A Redditen feltett kérdésben fogalmazta meg egy felhasználó, hogy milyen fájdalmas hallani azt a mondatot gyermektelenként, hogy „Nincs gyereked, nem tudhatod!” A kérdésre rengeteg komment érkezett gyermektelenektől és szülőktől is, akik abban mind egyetértettek, hogy a legjobb az lenne, ha senki sem szólna be a másik félnek.
Tényleg nem tudhatod
„Párommal már régóta tervezünk gyereket, de sajnos még nem jött össze – olvashatjuk a vitaindító posztban. – Emellett rengetegszer hallom munkahelyen különböző témájú beszélgetések során gyerekes emberektől, hogy én nem tudhatom milyen az, ha az embernek gyereke van. Példák: Kések mert a gyerek (rendszeresen). Hamarabb elmegyek, mert a gyerek. Aggódás a másért (beteg pár, egyéb rokon), felelősségek, terhek, álmatlan éjszakák…
Mintha jeleznék felém, hogy ők magasabb szinten vannak, mert már cseréltek pelenkát, és keltek fel síró gyerekre két óránként.
Nyilván, ha az ember készül rá, és akarja teljes szívéből a gyerekvállalást minden kihívásával, terhével, és örömével, akkor van egy reális elképzelése a várható szituációról (ami nyilván annál is nehezebb lehet), amibe bele tudja magát képzelni, és együtt tud érezni azokkal, akik már benne vannak. Szóval tényleg NEM tudhatom milyen az?”
A saját véleményünk az, hogy valóban nem tudhatja egy gyermektelen, hogy milyen lehet gyereket nevelni, már csak azért sem, mert a tapasztalatot a gyakorlat adja. De ettől még persze lehetnek elképzelései, lehet véleménye, még tanácsokat is megfogalmazhat, ám jobb, ha ezeket nem osztogatja kéretlenül. Természetesen senki sem lesz attól több, vagy jobb, hogy gyereket szült, csupán csak az élet egy más területén szerez vele tapasztalatot, mint azok, akiknek még nincs. Az egyik kommentelő jól megfejtette, hogy miért mondhatnak ilyen – amúgy elég kegyetlen – mondatot egymásnak az emberek:
„Az emberek az élet minden területén jobbnak akarnak tűnni másoknál, mindenhol megy a versengés és egymás lenyomása. Nem csak szült és még nem szült nőnél, de szült és szült nő között is. Te császáros voltál? Akkor nem is tudod milyen szülni!”
A gyerek, mint kifogás
A gyermektelen válaszadók szerencsére nem arra az álláspontra helyezkedtek, hogy fújni kezdtek volna a szülőkre, hanem megértéssel fordultak a gyermekesek felé, de közben rávilágítottak egy fontos nézőpontra, hogy mennyire nem korrekt a gyereket használni kifogásként. És ebben teljes mértékben igazuk is van.
„A kérdésedre a válasz: valóban nem tudhatod milyen ez, szerintem nagyon sok logisztikát igényel egy gyerek (mondom ezt úgy, hogy még nincs gyerekünk, de szeretnénk). Viszont szerintem a legtöbben valóban »kifogásként«, inkább úgy mondanám, nyomós indokként használják a gyerek kártyát. Valószínű, ha annyit mondanának, hogy »bocs dugó volt, azért késtem«, az senkit sem érdekelne, de könnyebb a gyerekre fogni mindent.”
„Én csak nagybácsi vagyok, de bébiszitterkedéskor megtanultam, hogy egy gyerek sokkal több figyelmet és energiát követel, mint amit az ember el tud képzelni. Amúgy az is meglehet, hogy csak seggfejek a kollégáid, de a korábban elmenést és a későbbi megérkezést azt meg tudom érteni.”
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
Morális felsőbbrendűség
Volt olyan reakció is, amelyben a kutyatartást és a gyereknevelést hasonlította össze a kommentelő, és a hasonlata tökéletesen helytálló volt. Lehet, hogy a „nincs gyereked, nem tudhatod” mondat egyfajta önigazolás a szülőknél?
„Az emberek azt nem tudják, hogy mivel jár egy kutyatartás, nemhogy egy gyerek… mondom ezt úgy, hogy nincs gyerekem, viszont volt kutyám, és mivel akkoriban napi szinten kutyás emberekkel voltam körülvéve, biztosíthatlak hogy a 90 százalék szerint a kutyatartás abból áll, hogy kétszer sétálsz vele egy nap, meg reggel elé teszed a száraz tápot.
