Milyen az a kép, ami az Ablak a világra kérdőívéből kirajzolódik a magyar szülészeti ellátásról? Hogyan mesélnek a szülésélményeikről az anyák, mit lehet ebből leszűrni, és mi az, ami még ma, 2023 karácsonyán is tabu. Pleván Timivel, az Ablak a világra projekt megálmodójával beszélgettem arról, miért vágott bele egy anyai tapasztalatokon alapuló adatbázis gyűjtésébe aktivistaként és perinatális tanácsadóként.
Mi indította el az Ablak a világra projektet?
Az vitt bele, hogy elkezdtünk a férjemmel egy újabb baba gondolatával barátkozni. Ikerlányaink vannak, császármetszéssel szültem őket, és nekem természetes lett volna, hogyha testvérük lesz, ő hüvelyi úton jöjjön a világra. Megdöbbenve szembesültem azzal, hogy ez másoknak korántsem ilyen egyértelmű. A VBAC-et (a császármetszés utáni hüvelyi szülést) csak orvosok és szülészeti szakemberek maroknyi csapata támogatja, és külön nyomozás kideríteni, hogy kivel, hol van rá esély, és milyen keretek között. Amikor elkezdtem utánajárni, egyforma posztok sorára bukkantam. Tipikus, visszatérő kérdésekkel találkoztam, amikre ugyanazok a válaszok érkeztek. Zavart, hogy miért nincsenek ezek összegyűjtve. Ne szívassuk már magunkat, gondoltam, fogjunk egy Excel-táblát, ránézel, ott a válasz. Végül úgy döntöttem, hogy összerakok egy kérdőívet.
Kicsit hosszabbra sikerült.
Ez nem megy úgy, hogy nem kezdesz el tájékozódni, rengeteg tanulmányt olvastam hozzá. Közben megformálódott bennem a gondolat, hogy itt valójában nem a VBAC a lényeg, hanem hogy jó lenne képet kapni a teljes hazai szülészeti ellátásról, mert ezzel kapcsolatban is ugyanazok a kérdések forognak mindenhol. Aki terhes lesz, szeretné tudni, hogy mi vár rá a szülés során, hogy fognak vele bánni, hogyan menjen bele az ismeretlenbe, nem tudja pontosan, hogy milyen beavatkozások vannak – gátmetszés, császármetszés, burokrepesztés, indítás, fájdalomcsillapítások –, egyáltalán mire jók ezek, mire kell figyelni. A legtöbben nincsenek tisztában azzal sem, hogy milyen jogaik vannak, miről dönthetnek, miközben életet adnak egy babának, és mi az, ami orvosi kompetencia.
Aki várandós, az kérdez. Kérdez a játszótéren, a boltban, az anyukás kerületi és kórházi csoportokban, a szomszédban, a sógornőtől… Egymást kérdezzük. Vagy nem kérdezünk, és nem tudunk semmit, mert az ellátás részéről ritkák és hiányosak az adatközlések.
Végül egy komplett hazai szülészeti ellátást feltérképező kérdőív született. Egyben látva a sok személyes történetet, objektívabb talajra lehet helyezni, amit tudunk.
Pleván Tímea (Fotó: Katkó Blanka)
Eddig az volt a felállás, hogy a civilek azt képviselik, hogy változást szeretnének a szülészetben, ezzel szemben az orvosok, azt mondják, hogy minden oké, nincs itt semmi látnivaló. Nem tudtunk konkrétan beszélni, mert nem voltak adatok. Hát most már vannak. Ha eddig állítottunk valamit, arról, hogy mi történik az anyákkal, azt könnyen lesöpörhette akárki, hogy „ugyan, ez csak két vagy három édesanya siránkozása”. Azt szeretem ebben a kutatásban, hogy a számok által kézzelfoghatóvá válik, hogy nem erről van szó. Ez huszonötezer anya tapasztalata. Nem fogom lezárni a kérdőívet, és reméljük, hogy összegyűlik 35, 45 aztán 100 ezer – és egyre kevésbé lehet majd félvállról venni őket.
Hogyan szülted meg végül a harmadik gyereked?
