nlc.hu
Család
Vitray Tamás és felesége a kapcsolatukról

Vitray Tamás és negyedik felesége először adtak közös interjút

Mint mondja, semmi extra nem történt, csak szerelmes lett.

Vitray Tamás 2019 novemberében jelentette be, hogy 32 év után elválik harmadik feleségétől, Kállay Bori színésznőtől. A legendás tévés túl a 90-en sem tétlenkedik. Saját műsort indított Youtube-on, majd negyedik alkalommal is megnősült. Bár tegnap még csak a hírt jelentették be, este már közösen adott interjút a Fókusznak Vitray és felesége, Éva

Vitray Tamás és felesége, Éva

Vitray Tamás és felesége, Éva

Nem történt semmi egyéb: szerelmes lettem. Mellettem lakott, lakik, egy házzal odébb. Nem akkor találkoztunk először, amikor ide költöztem öt évvel ezelőtt. De csak köszöngettünk egymásnak egy darabig. A fordulat igazán akkor jött, amikor a Csak ülök… Csakazértis! elindult, mert kerestem valakit, aki gyártaná a műsort. A professzionálisak, az igazi jók nem értek rá, és Éva éppen akkor szabadon volt. Ő nem tévés, de ismeri a színház világát, miután az a mestersége.  Megkérdeztem, nem akar-e gyártásvezető lenni. Akart. És akkor egyszer csak szó szerint így történt ebben az ajtóban: Megálltam, mikor kikísértem, és mondtam, hogy beléd szerettem, most mit csináljak?

 – mesélte a legendás tévés. 

Éva hozzátette, Vitrayn nőtt fel, mint mindenki más ebben az országban. „Itt találkoztunk 2019-ben, és ahogy ő is mondta, szomszédok voltunk. És mikor indult a Csak ülök… Csakazértis!, már beszélgettünk, és volt egy ilyen gondolat, hogy mi lenne, ha segítenék, dolgoznánk együtt. Róla nem lehet olyat mondani, amit egy ország ne ismerne. Ő pontosan olyan, amilyen. Hitelesen, ami lejött és lejön a televízióból, vagy most a YouTube-csatornán a műsorban, ő ilyen. Ő a tökéletes férfi, azt gondolom!” – jelentette ki Éva, majd férje azzal egészítette ki, ő pedig olyan, akit csak szeretni lehet és szeretni is kell. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top