nlc.hu
Életmód

Beleegyezési korhatár és büntethetőség

A gyerekek hamarabb érnek, ezért korábban kezdhetnek viszonyt egy felnőttel a jog szerint

Csupán jogi, és nem etikai szempontból vizsgáltuk meg, büntethető-e az a felnőttkorú, aki egy 14 éves kamasszal folytat szexuális kapcsolatot. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány jogász szakértője segített a kérdés megválaszolásában.

Hetek óta borzolja a kedélyeket annak a 39 éves pedagógusi asszisztensnek az ügye, aki a TikTok-csatornáján arról beszélt, hogy egy 15 éves diákkal van szexuális kapcsolata. A videóban kijelentette, ő nem pedofil, mert a diák már elmúlt 14 éves, és saját beleegyezésével létesítettek kapcsolatot. Azt is mondta, hogy efebofilnak tartja magát, vagyis erősen vonzódik a 15–19 évesekhez (erről a kategóriáról egy korábbi cikkünkben írtunk bővebben).

Később a pedagógiai asszisztens ellen gyermekpornográfia vádjával indulhatott eljárás, hiszen nem sokkal az ügy kirobbanása után házkutatást tartottak nála. A rendőrség közleményt is kiadott, amiben az áll, hogy a Nemzeti Nyomozó Irodánál büntetőeljárás indult ismeretlen tettes ellen gyermekpornográfia elkövetésének gyanúja miatt. A rendőrség lefoglalt számítástechnikai és informatikai eszközöket, valamint több adathordozót is.

A videó nem maradt következmények nélkül; a férfit kirúgták az óbudai Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából, és több közéleti személyiség, celeb is kifejtette véleményét, vagy – pontosabban fogalmazva – kifejezte indulatát az ügy kapcsán. Sebestyén Balázs vasvillát állítana a hátába, Schobert Norbi kocsi után kötné és végighúzná az utcán, Hevesi Kriszta szexuálpszichológus viszont szakmai véleménnyel támasztotta alá, miért követett el óriási hibát a tanár; elmondta, hogy kiskorú függő szerepben van a tanárával szemben, ezért nem állja meg a helyét, hogy kölcsönös beleegyezésen alapuló viszonyról beszélünk. A pedagógiai asszisztens egyébként kiemelte a videóban, hogy a fiúval nem tanár-diák viszonyban kerültek kapcsolatba, ezért is védekezhetett azzal, hogy nem sért jogszabályt, hogy egy 15 éves fiúval van szexuális kapcsolata. De valóban igaza lehet?

Ha nincs hatalmi szál, nincs jogsértés sem

A beleegyezési korhatár kapcsán Dr. Bárdossy-Sánta Nóra jogászt, a Hintalovon Alapítvány szakmai vezetőjét kérdeztük, aki elmondta, Magyarországon 12 éves kor a szexuális kapcsolat beleegyezésének alsó korhatára akkor, ha a partner 18 év alatti, és 14 éves kor akkor, ha a partner felnőtt korú, ez esetben nincs felső határa a partner korának. „A büntetőjog a szexuális erőszak oldaláról közelít, a Büntető Törvénykönyvben bűncselekmény minden olyan szexuális cselekmény, amely egy 12 éves kor előtti gyerekkel történik, és szexuális erőszaknak minősül akkor is, ha egy 14 éven alulival történik egy felnőttkorú partner által. Tehát a beleegyezési korhatár értelmében a 14. életévét betöltöttel konszenzuális szexuális kapcsolatot létesíthet egy felnőttkorú is, ugyanakkor büntető tényállásként a kiskorú veszélyeztetésének a bűncselekménye felmerülhet, például abban az esetben, ha a kiskorú és a felnőtt között hatalmi- vagy egyéb befolyási viszony áll fenn, vagyis a felnőtt a rábízott gyerekre például szülői, pedagógusi, edzői relációban él vissza, és ezzel veszélyezteti a gyerek egészséges fejlődését – magyarázza a szakember. – A kiskorú veszélyeztetésének tényállásában tehát mindig van hatalmi szál, hiszen azzal, hogy valaki gondozására, felügyeletére van bízva a gyerek, kialakul egy alá-fölérendeltségi viszony. Abban az esetben, ha valaki felnőttként egy gyerek felügyeletét és gondozását ellátja, a jogalkotó alapból feltételezi a kiszolgáltatottságot és a nemet mondás lehetőségének nehézségét. 

Ha viszont nincs ilyen közvetlen reláció, akkor nem nézi a bíróság, hogy a felnőttnek mi a szakmája, például pedagógus-e egy másik iskolában.

 

Természetesen attól, hogy nem ütközik Btk-ba, etikailag még lehet kifogásolható, hogy 14 év felett nyitva a legális közeledés egy akárhány éves felnőttnek is. Jogosan merülhet fel az a kérdés, vajon miért pont 12 és 14 éves kornál, sokak szerint túl alacsonyan húzták meg a határt a jogalkotók.