A lányoknak végül nem született testvérük, de született egy harmadik gyermek, az Ablak a világra. Elég béna vagyok névadásban – hónapokig tartott. Onnan jön, hogy én a világnak erre a szeletére tudok neked egy ablakot nyitni. Beleleshetsz, elolvashatod, kinyithatod-lecsukhatod, szélesebbre tárhatod és megnézheted, hogy én milyen adatok, cikkek és tanulmányok alapján hozom a döntéseimet. De mondhatod azt is, hogy jó kösz, bolond vagy, ennyi hülyeséget. Olyan nevet kerestem, aminek van valami áthallása a szülés, születés vonalhoz – ami a kinyíláshoz megnyíláshoz is kapcsolódik.
Milyen kérdések vannak a kérdőívben? Mondasz néhány példát?
Például, hogy mesterségesen indították-e a szülésedet, kaptál-e oxitocint, könyököltek-e a hasadba, kikötötték-e a lábadat… Arról is szó van, hogy mennyire tájékoztatták az anyukákat arról, hogy mik ezek a beavatkozások, és hogy kérték-e a beleegyezésüket, elfogadták-e a tiltakozásukat. Van olyan válasz is, hogy „határozott tiltakozásom ellenére történt”. Ez tipikusan három beavatkozás esetén szoktak előfordulni: a gátmetszés, a hasba könyöklés és a méhszájtágítás. Ezeknél úgy tűnik, hiába tiltakoznak az anyák, gyakran nem veszik figyelembe a véleményüket.
Vannak természetesen indokolt beavatkozások, de huszonötezer tapasztalatból rá lehet már látni arra, hogy mi az, ami valójában egy kórházban történik. Egyesével nem érezzük annyira a súlyát, hogy egy mesterséges szülés indításnak, egy felesleges oxitocinbekötésnek mi a jelentősége, egymás mellé téve sokkal plasztikusabb, hogy az a sok minden, ami dominó elven egymásra rakódik, hogyan vezet végül oda, hogy 40 százalék a császármetszések aránya itthon.
Egy ilyen kutatás tud segíteni választani, hogy melyik kórházba menjek szülni, ahol nekem jobb lesz, vagy úgy érezhetem, hogy nagyobb biztonságban lesz a babám?
Ezért készültek kórházanként a statisztikák, és úgy van fent a honlapon, hogy össze tudd hasonlítani, hogy Kiskunhalasra menj vagy Szegedre. De ahhoz, hogy ez valóban megtörténhessen, még sok-sok anya tapasztalata szükséges, hogy beérkezzen. A választás pedig csak akkor alternatíva számodra, ha egyébként megoldható. A legtöbbeknek nincs választási lehetőségük, mert nincs autó, nem fér bele anyagilag, nem tudják elintézni, hogy befogadják őket a kiválasztott kórházban. Vidéken még kisebb eséllyel kapják meg az anyák, amit szeretnének, mert mindenki ismer mindenkit, más problémával is ugyanabba a kórházba kell majd később visszamennie, és nem mindegy, hogy állnak hozzá. Az egyik legmeghatározóbb tapasztalat a kutatásból, hogy nagyon különbözőek az országon belül az eredmények, például a kisvárosok a kórházaiban általában több elavult gyakorlat létezik.
Most már meg lehet mutatni, hogy van olyan hely, ahol szinte egyáltalán nincs aranyóra, vagy úristen, nézd, itt, ebben a kórházban még él az a rég idejétmúlt gyakorlat, hogy szülés közben kikötik az anyák lábát kengyelbe.
Az év első újszülöttje, Záven édesanyjával a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szülészetén 2023. január 1-jén (Fotó: MTI/Varga György)
Mit szólnak a kórházak a projektedhez? Ezek az információk érintik a hírnevüket, vagy akár az orvos-beteg kapcsolatot is.
Direktben még nem kerestek meg, de mondjuk olyan előfordul, hogy nem engedik ki a Facebook-csoportokban a posztjaimat. Nem a statisztikát, meg a kérdőívet, edukatív posztokat sem – szoktam olyat elkövetni, hogy írok mondjuk a rutinszerűen alkalmazott CTG-vizsgálat haszontalanságáról. Vagy ha szülésfelkészítő kártyáimról vagy egy webinárról szóló posztot küldök be – ugyanúgy, ahogy az összes többi dúla a szülésfelkészítőjét –, a többieké ott van, de az enyém marad várakozva. A kedvencem, amikor egy intézmény marketingese érkezik kommentelni, és próbál hitelteleníteni, és leírja, hogy náluk ennél sokkal több kisbaba születik, és hogy az, ami a kérdőívből kijött, egyáltalán nincs úgy. Meg kell nekik magyaráznom, hogy ezek az anyák, akik kitöltötték a kérdőívet, így szültek. Úgyhogy légy szíves, ne vitassuk el azt, amit ők elmondtak és leírtak. Egyébként pedig sok szeretettel várom, hogy mikor jelentetik meg végre a kórházi honlapjukon a reprezentatív statisztikákat. Amíg nincs, addig meg ez van – nem annyira szoktak örülni neki. Több olyan kórházi csoport is van, ahonnan kitiltottak. De előfordult már, hogy üzenetet kaptam egy kórház kapcsán, hogy tudjak róla, hogy abban az intézményben figyelik, hogy mit csinálok. Bármit is jelentsen ez.
