Gyerekkor a '90-es években

Nem konkrét játékokat akartunk bemutatni a ‘90-es évekből, mert nagyon hasonló játékfelhozatal volt a mi gyerekkorunkban is – nem volt az olyan régen, jó? -, mint manapság. Csak épp a technikai fejlődés robbant akkorát azóta, hogy a szabadidős tevékenységek nagyban átalakultak a gyerekeknél. A 90-es években még nem volt természetes, hogy minden háztartásban lenne számítógép, amin a gyerek játszhat, és az internet is csak az évtized végén tűnt fel az életünkben, amikor a betárcsázós net, meg az este hattól reggel hatig 150 forintos net miatt nem aludtunk egy szemhunyásnyit sem.

Mit csináltunk tehát a ‘90-es évek gyerekeiként suli után, a szabadidőnkben, amikor már kész volt a lecke (vagy nem), és a tévében sem ment a tartalom orrvérzésig? Az nlc szerkesztőségének ‘90-es évekbeli tagjai válaszoltak és nosztalgiáztak ezen a kérdésen egy sort.

„A kiserdőbe is lazán elengedtek minket”

Andi a ’90-es évek közepén kezdte a sulit, alsós volt, így délutánonként általában a napköziben ült 4-ig: „Utána, ha jó idő volt, még volt játszóterezés, vagy az udvaron játszottunk a barátnőimmel, például gumiztunk. Ha csak ketten voltunk, akkor a mellettünk lévő bölcsi kerítésére akasztottuk a gumit és úgy játszottunk. Ha pedig egyik barátnőm sem ért rá, akkor a lakásban a székekre applikáltam rá a gumit, és úgy ugráltam, a szomszédok nagy örömére.”

Andinak a házban lakott a legjobb barátnője is, akivel közösen voltak kulcsos gyerekek, már alsós korukban is elengedték őket gond nélkül a játszótérre egyedül a szülők. „Sőt, olyanra is emlékszem, hogy valami miatt nem volt épp napközi, úgyhogy az osztálytársakkal hógolyócsatáztunk a suli mellett, vagy mindenki hazaszaladt a szánkójáért és együtt mentünk el a közeli kiserdőbe szánkózni.

Amikor pedig Andi épp nem bandázott, akkor iskolásat, boltosat, postásat játszott, ez utóbbi úgy nézett ki, hogy „én voltam a postán ülő alkalmazott és nálam lehetett csekket befizetni”, és utazósat, amikor nem az volt a lényeg, hogy hová utaznak, csak egyszerűen maga az odaút volt a játék része. Andi autót fabrikált székekből, bármiből, ami mozdítható volt, bepakolta a plüssöket, aztán indultak.

Arra is emlékszem, hogy anyukám mindig azt mondta, hogy első a tanulás, utána meg annyit szórakozom, amennyit akarok, de ezt sosem sikerült betartanom, és valójában a szüleim sem nagyon rágták a fülemet miatta. Abszolút hagytak kibontakozni.

Fotó: Fortepan

„Az árokban ültünk és beszélgettünk”

„Vigyázz a velociraptorokkal a magas fűben” – 30 éves a Jurassic Park

Dóriék családjában négy lánytestvér van, úgyhogy sok veszekedés és verekedés kísérte a sztár rovatos kolléganő gyerekkorát. Főleg a két évvel idősebb nővérével gyepálták egymást rendszeresen: „Annyira sokat verekedtünk, hogy vannak hegek, amik a mai napig megvannak. Ami nagyon megmaradt, hogy rengeteget játszottunk kint a kertben, ami szerencsére elég nagy. Megvan a Xéna sorozat? A két évvel idősebb nővéremmel Xénásat játszottunk állandóan, órákig elvoltunk vele. Sok időt töltöttünk a kertben, amit anyuék ki is használtak és diót meg mogyorót szedettek velünk, ami a mai napig rémes emlék: a fagyos őszi napokon kutatni a kicsi mogyorószemeket.

