1997-ben Mary Kay Letourneau bűnösnek vallotta magát hatodik osztályos (12 éves) tanítványa, Vili Fualaau megerőszakolásában – de a történetük ezzel nem ért véget, és annyira megfogta az utókort, hogy az idén decemberben a Netflixen debütáló May december című filmben Gracie Atherton-Yoo (Julianne Moore) karaktere Mary Kay Letourneau történetén alapul.
Mary Kay Letourneau és későbbi férje, Vili Fualaau kapcsolata elején a nő 34 évesen a 12 éves Fualaau tanára volt. Történetük 1997-ben a bulvársajtó vezető hírei között landolt, leginkább azért, mert az akkor férjezett tanárnő és a tinifiú úgy tűnt, eltökélték, hogy együtt maradnak azután is, hogy kiderült az erőszak. Miközben a tanárnő több mint hét évet ült gyermekmolesztálásért, a párnak két közös lánya született, majd 2005-ben összeházasodtak, amikor Fualaau 21, Letourneau pedig 43 éves volt, és egészen a 2019-es válásukig együtt éltek. Bár Letourneau 2020-ban meghalt – Fualaauval az oldalán –, története a mai napig ellentmondásos. Amit Mary Kay Letourneau szerelmi viszonynak érzett, azt a törvény inkább kiskorú ellen elkövetett erőszaknak nevezi.
Ki az a Mary Kay Letourneau?
Mary Kay Letourneau 1962-ben született Mary Katherine Schmitz néven, és egy konzervatív családban nőtt fel. Édesapja 1972-ben a szélsőjobboldali Amerikai Független Párt jelöltjeként indult az elnökválasztáson, édesanyja pedig szigorú katolikus volt. Letourneau abban a reményben, hogy követheti apját a politikai pályán, az Arizonai Állami Egyetemre járt, ám a terveit keresztülhúzta, hogy az egyetemen megismerkedett Steve Letourneau-val és teherbe esett tőle. Miután a pár 1985-ben összeházasodott, Mary Kay Letourneau és férje az alaszkai Anchorage-ba, majd a washingtoni Seattle-be költözött, ahol Letourneau-nak még három gyermeke született. A nő tanárként kezdett dolgozni a Seattle mellett fekvő Burien városában, a Shorewood Általános Iskolában, ahol nagyon kedvelték a diákjai és a kollégái.
Vili Fualaau csupán másodikos, azaz nyolcéves volt, amikor Letourneau a tanára lett, majd hatodikos korában kezdtek közelebb kerülni egymáshoz. Mary Kay Letourneau 2004-ben Larry Kingnek beszélt erről az időszakról: „Ez nem egy, hanem milliónyi pillanat volt, amelyek egymásra építkezve hoztak létre valami szépet és ijesztőt. Nagyon közel kerültünk egymáshoz.”
Az akkor 12 éves Vili Fualaau számára először komolytalan volt, hogy belehabarodott a tanárnőjébe, még fogadást is kötött az unokatestvérével, hogy „megszerzi” Letourneau-t. Amikor azon a nyáron mindketten részt vettek egy művészeti kurzuson a közeli közösségi főiskolán, a 34 éves nő és tanítványa egyre több időt töltöttek együtt. Aztán egy este, nem sokkal Vili Fualaau 13. születésnapja előtt Letourneau átlépett egy határt, ami örökre megváltoztatta az életüket.
Letourneau és Fualaau nem álltak meg egy csóknál, rendszeres szexuális kapcsolatot kezdtek egymással, és bár a fiú később azt nyilatkozta, hogy ő is akarta és nem volt erőszak, fiatal korára való tekintettel ez nem tekinthető beleegyezésnek. Nyár végére aztán Letourneau terhes lett közös gyermekükkel.
A lebukást nem a terhesség hozta, hanem az, hogy Letourneau férje otthon megtalálta azokat a szerelmes leveleket, amelyeket a felesége írt a diákjának. A férfi elmondta a felfedezést egy rokonának, aki azonnal értesítette az általános iskola vezetőit. Mary Kay Letourneau-t 1997. március 4-én letartóztatták nemi erőszakért. A letartóztatás után Florence Wolfe, a szexuális bűnözőkkel foglalkozó Northwest Treatment Associates társigazgatója így nyilatkozott: „Amikor egy ilyen esetben azt halljuk, hogy az elkövető szeretetből tett mindent, az csak racionalizálás. Törődött a jólétével, azzal, hogy mi történhet a fiúval, ha 13 évesen apa lesz? Nem látom, hogy hol cselekedett volna a fiú érdekében. Ez nem szeretet.”
Szexuális visszaélés
Miközben a botrány híre gyorsan elterjedt Washington államban és azon túl is, Mary Kay Letourneau 1997. május 29-én életet adott Vili Fualaauval közös lányának, Audrey-nak. Alig három hónappal később bűnösnek vallotta magát kétrendbeli, másodrendű gyermekmolesztálásban.
