Az 1990-es évek szülőinek beszámolói alapján az biztos, hogy annyiban könnyebb volt akkor az élet, hogy a családok tudtak lakást venni anélkül, hogy eladták volna a veséjüket vagy a lelküket. És az is könnyebbség volt bizonyos szempontból, hogy nem voltak még mobiltelefonok, mert többször beszélgettek így egymással a szülők, több személyes kontaktus alakult ki más családokkal, és talán kevésbé érezték az elmagányosodást, mint manapság.
Átmeneti korszak a nevelésben
A 90-es évek szülői mögött még a szigorú, tekintélyen és büntetésen alapuló nevelést alkalmazó szülők álltak. Ezt aztán a 80-as és a 90-es évek szülői generációja fordított át 2000-re a kötődő nevelésre. Ellen Percival, akinek a 90-es években voltak kicsik a gyerekei, így ír erről az időszakról:
A »jó szülő« fogalma egyre inkább átalakult. Sok kisgyerekes szülő vonzódott a kommunikatívabb, együttműködőbb és gyengédebb szülői stílushoz, mint a szüleink gyakran tekintélyelvű stílusához. Nagyon fontos volt számunkra az önbecsülés és az önbizalom építése a gyerekeinkben.
Jellemzően két táborba tartoztunk – az otthon maradó vagy a dolgozó anyák táborába. Az akkori szülői viták gyakran a kettő közötti konfliktus körül forogtak. Az otthon maradó anyák úgy érezték, hogy a teljes munkaidős gyermekgondozás és a közösségi kötelezettségek nyomása terheli őket, míg a dolgozó anyák utálták, hogy lemaradnak a fontos mérföldkövekről, és úgy érezték, hogy otthon maradni elérhetetlen kiváltság. Az apák feltűnően hiányoztak ezekből a vitákból, a férfiak otthonmaradásának gondolata még mindig annyira szokatlan volt, hogy a legtöbb családban fel sem merült, hogy megvitassák ezt a lehetőséget. Az otthoni munka gyakorlatilag ismeretlen volt, mivel a 90-es évek elején és közepén a legtöbb embernek nem volt otthon internete.”
Fotó: Fortepan
A 90-es évek szülői szempontból átmeneti időszaknak számít, amikor a 80-as évekből a 2000-es évekre való transzformáció zajlott a nevelésben. Ekkor még sok felnőtt tartotta úgy, hogy a gúnyolódás, verbális bántalmazás a nevelés része, és elengedhetetlen eszköz az érzékeny gyerekek – különösen a fiúk – „megkeményítéséhez”. Közben viszont egyre érzékenyebben kezdtek reagálni a szülők a gyerekeik igényeire, amiből a 2000-es évekre tudott kifejlődni a kötődő nevelés.
A szabad játék halála
Szegény 90-es évek szülőinek lelkén szárad az is, hogy az évtized végére az önálló játék lényegében eltűnt a gyerekek életéből. „Az egyetlen idő és hely, amikor a gyerekek kevésbé voltak szabadok, mint ma a kultúránkban, a gyermekrabszolgaság és az ipari korszak éjjel-nappal, heti hét napon át tartó gyermekmunka idején volt” – nyilatkozta Peter Gray játékkutató.
Miután évtizedeken át nyomon követték az önálló játék haldoklását, a Journal of Pediatrics című folyóiratban megjelent tanulmányukban Gray és kollégái azt állítják, hogy az vezetett a mentális egészségügyi problémák jelentős növekedéséhez a gyermekek és serdülők körében, hogy az 1980-as években elkezdték megfosztani őket függetlenségüktől és szabadidejüktől. A gyerekek biztonságával és a tanulmányi eredményekkel kapcsolatos aggodalmak túlhangsúlyozása miatt Gray és csapata megállapította, hogy az 1980-as évek és 2000 között 11,5 órával nőtt a hat és nyolc év közötti gyerekek iskolában vagy házi feladatokkal töltött ideje.
A szakember szerint a történelem során a gyerekek nagyrészt egyedül játszottak és közben fedezték fel a körülöttük lévő világot. Az az elképzelés, hogy a gyerekek törékeny lények, akiket őrizni kell, és nem elég felelősségteljesek ahhoz, hogy önállóan tegyenek dolgokat, a 90-es években kapott erőre a szülők között.
Fotó: Fortepan
A gyerekek életében egyre nagyobb hangsúlyt kapott a teljesítmény, nőtt az iskolában és a házi feladattal töltött idő, ami megváltoztatta a szülő-gyerek kapcsolatot is.
A szülő aggódni kezd a gyermek iskolai teljesítménye miatt, ami miatt egyre kevesebbet törődött azokkal a kérdésekkel, amik tényleg fontosak lettek volna: Boldog a gyerek? Megtanulja, hogyan kell elvégezni a házimunkát? Megtanulja, hogyan kell megbirkózni a való világgal?
– írja a játékkutató.
90-es évek hét az nlc-n!
Jóbarátok, susogós naci, Adiads és Reobek, lengyel piac, Pi-víz, fritőz, Friderikusz show, butatelefon, kvarcjáték, teleshop, kereskedelmi tévé, flaneling, Walt Disney bemutatja, csalamádés hamburger, A miniszter félrelép, holdjáró cipő, Spice Girls, Família Kft, Windows 95, maszekok… Egyszerre gondolunk vissza rá elérzékenyülő nosztalgiával és nevetünk rajta, valamint a régi önmagunkon. Az nlc időutazást tesz, hogy egy hétre visszahozza a 90-es éveket az olvasók életébe. Keresd a 90-es évek hét cikkeit egész héten az nlc-n!