A szomszéd sráchoz jártunk át és Power Rangers babákkal játszottunk (a rózsaszín volt a kedvencem). Elsétáltunk a sarki fagyizóba és 150 forintért ettünk tekerős fagyit, majd az egyik barátnőm szülei megvették a bódét, úgyhogy ingyen tömtük magunkba a csokis-vaníliás fagyit állandóan. Pár száz forintért vettünk chipset, darabos gumicukrokat és azokat tömtük. Szerintem az egész gyerekkorunk a kertvárosi utcákban telt, volt, hogy csak az árokban ültünk és beszélgettünk.”

Power Rangers figurák (Fotó: Mario Ruiz/Getty Images)

Dóri emlékei szerint a szülei nem voltak túl szigorúak, de azért nem volt tanácsos idő után hazaérni, az ő esetében ez akkor volt, amikor az utcán kigyulladtak a lámpák estére. A nyarakra is jó szívvel emlékszik vissza, amikor általában a Balatonon voltak a nagyszülőkkel: „Mindig megvettük a legújabb kis katonákat és azokkal csatáztunk, a mamával pedig rengeteget snapszeroztunk a teraszon, persze, őt sosem lehetett megverni. Esténként pedig a helyi játékteremben léghokiztunk, biliárdoztunk. Belegondolva, csodás volt ez az időszak.”

„Naphosszat kint lófráltam”

Lina úgy emlékszik, sokat voltak egyedül gyerekként a testvéreivel, a szülők dolgoztak, nem szórakoztatták őket napi 24 órában, aminek szerinte megvoltak a hátrányai (kevesebb közös élmény, kevesebb intimitás), de az előnyei is. „Tökéletesen elfoglaltuk magunkat, rengeteget szerepjátékoztunk, télen-nyáron bújócskáztunk, tollasoztunk, a nővérem akadályversenyeket készített a kicsiknek.

Anya munka után levitt minket a strandra, és ott hatalmasakat játszottunk a vízben. A szüleim megtanítottak, hogyan viselkedjek a folyóban, mire figyeljek, egészen pici korunktól arra kondicionáltak, milyen a természetes folyóvízben úszni, játszani. A karúszóra esküdtek, mert az fenntartott minket, de már pár éves koromban rendesen és biztonságosan úsztam,megtanultam, mit kell tenni, ha gödörbe lépek; ha esetleg elkap egy örvény; hogyan ússzak úgy, hogy az ár ne sodorjon el. Ennek köszönhetően a mai napig nagyon jó kapcsolatban vagyok a vízzel, imádom a tavakat, a folyókat és a tengert.”

Képünk illusztráció (Fiúk homokvárat építenek a Tisza partján – MTI Fotó: Kiss G. Péter)

Linának is természetes volt, hogy a szomszéd gyerekekkel közösen bandáztak a környéken, szerinte ez a vidéki gyerekkorban természetes volt. Csapatostul jártak a mezőre sárkányt eregetni, bunkert építettek, őzeket lestek, télen szánkóztak a gáton, a szülőkkel gombászni jártak. „Imádtam a természetet, az volt a fixa ideám, hogy felnőve természetbúvár leszek – meséli Lina. 

Lina életében a 90-es években nem kapott főszerepet a tévé, csak este és hétvégén engedték a szülők, hogy gyerekeknek való műsorokat, meséket nézzenek. „Tinikoromban sem pörögtem rá az MTV-re és a társaira, bár otthon nem is volt »kábeltévénk«, ennek egyedüli hátránya, hogy sokkal nehezebben tanultam meg angolul, mint azok, akiknek ment otthon a külföldi csatorna. Kimaradt az életemből a BSB, Britney és a többiek, alkatilag és mindenhogy tovább maradtam gyerek, mint a kortársaim, inkább olvastam, meg az állatokkal, növényekkel voltam elfoglalva. A gyerekkorom ilyen tekintetben egy burokban telt, és közel hozott a természethez, önálló lettem, és sokat használtam a fantáziámat. Szeretném majd, ha a gyerekem is hasonló módon töltené az idejét, és nem a kütyük világában szocializálódna.”