A jogász szerint 

a büntethetőségi korhatár leszállításának  az indoka az volt, hogy a szakértők szerint a gyerekek hamarabb érnek, hamarabb kezdenek nemi életet, találkoznak szexuális tartalmakkal, akár az interneten, akár a kortársaktól.

Bárdossy-Sánta Nóra

Bárdossy-Sánta Nóra (forrás: magánarchívum)

„Bár a törvény kimondta, hogy nem akarja kriminalizálni azokat az eseteket, amikor például egy 12-13 éves szeretne szexuális kapcsolatot létesíteni a 15 éves partnerével, sajnos azóta sem tette hozzá azokat az egyéb preventív vagy információ-átadó, akár tanórákat, akár bármilyen más edukációt, amelyek megtanítanák a gyerekeknek, hogy mik a saját testüknek a határai, hogy minden esetben lehet nemet mondani, illetve milyen következményei lehetnek egy szexuális kapcsolatnak. Itt nemcsak a teherbe esésre vagy a szexuális úton terjedő betegségekre gondolok, hanem arra, hogy lelkileg milyen következményei, hatásai lehetnek egy ilyen kapcsolatnak. Sajnos a mai napig azt tapasztaljuk a visszajelzések alapján, hogy abortuszfilmet vetítenek le hetedik-nyolcadik osztályosoknak, mert a Nemzeti Alaptanterv szerint ebben az életkorban kell beszélni a gyerekeknek a szexuális edukációról, de a kérdéshez nem közelítenek komplexebben. 

Az oktatás természetes részének kellene lennie, hogy a gyerekek tisztában legyenek azzal, milyen következményei vannak egy szexuális kapcsolatnak, és hogyan lehet nemet mondani a kortársaknak és a felnőtteknek egyaránt.

A „sávozás” lehetne a megoldás?

Antoni Rita társadalmi nemek szakértő, nőjogi aktivista egy Facebook-posztjában azt írta, sávossá kellene tenni a beleegyezési korhatárt azaz rögzíteni az elfogadható korkülönbséget 14, 15, 16 és 17 éves esetén. Amerikában, ahol a beleegyezési korhatár átlagosan 16-18 év, jelenleg 39 államban veszik számításba egyébként a korkülönbséget, vagy az áldozat és a vádlott minimális életkorát. Az aktivista által felvetett ötlet itthon elméletben azt jelentené, hogy egy 14 éves fiatalkorú esetén csak egy-két évvel idősebb partner lenne elfogadható, és életkoronként növekedne az elfogadható korkülönbség száma, a bíróság pedig az eseteket egyedi szinten is mérlegelhetné, de büntethetővé tenné, ha egy apja vagy anyja korú ember él vissza fiatalkorúval.

Bárdossy-Sánta Nóra szerint ezeknek a határoknak a megállapítása azonban nem egyszerű és egyértelmű. „A jogról általánosságban is elmondható, hogy a társadalmi változásokat nagyon nehezen követi le – akár a digitalizáció kihívásairól beszélünk, akár a nemi érés egyre korábbi megjelenéséről van szó.

A jognak általánosan érvényes szabályokat, kereteket kell adni, ami azért nehéz, mert a gyerekek nem egyformák.

Például azt mondják ki egyértelműen a jogszabályok, hogy a gyerekkor a 18. születésnapig tart, de tudható, hogy egy éjszaka alatt olyan nagy változás nem történik – csak jogi értelemben.  A jogban viszont kell lenniük életkori meghatározásoknak, amit tapasztalatok és kutatások alapján kell megállapítani” – mondja a szakértő.

A Rómeó és Júlia törvény

A több észak-amerikai államban is érvényben lévő „Rómeó és Júlia törvény” célja, hogy megakadályozza, hogy a beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot létesítő fiatalok megszegjék a szexuális erőszakról szóló törvényt, azaz ha kevés köztük a korkülönbség, akkor kapcsolatuk nem tekinthető szexuális erőszaknak, amennyiben a pár két tagja közül az egyik még nem érte el a beleegyezési korhatárt. Például Minnesota államban a beleegyezési korhatár 16 év. Ha ez a jogi kiskapu nem létezne, az azt jelentené, hogy ha egy 16 éves és egy 17 éves randevúzna egymással, és a 17 éves betöltené a 18. életévét, akkor a 18 évest szexuális erőszak miatt letartóztatnák. A Rómeó és Júlia törvénye biztosítja, hogy ez ne forduljon elő. Például Michigan államban, ha a pár fiatalabb tagja 13 évesnél fiatalabb, akkor a pár idősebb tagját nem vádolják szexuális erőszakkal, kivéve, ha legalább három évvel idősebb a partnerénél. Ha a fiatalabb személy 13 és 16 év közötti, az idősebb személyt nem vádolják szexuális erőszakkal, kivéve, ha legalább négy évvel idősebb.