A demokratikus szülői stílus
Ettől még ne ítéljük el a 90-es évek szülőit, hiszen az ő érdemük az, hogy elszakadtak a 80-as évek tekintélyelvű nevelési stílusától és elkezdték gyakorolni a demokratikus szülői stílust. A 90-es években kezdtek leszokni a szülők a fenekelésről, a testi és lelki fenyítésről, ami remek, csak néha átestek a ló túloldalára és túl megengedők lettek.
Ez a mai napig zavart okoz, mert következetlen szülői magatartáshoz vezet, amiből könnyen kinőnek a tiszteletlen, elkényeztetett, szemtelen gyerekek. A 90-es években a szülők már felismerték, hogy nem vezet sok jóra, ha egyszer tekintélyelvű, máskor megengedő nevelési stílust alkalmaznak, így indult fejlődésnek a demokratikus szülői stílus.
A demokratikus nevelési stílus nem autokratikus és nem megengedő, hanem egyszerre határozott és kedves. Határozott, vagyis tiszteletben tartja a szülők jogait és a korlátait. Kedves, azaz tiszteletben tartja a gyerek jogait és korlátait.
Fotó: Fortepan
A demokratikus szülői magatartás a kölcsönös tiszteleten alapul. A demokratikus szülők választási lehetőségeket adnak, nem parancsokat. A parancsok a gyermeket engedelmességre, neheztelésre és lázadásra tanítják, a választási lehetőségek viszont megtanítják a gyerekeknek, hogy van személyes hatalmuk, hogy úgy alakítsák az életüket, ahogyan szeretnék.
Természetesen nem mondhatjuk azt, hogy a 90-es években mindezt sikerült is megvalósítani a családokban, sőt, a belső küzdelem alaposan megkeserítette a szülők életét, akik igyekeztek elszakadni a saját tekintélyelvű gyerekkori örökségüktől, és átformálni magukat minta nélkül egy demokratikusabb szülővé. Az biztos, hogy a gyerekek számára nagy változást hozott a családban a 90-es évek, és nem feltétlen a jó irányba változott azóta a helyzet – már ami az önállóságot illeti.
5 dolog, amit másképp csináltak a 90-es években
De nem kell mindent olyan komolyan venni, ahogy mondani szokták, a gyerekkor túléléséhez – minden korszakban – kell egy nagy adag szerencse is. A következő öt dolgot például ma már biztos nem engednék a szülők, pedig a 90-es években fel sem merült, hogy tiltani kéne.
Megkérdőjelezhető játszótéri eszközök
Egy törött hinta? Nem probléma. A 90-es években senki sem szólt rá a gyerekekre, ha szétesős, festéket már csak nyomokban tartalmazó fémmászókán vagy leszakadt hintán játszottak. A lényeg az volt, hogy kifáradjon a gyerek a nap végére és csendben menjen aludni, bármilyen is volt az a játszótér.
A cukor nem volt tiltólistán
Határozott fejlődés a 90-es évekhez képest, hogy már tudatosabban történik a gyerekek táplálása, mint akkoriban. Abban az időben nem problémáztak a cukron, pakolták a teába és kakaóba a gyerekeknek, mintha nem lenne holnap. Szerencsére még nem volt internet minden szobában otthon, így a sok cukrot lemozogták a szabadban a gyerekek, ezért akkora károkat legalább a súlyukban nem okozott.
Fotó: Fortepan
Felügyelet nélküli játék
A 80-as és 90-es évekre is jellemző volt, hogy a gyerekek felügyelet nélkül, vagy simán csak a nagyobb testvérükkel mehettek bandázni az utcára, játszótérre a többi gyerekkel. Kint maradtak vacsoráig, nem ellenőrizték őket a szülők lépten-nyomon (mivel nem volt mobiltelefon, így esélyük sem volt rá), és csak este mentek haza, amikor már nagyon muszáj volt megjelenni a családi asztalnál.
Nagyobb felelősség
Ha pedig a felügyelet nélküli életről van szó, ne felejtsük el azt sem, hogy a kis általános iskolásokat, már az alsó tagozatosokat is előszeretettel küldték le a boltba egy liter tejért vagy kiló kenyérért a 90-es években a szülők. Ez például egy nagyon jó szokás volt, egyrészt mert megkönnyebbítette a szülők életét, és még felelősségre is tanította a gyerekeket. Mostanra ez szinte teljesen kikopott a szokások közül, köszönhetően a közbiztonság romlásának.
Az autóban hagyták a gyerekeiket
Amit viszont semmiképp nem hoznánk vissza, hogy a 90-es években még nem vették komolyan azt, hogy mi minden történhet a gyerekkel, ha egyedül hagyják az autóban. Nem órákra persze, de ha be kellett anyának ugrani a boltba, akkor szinte biztos, hogy nem rángatta be magával a gyerekeket, hanem addig vártak rá a kocsiban, amíg elintézte, amit el kellett. Ez ma már – reméljük, minden szülő számára – elképzelhetetlen felelőtlenségnek számít.