„A közös unatkozás külön program volt”

Ezekben a retró társasjátékokban nem volt túl sok extra, mégis imádtuk

Enikő a 90-es évek elején még kisebb volt, akkor a sztárjáték a színördög kidobó volt, még télen is ezt játszották a mínusz fokokban. Az iskola után általában sötétedésig voltak kint az utcán és tollaslabdáztak a barátokkal, akár 4-5 órán át. „Oké, nem internet, de akkoriban a menőknek Nintendo konzoljuk volt, nekünk egyszerű TV-játék, két joystick, meg egy konzol, tele iszonyatosan gagyi játékokkal, de imádtam – teszi hozzá Enikő. – És persze bújtuk a tinimagazinokat, gyűjtöttük a posztereket és ki tudja miért, de az üdítős dobozokat. Tiszta hülyeség így visszagondolva. Majdnem mindenki sportolt valamit, én úsztam és kézilabdáztam. Mondjuk ez azt követően is megmaradt, hogy megkaptam életem első mobilját 2000 körül, egy Siemens A35 volt, ha jól emlékszem.“

TóCsa a 90-es évek nosztalgiavonatára felülve elmesélte, hogy milyen sokat unatkoztak a haverokkal, amikor nyaranta valamelyikük háza elé kiültek a padra és néztek ki a fejükből. „A közös unatkozás már-már külön program volt – mondta el TóCsa. – Néha persze történt valami közben, olyankor kicsit félbeszakadt az unalom, majd unatkoztunk tovább.

Lehet, hogy ez a fajta szabadidő valóban már hiányzik a mai gyerekek életéből, egy pillanatra sem maradnak inger nélkül, hogy kicsit unatkozva fejlődjön a kreativitásuk. Ha épp nincs iskola, akkor van különóra, ha nincs különóra, akkor van tévé, internet, streaming… ha unatkoznak, akkor pedig a szülők ugranak, hogy segítsenek a helyzeten, szórakoztassák a csemetéket, mintha a semmittevés valamiféle szégyenteljes dologgá vált volna. Nem akarjuk visszahozni a ‘90-es éveket véletlenül sem, és a technológia fejlődését sem állítanánk le, de a gyerekek szempontjából lehet, hogy érdemes lenne egy kicsit lassítani és hagyni őket játszani, unatkozni a maguk tempójában.

Fotó: Fortepan

„Órákig csak jártam az erdőt”

Viki 93-as születésű, a szerkesztőség fiatalabb tagjai közé tartozik, de azért ő is belecsúszott bőven a tech világ előtti időkbe. „Vidéki gyerekként nekünk a legnagyobb játszótér a falut körülvevő erdő volt. Imádtunk kijárni bunkert építeni, a falut átszelő patakban kincseket keresni, erdei állatokat figyelni. Bár hétvégén imádtam a reggeli matinét, annak végeztével azonnal kimentem a házunk udvarára, vagy biciklire ültem és órákig csak jártam az erdőt. Szerettünk a szabadban lenni, a faluban élő gyerekek mindig ott bandáztak.”

Anett is vidéken nőtt fel, ahol mindig a patak partján játszott a környékbeli gyerekekkel 7-10 évesen. Gátat építettek deszkákból, elzárták a víz útját, a kibetonozott vízszűkítőnél csúszkáltak, a fiúk horgásztak, piócákat fogtak, meg halakat, a lányok pedig segítettek nekik. „Ez amúgy a házunkhoz nagyon közel volt, kb anyámék ráláttak a patakpartra, így azért könnyebben elengedtek, és mindig a környékbeli gyerekek jártak oda, így nem féltettek. Ha nem a Zuhogónál csapattuk, akkor a szilvafára felszerelt kötélre erősített fadarab hintán hintáztunk, vagy ugróiskoláztunk az udvaron, bringáztunk az utcában, vagy a szembe szomszéd gyerekeknél játszottunk a dömperrel.