Volt egy összetűzésed a SOTE Meme csoporttal egy posztjuk kapcsán, még párbeszédre is hívtad őket egy webinár keretében.
Van a SOTE Meme Facebook-oldal, jó poénjaik szoktak lenni, úgy tudtam, hogy orvostanhallgatók kezelik, de aztán felvilágosítottak, hogy oktatók is vannak az admin csapatban, így már jobban értem, hogy miért nem jöttek el. Kitettek egy posztot, a Vasember volt rajta, öltönyben. Tony széttárja a kezét, és nagyon-nagyon magabiztos, alatta pedig egy másik férfi egy nagyon szűk bányaalagútból koszosan, fejlámpával a fején erőlködve mászik előre. Ezzel a két ábrával akarták szemléltetni a császáros és a hüvelyi szülés közötti különbséget. Ez még akár el is ment volna, szoktuk mondani, hogy a császáros babáknak olyan kisimult a buksijuk – itt ez látható a két kép különbségéből. Nem is a kép okozta a felháborodást, hanem amit alá írtak.
„És még van képük a »születésnapjukról« beszélni.” Berakták idézőjelbe a születésnapot, mondván, aki császármetszéssel született, azt nem szülték, tehát nem is lehet születésnapja… „Tesóm, hozzád az inas bekopogott a rezidenciádra, és átkísért az all inclusive hoteledbe. Minket kb. egy kőbányai sörösdobozon préseltek át.”
A császármetsző orvos, amelyik alázatos inas képében finoman csak bekopogtat a kisbabához, hogy aztán all inclusive ellátásban részesítse, vagyis az anya és a baba kénye kedve szerint ugrál – tudjuk, hogy mennyire messze van a hazai szülészeti ellátás valóságától. Császármetszés után a legtöbb helyen nincs aranyóra, tápszerezik a babákat, elválasztják az anyáktól… Milyen all inclusive ellátásról beszélünk?! Vérlázító kategória.
Kevesebb figyelmet kapott a kőbányai sörös doboz, aminek a szintjére a hüvelyi úton szülő nőket sikerült degradálniuk ezzel a poszttal. Rengetegen, sok nézőpontból magyaráztuk, hogy ez miért problémás, mi ennek az érzelmi vonulata, és még az is nagyon jó volt, hogy teljesen kulturáltan ment az érvelés. Végül levették a posztot, de nem azért, mert megértették, hogy hány sebből vérzik. Nem kértek bocsánatot, még utána is hosszan magyarázták, hogy mi vagyunk túlérzékenyek, nem értjük a viccet. Ők azok, akiknek ki vagyunk szolgáltatva, amikor szülünk. Lehet, hogy ez a legnagyobb probléma, hogy ott van a baj, ahol döngetjük az ajtót.
A kórházakról már beszéltünk, de maguk az anyák hogyan fogadják az Ablak a világra eredményeit?
Vegyesen, mert triggerel. Mélyre tud menni, attól függően, hogy ki hol tart éppen a saját szülésélménye feldolgozásában vagy a szüléshez való közeledésben. Meg szoktam kapni, hogy orvosellenes vagyok, és hogy miért akarom bebizonyítani, hogy minden rossz. Miközben én nem állítok semmit. Csak leírtam egy számot. A szám váltja ki az érzést.
Az esetek többségében nagyon igyekszem, hogy semmit se minősítsek, csak a puszta adat legyen ott, ami önmagáért beszél.