Egy gyerek ennél szerintem százszor bonyolultabb, mert kinő egy korszakot, aztán belenő egy másikba, ami semmivel se könnyebb, csak másabbak a problémák.
„Nekem az ultimate kedvencem az ilyen társalgások során, amikor a gyerekek verbális- és fizikai bántalmazása ellen érvelek (pszichológia mesteren végeztem amúgy és több év fejlődéslélektant tanultunk gyakorló gyermekpszichológusoktól) és megkapom, hogy majd ha lesz gyerekem meglátom, hogy ez a szülői lét része és elkerülhetetlen. Hogy gyerek nélkül semmit sem tudok róla és ne szóljak bele (négy testvérem is van amúgy). Ezzel párhuzamosan természetesen megy az objektív és bizonyított következmények teljes tagadása is.
A másik meg a »nem lehetsz fáradt/beteg és nincs igazán örömöd/bánatod gyerek nélkül« című fejezet.
Más problémáinak és sikereinek az invalidálása is notórius ezeknél a szülőknél, akiknek a teljes identitását és indokolatlan morális magaslovát ez teszi ki. Szerintem ez főleg azokra jellemző, akiknek enélkül semmi nincs az életében és teljesen feloldódnak a szülői szerepben, aztán valamivel indokolniuk kell, hogy többnek tekintsék magukat másoknál.”
„Nem kell mártírkodni”
A szülők is megszólaltak természetesen a beszélgetésben, ám amellett, hogy megerősítették a kérdezőt abban, hogy valóban nem tudhatja, milyen a gyerekes lét, amíg nincs gyereke, közben azt elítélték, hogy a „nincs gyereked, nem tudhatod” mondattal odavágjon a gyermekteleneknek egy szülő.
„Amíg nincs, valóban nem tudhatod, de ettől még egy gyerekes nem fog fölötted állni a ranglétrán. Én is meglepődtem, hogy érzelmileg milyen megterhelő egy gyerek (nem fizikailag, azt azért el tudtam képzelni, milyen éjszaka nem aludni), ezt tényleg nehéz leírni, mert eleve az a szeretet, amit érzel a saját gyereked felé, leírhatatlan.
Felkészülni sem lehet rá teljesen, de azért nem kell mártírkodni, meg menőzni azzal, ha valakinek gyereke van. Az ő döntése, vállalja a következményeit.
„Én nagyon szerettem volna babát,terveztük, tudatos döntés volt, megjártam a hadak útját érte, de azt kell mondjam, hogy annak ellenére, hogy felkészültnek éreztem magam, valóban nem tudtam milyen is ez és rendesen arcul csapott a valóság. Persze, ha ezt bántóan mondják neked, az nem oké, de annak van valóságalapja, hogy a legnagyobb empátiával átérezve is messze lesz valóság. De ez csak az én megélésem. Ezen felül az anyaság nem verseny, nem attól lesz valaki jobb vagy rosszabb szülő, hogy mennyit szenved, de sokan szeretik összemérni kinek rosszabb épp, gondolom ezek a kijelentések leginkább ilyen szituációban hangzanak el.”
Természetes, de nehéz
A szülők másik része inkább arra hívta fel a figyelmet, hogy a tapasztalat valóban sokat számít, és a gyermekesek nem véletlenül kérnek megértést a környezetüktől. Persze vállalták a nehézségeket a gyerekkel, de előre nem lehet látni, hogy útközben milyen sok problémát kell megoldani napi szinten.
„Egyszerűbbnek gondoltam a gyereknevelést, mint amilyen, és a környezetemben is hasonlóak a tapasztalatok. Szerintem van alapja, hogy »nem tudhatod«, igazából teljesen természetes is.”
Én is így voltam vele mint te. Aztán három év alatt két gyerekem született és kijelenthetem: nem tudtam milyen.
„Utálom ezt a mondatot, kerülöm is a használatát, de fenekestül felforgatta az életem a gyerek, és ha ezt előre elmesélik, akkor is letudom azzal, hogy én majd megoldom, nem akkora dráma. Nos, igen, megoldom, de ennek ára van. Például most az őszi időszakban az, hogy a gyerek két hetet otthon volt, de igazából három is lehetett volna, mert még mindig köhög egy kicsit. Ezt részben home office-ban (abszolút nem produktív), részben betegszabival (fizu fele hello) oldjuk meg. Nekem ez is új volt, hogy teljesen természetes, ha egy két-hároméves a téli szezonban tízszer megfázik. Ha ez mindig két hétig tart, kiszámolhatod, mennyit lehet mellette dolgozni.”
