban feltérképezzék az iskolák és civil szervezetek kapcsolatát. Vagy esetleg az a céljuk, hogy még ennyire se legyen rendezett az iskolai környezet a gyerekek számára.
Sütivásártól az ajándék könyvig
„És vajon az osztálypénz is adomány lesz akkor? És az ebből fizetett osztálykirándulásokat, osztálybulikat a tankernek kell jóváhagynia? Nem vihetünk be wc-papírt a suliba, mert az adománynak minősül?” – teszi fel a kérdést egy közösségi oldalon az egyik anya, és csatlakozik hozzá több száz szülő, akik ugyanilyen tanácstalanul teszik fel a kérdéseiket.
A megunt könyveket sem vihetjük csak úgy be az iskolai könyvtárnak ajándékba? Nem lehet sütivásár, amiből a befolyó összeg szintén adomány és a karácsonyi bulira szokták költeni a suliban? A tanker dönti el, mire költhet a suli, vagy hogy a varrodában dolgozó anyuka megvarrhatja-e a függönyt az osztálynak?
És mindezt hogyan gondolták ellenőrizni? Majd az iskolaőr vagy a portás rajtaütésszerűen ellenőrzi a gyerekek hátizsákját, hogy becsempésznek-e reggel papírzsepit, szalvétát és nyomtatópapírt az osztályba, mert az már adomány?
Képünk illusztráció (Forrás: Pexels)
A szülői adományok a legtöbb állami iskolában az alapvető működéshez szükségesek. Hol a fűtést kell így megoldani, hol pedig a penészt tüntetik el szülői segítséggel a falakról, mert a fenntartók, a tankerületek nem adnak pénzt ilyen csip-csup ügyekre. Évtizedek óta működnek úgy a sulik, hogy a szülők bútorokat adományoznak, eszközöket visznek be otthonról, a szaktudásukat adják, hogy a gyerekeknek jobb körülményeket biztosítsanak az iskolában a tanuláshoz.
A szülők teszik meg önként és dalolva, adományokkal – pénzben, eszközben, szolgáltatásban –, amit amúgy az államnak kellene.
Tovább erősödő állami kontroll
És most ezt a segítséget is irányításuk alá akarják államilag vonni, mintha valami bűnös susmus menne a háttérben, ahol rendet kell tenni. Az nem lenne baj, ha ez az újítás azért lenne, mert az állam akar többet tenni az iskolákért és ezentúl gondoskodna arról, hogy ne adományokból kelljen egy sulinak sem működnie, legyen vécépapír a vécében, és kapjanak a gyerekek akkor is a Mikulás-ünnepségen csokikat, ha nincs adományozó szülői munkaközösség. De jó eséllyel nem erről van szó, nem olvastuk legalábbis sehol, hogy felszabadítottak volna az iskolák számára pár milliárdot.
A Népszavának a PSZ (Pedagógusok Szakszervezete) elnöke, Tortyik Tamás is hasonló aggályokat fogalmazott meg, mint amik most a szülőkben felmerülnek. „Abban az általános iskolában, ahol az egyik ismerősöm tanít, a szülők az alapítványon keresztül vásároltak projektort, okostáblát, az udvarra játszótéri elemeket” – mondta Tortyik, és hozzátette, hogy szerinte nemcsak az állami kontrollt akarják erősíteni ezzel a szabályozással, hanem még kevesebb döntési jogot akarnak hagyni az igazgatók kezében.
Az BM utasítás szövege szerint: „Nem terjed ki e szabályzat hatálya a természetes személy által köznevelési vagy szociális és gyermekvédelmi intézmény részére felajánlott, az egészséges életmódot vagy a szabadidő hasznos eltöltését elősegítő, legfeljebb bruttó 50 000 forint értékű, eseményenként vagy havonta felajánlott természetbeni adományra.”
Ha ezt megpróbáljuk értelmezni, akkor a vécépapír valószínűleg mehet, mert az 50 ezer alatt van és az egészséges életmódot elősegíti, ha nem marad kakis a gyerekek feneke, és a gyümölcsöt is vihetik a szülők továbbra is az iskolákba. Sőt, talán azt is meghagyják nekünk ezek alapján, hogy befizessük az osztálykirándulásra az állatkerti belépő összegét (bár az már nem „természetbeni”), mert az beletartozik a szabadidő hasznos eltöltésébe, ahogy a Mikulás-csomagok vásárlása is maradhat szülői kézben, mert a csokoládé kifejezetten hasznos és fontos a gyerekek életében.
Bár elég ijesztően hangzik ez a teljes kontroll, mi azért azon az állásponton vagyunk, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Persze a hivatalos pénzadományokat jobban lehet így figyelni odafent, de azt képtelenség ellenőrizni, hogy a gyerekeknek mit küldenek be a szülők a suliba, vagy hogy hétvégén beosonunk-e megcsavarozni a székeket, elvisszük kimosni az osztályteremből a függönyöket, és beszökünk megjavítani a mosdóban a kézszárítót, mert azok a fránya kölkök már megint elrontották. Még azért nem tartunk ott, hogy bekamerázzanak mindent, hogy teljes mértékig kontrollálják, mit adunk a sulin keresztül a saját gyerekeinknek adományként – reméljük, nem is jutunk el idáig soha.
