Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, Curtis a hétvégén egy meglehetősen dühös posztban mesélte el, milyen embertelenül bántak édesanyjával, Széki Lajosnéval a betegszállítók. Az történt ugyanis, hogy a rapper édesanyja komoly idegfájdalomra panaszkodott, ráadásul a cukra is magas volt, ezért a család mentőt hívott, ám a segítség csak a második hívásra és csak 3 órával később érkezett meg.
Ha mindez nem lett volna elég, a család egész péntek este a Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó Osztályát hívogatta, ahol először elmondták, hogy az idős nő infúziót kap, mert kiszáradt, majd később azt mondták, hogy majd egy orvos felhívja Curtiséket, ha mehetnek az édesanyjukért, de ez nem történt meg. Majd szombat reggel is érdeklődtek, amikor közölték velük, hogy hozzátartozójukat már hazaszállították. Curtisék végül egy másik emeleten, egy műanyag székre támaszkodva találták meg a papucsban és köntösben lévő édesanyjukat, akinek szatyrát egy lakás kilincsére akasztották annak a szolgálatnak az emberei, akik hazaszállították az idős nőt. Az OMSZ az ügyben vizsgálatot is indított, bár a betegszállítást külsős cég végezte. A Filter Fitt Kft. tulajdonosa elnézést kért a családtól, majd azonnal kirúgta alkalmazottját, aki hibázott.
A Bors megkereste most a rappert, hogy édesanyja hogyléte felől érdeklődjenek.
Nos… Senkit sem szeretnék én már ostorozni a történtek miatt… Nem szeretnék a jövőben erről a témáról beszélni. Az édesanyám hála istennek már jobban van, és számunkra csakis ez a lényeg.
Curtis sosem titkolta, nagyon szoros kapcsolatban áll édesanyjával. Tavaly Geszti Péternek még azt is bevallotta, édesapjuk elvesztése után 14 éves koráig aludt az anyukájával, akit a mai napig mindennap felhív.