Vannak, akik a szülésre készülés közben futnak bele az oldalba, és sokat jelent nekik. Az adatok meg ez a rengeteg információ hozzásegíti őket ahhoz, hogy más utat tudjanak járni, felkészülten szüljenek. Ők nagyon hálásak szoktak lenni. Azok az édesanyák is, akik már túl vannak rajta, lehet, hogy nem is szülnek többet, de megjárták a hadak útját a szüléseik során, és az Ablak a világra végre alátámasztja azt, amit addig esetleg csak éreztek. Van sok olyan követőm, akiknek erőt ad, hogy itt meg tudják élni, hogy nem ufók, ami a szülésük során velük történt, azzal nincsenek egyedül, és örülnek annak, amit csinálok.
Gyermeküket várja egy magyar pár a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának szülőszobáján (Fotó: MTI / Balázs Attila)
Sokan tisztában vannak azzal is, hogy a szülés nem a szülőszobán ér véget, és nem is akkor, amikor az anya elhagyja két nap múlva a gyermekágyas osztályt. Egyre több tanulmány szól arról, hogy a szülés eseményeinek hatása van öt, tíz, tizenöt és húsz év múlva is. Az oxitocinrendszerünk például egy nagyon érzékeny rendszer. A korszerű kutatási eredmények azt mutatják, hogy a szintetikus oxitocin – amit rutinszerűen alkalmaznak a szülészeteken – megzavarhatja a működését. Például összefüggést találtak az ADHD-val, illetve újra és újra felmerül az autizmussal való kapcsolata is. Olyan, mintha a szülészeteken ezekről nem értesülnének. Nem is feltétlenül az anyáknak, hanem a szakembereknek kellene megérteniük, hogy milyen hosszú távú következményei lehetnek a rutinbeavatkozásoknak.
A karácsony közeledtével van-e valami, amit tanácsolnál az éppen szülés előtt álló nőknek, amire külön figyeljenek ebben az időszakban?
Ha az addig problémamentes terhességük hirtelen problémássá válik, akkor kezdjenek el gyanakodni, hogy lehet, hogy nem az egészségi állapotukról, hanem az ünnepekről van szó. Ha hirtelen elkezd fogyni a magzatvíz, ami egyébként egy normális élettani folyamat a terhesség előrehaladtával, ha hirtelen túl nagy lesz a baba, ha egyszer csak azt hallják, hogy „ó, hát már úgyis nyílik az a méhszáj, mi lenne, ha beindítanák a szülést, biztonságosabb lesz úgy a babának…”. Ne üljenek fel ezeknek a riogatásoknak. Ez nagyon nehéz. De ha eddig egészségesek voltak, és jól vannak, akkor az ünnepek közeledte nem ok a szülés megindítására. Érdemes ilyenkor egy másodvéleményt is kérni, hogy tisztán láthassanak. Tudjuk, hogy harmadával kevesebb kisbaba születik hétvégén és ünnepnapokon, és hogy ez a szám évről évre tovább csökken. Kedd és péntek között viszont csúcsra járnak a császáros műtők, az indítások, egekben a születések száma.
Mi az, ami még ma is tabu a szülések kapcsán?
Az egész nehezen érinthető. Annyira szeretnénk biztonságban érezni magunkat, annyira szeretnénk nyugodtak lenni, hogy egyáltalán beszélni arról, hogy a jelenlegi rendszerben nincs túl sok esélyünk arra, hogy úgy szüljünk, ahogy szeretnénk, és ahogy babánknak a legjobb, önmagában tabudöngető. Ráadásul sajnos nagyon ki tudja rántani a talajt a kismamák lába alól.
Nehéz feloldani az ellentmondást, hogyha nem beszélünk róla, akkor nem fog megváltozni a helyzet, de az, hogy beszélünk róla, sebeket tép fel, és keményen elveszi a biztonságérzetét azoknak, akik még a szülés előtt állnak.
A feladat azt kitalálni, hogyan lehet támogatni őket abban, hogy mégis pozitívan, bizakodva tudjanak az elé a nap elé nézni, amikor megszületik a kisbabájuk. Ilyenekre is nagyon jó az adatbázis, azt elemeztem az ősszel, hogy a szülésfelkészítőnek milyen szerepe van a szülés kimenetelére, és nagyon sokat számít. Például, amíg a kórházi szülésfelkészítőn részt vett, először szülő anyák között 31,4 százalék a császármetszés aránya, addig a független szülésfelkészítőn részt vett anyák között 24,3 százalék.