Mindeközben az ehhez hasonló ügyek megítélése a társadalomban kettős, a diákokkal visszaélő tanárok ügyét gyakran nem felnőtt-gyerek kérdésként kezeli a közvélemény, hanem szexuális orientáció vagy nemi alapon tesz különbséget az ügyek között. Ha például egy idősebb nő kezd ki egy fiatalkorúval, gyakori reakció a cikkek alatti kommentek között a „de jó a fiúnak, bárcsak velem is kikezdett volna a tanárnőm” típusú reakciók. Bárdossy-Sánta Nóra azt mondja, az Alapítványnál is találkoztak a médiában rendszeresen előforduló jelenséggel, a nő általi visszaélést jobban elfogadják, sőt sokszor pozitív színben tüntetik fel a kommentelők. „Keveset beszélünk arról, hogy a szexuális erőszak elkövetői között nők is vannak, miközben a jogszabályok egyértelműen nem tesznek különbséget nők és férfiak között” – hangsúlyozza a jogász, aki szerint kevés szó esik arról is, hogy Magyarországon ma egy 16 éves fiatalkorú már házasságot köthet gyámhatósági engedéllyel egy nála akár jóval idősebbel is. „Néhány évvel ezelőtt adatokat kértünk a KSH-tól, amelyekből jól látszott, hogy nem egy-két ilyen eset van, hanem sokkal több. Azt gondolom, ennek a gyökere is oda vezethető vissza, hogy milyen információi vannak egy gyereknek egész kiskorától kezdve, hogyan tekint rá a családja, és mindenki tudatában van-e annak, hogy a gyerek teste és lelke az övé és nem árucikk.”

Fiatal lány számítógép előtt

Forrás: Getty Images

Gyerekpornográfiáért elítélhetik

Egy felnőttkorú nem büntethető azért, mert egy 14 éves fiatalkorúval kezd viszonyt, ha nemi vágy felkeltésére alkalmas kép- vagy videófelvétele van birtokában a kamaszról, akkor gyermekpornográfiáért elítélhető. „Mivel a 18. életévét be nem töltött személy jogilag még gyereknek számít, így a Büntető Törvénykönyv számos olyan minősített esetre tér ki, amikor az ilyen (akár konszenzuális) kapcsolatokban a felnőttkorú személy a gyerek sérelmére bűncselekményt követ el. Ilyen a nemi vágy felkeltésére alkalmas kép- vagy videófelvétel készítése, ami a fiatalkorú beleegyezése esetén is bűncselekmény, sőt abban az esetben is, ha a 14 és 18 év között lévő kamasz pár egymásnak küldözgetnek egymásról ilyen jellegű képeket vagy filmezik le egymást szexuális aktus közben – magyarázza Bárdossy-Sánta Nóra, és hozzáteszi: – Csak az a gyerekkorú nem büntethető, aki magáról készít ilyen felvételt, de ha átküldi magáról ezt a felvételt a másik kiskorúnak,  akinek telefonján, eszközein ott van a kép, akkor a büntetőjog szabályai szerint felelősségre vonható, és elindulhat ellene egy büntetőeljárás, hiszen elmúlt 14 éves és van egy olyan kép nála, amelyen egy 18 éven aluli fiatal nemi vágy felkeltésére irányuló pozícióban van. Ez is egy anomália a jogban, hiszen nem ezekre az esetekre lett kitalálva a gyermekpornográfia bűncselekménye, hanem arra, amikor felnőttként él valaki vissza ezzel, de mivel a büntethetőségi korhatár generálisan 14 év (néhány kiemelkedően súlyos bűncselekmény esetén 12 év),  ezért ugyanúgy felelősségre lehet vonni ezeket a gyerekeket. 

Érdekes kérdés, hogy miközben jogilag már engedjük őket szexuális életet élni akár 12 éves kortól, szextingelésért büntetőjogi szempontból felelősségre vonhatóak.

Miközben általában elterelést (például megelőző-felvilágosító szolgáltatásban való részvételt) vagy enyhébb büntetést kapnak ezek a gyerekek, addig felnőttkorú elkövető esetében más a helyzet. A magyar szabályozás szerint a gyermekpornográfia bűncselekményét több elkövetési magatartással is ki lehet meríteni. A legenyhébb, amikor valaki »csak« saját maga számára birtokolja a felvételeket, azokat nem osztja meg, nem kereskedik velük, és nem olyan gyerek szerepel rajtuk, aki az elkövető nevelése, felügyelete vagy gondozása alatt áll. Ebben az esetben legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztés büntetést tesz lehetővé a törvény.

Emlékeztetőül: a volt perui nagykövet, Kaleta Gábor a közel húszezer gyerekpornókép birtoklása ellenére megúszta a börtönt 2020-ban, és tettéért mindössze egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel és 540 ezer forint pénzbírsággal kellett fizetnie. Hogy mennyi idős gyerekekről nézegetett képeket, azt máig nem tudni, ugyanis a magyar kormány 10 évre titkosította az ügyet.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top