Volt egy park az iskola mellett, oda is elég sokat jártunk 10-14 évesen, igazi retró játékok voltak ott (tudjátok gömbmászóka, meg mókuskerék, láncos hinták, itt órákig el tudtunk játszani mert mindig volt itt gyerek, akit ismertünk a suliból.) Később kamaszként itt ittak-cigiztek a menő gyerekek, voltak pingpong asztalok, de senki sem játszott, hanem azon ültünk és beszélgettünk, a társasági élet csúcsa volt ez kamaszként! Sose unatkoztam gyerekként, egyedül is feltaláltam magam.” 

„Tini nindzsa teknőcök, Power rangers”

Péternek az általános iskolai délután főleg sporttal teltek, meg zenével, úgyhogy a szabadidő, mint olyan, elég ismeretlen fogalom volt számára, ahogy meséli, nem emlékszik rá, mit játszott kisiskolásként. „Sokat voltam a Horváth Endivel és a Cserfalvi Balázzsal, az biztos. Ezüst-tó kincse, Capitaly, ja igen, és a Koch Viktornak volt Game of games-e, ami olyan volt, hogy egy játékban egy csomó izgi játék. Nekünk meg volt Ghost Castle természetesen, ami azért két játék után már mérsékelten volt fanki. Sokat társasoztam, az biztos.

Emlékei szerint a gimnázium a bandázásról szólt, volt egy nagyon jó társaságuk, akikkel bent is maradtak sokszor a suliban tanítás után, hogy együtt töltsék az időt. Ehhez persze kellett az is, hogy olyan gimibe járt, ahol sok szabadidős program volt, sőt, az ő társaságuk is szervezett programokat a kisebbeknek. „Meg sokszor mentünk fel a Bárányékhoz – emlékszik vissza Péter. – Két pedagógus szülő, jól viselték az idióta kamaszokat a lakásban.

Fetrengtünk összevissza, és a háttérben sokszor a lányok miatt ment a VivaTv. Zseniális volt, imádtam azt az időszakot. Sokat jártunk moziba, színházba, szórakozóhelyre nem nagyon, mert akkor még csak a legvadabb arcok mentek el ilyen helyekre, hiszen nem is volt túl sok.”

„Éjszakába nyúló divatbemutatókat tartottunk”

Orsi akkor kezdte az iskolát, amikor eltörölték a kisdobos rendszert, jött a rendszerváltás, aminek még annyi idősen is érezte a lendületét. Érezhető volt, ahogyan nyílt a világ. „Hirtelen téma lett, hogy a nyugatra szakadt szeretteinkkel már lehet találkozni, csúcs ajándékokat kaptunk Németországból. Amikor lett egy Commodore 64-ünk, apu bűvölte nekünk, hogy együtt játsszunk rajta, anyu meg bosszankodott, amiért fél napokra beszippantott minket egy játék. A Miami Vice volt az egyik menő cucc rajta, amikor megtaláltam Youtube-on, teljesen le voltam döbbenve, hogy így nézett ki. Én persze sokkal színesebbre emlékeztem: 

Minket a tesómmal (és persze valószínűleg mindenkit) teljesen elbűvöltek a nyugati import reklámok, már az mágikusnak hatott, amikor bemondták a Disney-mesék közötti reklámok végén, hogy »A Matteltől.« Természetesen mindennek bedőltünk, akartunk sellő Barbie-t, színváltóruhás Sindyt, illetve akkor jött be a BMX-őrület, és egymással versengtek a gyerekek a könyéken, hogy kinek van fémküllős és kinek van botküllős BMX-e. Versenyeket is szerveztünk a BMX-banditák film hatása alatt.”

Orsi őszinte nosztalgiával gondol a ‘90-es évekre, és kifejezetten örül, hogy megélhette az analóg korszakot, amikor kazettákat cserélgettek egymás között,  rádióadásokból lesték a kedvenc zenéket, és rögzítették a műsorokat kazettákra. „Nekünk ez is program, szórakozás volt, akárcsak az egymásnál alvós legózások, vagy a pizsama partyknak nevezett péntek esték, amikor egymásnál aludtunk a barátnőkkel, és éjszakába nyúló divatbemutatókat tartottunk a szobában, sokszor törölközőket magunkra csavarva készült el a kollekció. Ha nem voltak otthon a szülők, a konyhában kutyultunk, vagy csak pezsgőtablettát szopogattunk, amit nagyon menő elfoglaltságnak hittük.”