Olyasmit tettem, amihez sem erkölcsileg, sem jogilag nem volt jogom. Helytelen volt. Sajnálom. A szavamat adom, hogy nem fordul elő többet
– mondta Letourneau a tárgyaláson. Letourneau 89 hónapos büntetéséből mindössze hat hónapot ült le, mielőtt 1998 januárjában feltételesen szabadlábra helyezték, és alig egy hónappal később – bár elrendelték, hogy tartsa magát távol Vili Fualaautól – Letourneau-t és a már 14 éves fiút a nő autójában kapták el. A rendőrség a kocsiban babaruhákat, élelmiszereket, személyes iratokat, 6200 dollár készpénzt és Letourneau útlevelét találta – elég egyértelműnek tűnt, hogy a „pár” együtt akart megszökni. Letourneau-t azonnal letartóztatták, és a bíró mélységesen aggasztónak nevezte a feltételes szabadlábra helyezésének megsértését.
Letourneau emellett abbahagyta a bipoláris zavarára szedett gyógyszerei szedését is, és otthagyta a szexuális bűnözők számára előírt kezelési programot. A nőt visszaküldték a börtönbe, hogy teljesítse eredeti büntetését, ám addigra már újra terhes volt Fualaautól.
Vili Fualaauval való kapcsolata folytatódott: titkos üzeneteket váltottak a börtönben is.
Mary Kay Letourneau végül összesen hét és fél évet ült börtönben gyermekmolesztálásért, de amikor 2004-ben közeledett a szabadulásának időpontja, ő és Vili Fualaau is jelezte, hogy nyitottak az újbóli találkozásra. „Nem tudom, mit érzek most – nyilatkozta Fualaau nem sokkal Letourneau szabadulása előtt. – Csak azt tudom, hogy szeretem őt.”
Házasság és kétes hírnév
Miután 2004 augusztusában kiszabadult a börtönből, Mary Kay Letourneau és Vili Fualaau nem tarthattak kapcsolatot az ítélet szerint, egy bíró azonban feloldotta ezt a rendelkezést, amikor mindketten kérvényezték a bíróságon. Alig néhány hónappal később eljegyezték egymást, 2005 májusában pedig a 43 éves Letourneau és a 21 éves Fualaau összeházasodtak. Két kislányuk (akiket addig Fualaau édesanyja nevelt) volt a koszorúslány az esküvőn. A következő évtizedben Letourneau és Fualaau néha még a címlapokra került. 2015-ben a 10 éves évfordulójukat egy Barbara Waltersnek adott interjúval ünnepelték, melyben
Fualaau kifejezte, mennyire bosszantotta, hogy áldozatnak nevezték (bár elismerte, hogy depresszióval és alkoholfogyasztással küzdött), és Letourneau is kevés megbánást mutatott a dolgok alakulása miatt.
Letourneau és Fualaau rá is játszottak az idők során kétes hírnevükre. 2009-ben Fualaau, aki akkoriban DJ-ként dolgozott, számos Hot for Teacher nevű eseményt rendezett egy seattle-i bárban. Addigra már az Un Seul Crime, L’Amour (Csak egy bűn, szerelem) című könyvben is leírták kapcsolatukat, és történetüket pedig a Mary Kay Letourneau: All American Girl című tévéfilm is bemutatta.
A házasság végül nem volt örök életű: a pár 2017-ben szétköltözött, majd 2019-ben elváltak, ami a barátaik szerint egyszerűen azért történt, mert a szerelmük az idő múlásával fokozatosan elhalványult. Nem sokkal később Mary Kay Letourneau daganatos beteg lett, Fualaau pedig visszatért, hogy gondoskodjon róla – a New York Times beszámolója szerint amikor a nő 58 éves korában, 2020. július 6-án meghalt, Fualaau volt mellette.
Mary Kay Letourneau és Fualaau kapcsolata végül több mint 20 évig tartott, ám nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogyan kezdődött: a nő 34 éves volt, a férfi pedig még csak hatodik osztályos az általános iskolában. Ironikus módon Fualaau egyszer megjegyezte, hogy nem szeretné, ha a saját lányai egy náluk sokkal idősebb emberrel randiznának. „Nem támogatom, hogy a gyerekek fiatalon férjhez menjenek vagy kapcsolatot létesítsenek egy idősebb emberrel” – mondta 2015-ben, amikor 32 éves volt, mindössze két évvel fiatalabb Letourneau-nál, amikor a kapcsolatuk elkezdődött.
Veszélyes rajongás
Nem Letourneau és Fualaau volt az egyetlen sajnos, számtalan példa van arra a fajta erőszakra, ami a tanárnő és diákja között történt. Ilyen volt a 30 éves tanár, Jeremy Forrest esete is, akit végül kiskorú ellen elkövetett erőszak és emberrablás miatt öt és fél év szabadságvesztésre ítéltek, miután 2012-ben Franciaországba szökött az egyik 15 éves tanítványával. A tinilány később azt vallotta, hogy az ő esetükben nem volt erőszak, hanem szerelmes volt a kétszer annyi idős tanárba.
