Rubint Réka és Schobert Norbi fia korábban arról panaszkodott, milyen nehéz számára a társkeresés, hiszen sok lány csak a hírnévre hajt. Lassan viszont minden a helyére került. Ifjabb Schobert Norbi megtalálta a szerelmet Farkas Petra személyében, aki mindenben támogatja a fiatal sztárcsemetét. Mint kiderült, barátnőjével régóta ismerték egymást, a kapcsolat azonban csak később mélyült el.
„Egy szakítás után voltam majdnem egy évvel, és nem kerestem, de nyitott voltam egy új párkapcsolatra. Többnapos osztálykirándulásra mentünk Gödre, ahogy véletlenül Petráék is, ami azért érdekes, mert ő több száz kilométerre él a fővárostól. Megosztottam az Instagramon, hogy ott vagyok, ő pedig reagált rá, én visszaválaszoltam, és elkezdtünk beszélgetni” – emlékezett vissza a hot! magazinnak Norbi, aki arról is vallott, mit szóltak a szülei Petrához. A pár között már az eljegyzés is szóba került.
„A szüleim imádják Petrát, és én is jóban vagyok az ő szüleivel. Az elején volt egy kis távolságtartás, de ahogyan teltek a hónapok, és látták, hogy komolyan gondolom a kapcsolatunkat, ők is komolyan vettek engem. Az is nagy szó, hogy karácsonykor elengedték velünk Thaiföldre, mert még sosem töltötte a családjától távol az ünnepeket. A társaságból nem sok embert ismert, így mondta is, hogy neki ott én voltam a család.”