„Rohadtul ugyanaz ment, mint most”

Ha pedig eddig abban a romantikus elképzelésben ringattuk magunkat, hogy a ’90-es években minden jobb volt és csupa szabadság, friss levegő és szaladgálás volt a gyerekek élete, akkor jön Neményi Marci kolléga, hogy lerombolja az illúziókat és elmesélje, hogy akkor is ugyanúgy a képernyőre volt tapadva sok gyerek, mint most. „Szombat délelőtti Tini nindzsa teknőcök és G. I. Joe a Sat 1-en és az RTL-en. Semmit nem értettem belőlük, de előbb tudtam meg, mi az, hogy Hilfe! mint hogy ja meg nein. Az első ilyen amerikai animáció, amit bevállalt a magyar tévé, a Denver, az utolsó dinoszaurusz, amiért rohantam mindig haza a kiba sajnos kötelező hittanról.

Nintendo, Super Mario Bros 1-2-3., valami szerepjáték, amit nem értettem, és az első Castlevania, amit vissza kellett vinni, mert féltem tőle. Ez már a kilencvenes évek eleje volt, de én még az első Nintendót kaptam szülinapomra, egyébként is az volt, hogy csórók voltunk és mindig le voltam maradva egy generációval számítógép/konzolügyben. Ezt akkor még nem értettem, csak annyi volt meg, hogy tökre le vagyok maradva az osztályban.

Game Boy-t akart minden gyerek (Fotó: In Pictures Ltd./Corbis via Getty Images)

Marci úgy emlékszik vissza, hogy a számítógépet nagyon korán meg kellett tanulni összerakni, mert sok jól kereső apuka vitte haza a kamionról leesett alaplapokat, videokártyákat, egyéb számítógépes eszközöket, úgyhogy a fiatalok gyorsan feltalálták magukat és össze tudták szerelni a gépeket, mert rá voltak szorítva. „Nekem meg azért, mert a többiek által megunt, lecserélt cuccokat guberáltam össze (nyilván pénzért, nagyon komoly feketegazdaság ment a nyolcosztályos gimiben) és buheráltam otthon – teszi hozzá Marci. – Én 14 évesen már tudtam, milyen az, amikor megráz a 220, elfüstöl a processzor, lángra kap a rövidzárlatgyanú miatt az alaplap és a gépház oldalpanelja közé szuszakolt félfamentes rajzlap.

A többiek már a Quake 3-at tolták, én meg örültem, hogy a gépemen egyáltalán elindul az első rész, de valahogy mindig megtaláltuk a Venn-diagram közepét. Misiéknél mondjuk felfedeztem, hogy a gépe (amit ugye én hálózatról láttam) tele van mai szemmel is gusztustalan hardcore pornóval, ami eléggé összezavart 15 évesen, főleg, hogy addig maximum Lara Croft háromszögletű melleinek hála szembesültem azzal, hogy létezik olyan, hogy női test. Belegondolni is szörnyű, miben lehetnek a mai kamaszok.

Egyébként mindig sokkal jobban szerettem egyedül, a gép előtt játszani, mint közösségben, a társasok sem érdekeltek soha, a kártya sem, és ez ma is így van, csak ma már vállalom, gyerekkorban full nyűg volt a két tesómmal meg mindenféle szülinapokon hotelezni meg klúdózni. A Ghost Castle-t azért szerettem a díszleteivel és a fluoreszkáló, koponya alakú dobókockájával, az hatalmas menőség volt.”

Ezt olvastad már?

Kvíz! Felismered a 90-es évek eltűnt popsztárjait a mai fotóikon?

Ez is érdekelhet Megnézem