„Fülig szerelmes voltam a matektanáromba, Jeremy Forrestbe – mondta el a lány 19 évesen egy interjúban a férfi szabadulása után. – 30 évesen kétszer annyi idős volt, mint én, de ezt nem így éreztem. Olyan volt, mintha lélekben találkoztunk volna középen – és idővel ő lett az egyetlen ember, akiben megbízhattam. Nem gondolkodtam racionálisan. Csak azt tudtam, hogy Jeremyvel akarok lenni, és az országból való menekülés lett az egyetlen lehetőségünk.”
A lány elmondása szerint egy iskolai kiránduláson kerültek közel egymáshoz a matektanárral 2012-ben, amikor 14 éves volt. Mivel úgy tűnt, hogy sok közös van bennük – „ugyanazokat a zenekarokat szerettük, és összehasonlítottuk a kedvenc Nirvana-szövegeinket” –, a tini azt érezte, hogy különleges kapcsolat alakult ki köztük. A Twitteren kezdték követni egymást, majd pár hét múlva a férfi megtette a következő lépést, és üzenetet írt a lánynak – így kezdődött a románcuk, ami aztán a szökésben csúcsosodott ki.
„Néhány nappal a 15. születésnapom után, júniusban a tengerparton sétáltunk, végül megcsókoltuk egymást – nyilatkozta a lány. – Ezután egyre rendszeresebben találkoztunk, sőt, még az iskolában is csókolóztunk az üres osztálytermekben.
A szünidőben szinte minden napot Jeremy házában töltöttem, a vendégszobában szexeltünk először, alig egy hónappal az első csók után. Nem tudta, hogy szűz vagyok.
Négy hónappal később meglátták a párost az utcán a lány iskolatársai, így kezdődtek körülöttük a pletykák, és végül az iskolából értesítették a rendőrséget is az ügyről. Ekkor szöktette meg a tanár a lányt, ám végül Franciaországban elkapták őket. Amikor a férfit elítélték, a lány depressziós lett, elköltözött otthonról, megromlott az édesanyjával a kapcsolata.
„Megkérdőjeleztem, hogy tényleg az az áldozat vagyok-e, akinek az emberek beállítanak. Még most is ezt kérdezem magamtól – mondta el évekkel később a lány. – Csak azt tudom, hogy akkoriban nem így éreztem, hiszen én voltam az, aki bekövette Jeremyt a Twitteren, és örömmel fogadtam a közeledését.
Megbántam-e a Jeremyvel való kapcsolatomat? Nem mondhatnám, hogy igen, de most már felismertem, hogy mi volt igazából: veszélyes rajongás. Ami mindkettőnknek sokba került.
A lány kimondta azt, ami a legfontosabb talán a kérdésben: a fenti történetekben a tinik összekeverték a tanár pozíciója, személye iránti tinirajongást a szerelem érzésével, és a felnőtteknek kellett volna, hogy legyen egy morális gát a fejükben, aminek segítségével ezt a rajongást a helyén tudják kezelni. Az is lehet a pszichológusok szerint a tanárokban felébredt vonzalom mögött, hogy a hatalom és az irányítás érzését kapják meg egy ilyen diák-tanár „kapcsolatból”.
A magyar jog
„A büntetőjog a szexuális erőszak oldaláról közelít, a Büntető Törvénykönyvben bűncselekmény minden olyan szexuális cselekmény, amely egy 12 éves kor előtti gyerekkel történik, és szexuális erőszaknak minősül akkor is, ha egy 14 éven alulival történik egy felnőttkorú partner által. Tehát a beleegyezési korhatár értelmében a 14. életévét betöltöttel konszenzuális szexuális kapcsolatot létesíthet egy felnőttkorú is, ugyanakkor büntető tényállásként a kiskorú veszélyeztetésének a bűncselekménye felmerülhet, például abban az esetben, ha a kiskorú és a felnőtt között hatalmi vagy egyéb befolyási viszony áll fenn, vagyis a felnőtt a rábízott gyerekre például szülői, pedagógusi, edzői relációban él vissza, és ezzel veszélyezteti a gyerek egészséges fejlődését. A kiskorú veszélyeztetésének tényállásában tehát mindig van hatalmi szál, hiszen azzal, hogy valaki gondozására, felügyeletére van bízva a gyerek, kialakul egy alá-fölérendeltségi viszony. Abban az esetben, ha valaki felnőttként egy gyerek felügyeletét és gondozását ellátja, a jogalkotó alapból feltételezi a kiszolgáltatottságot és a nemet mondás lehetőségének nehézségét” – mondta el egy korábbi interjúban Dr. Bárdossy-Sánta Nóra jogász, a Hintalovon Alapítvány szakmai vezetője.