nlc.hu
Család
Beleszeretett az anyósába, apósa áldásával feleségül is vette

Beleszeretett az anyósába, apósa áldásával feleségül is vette

Nem mindennapi szerelmi történet Indiából.
esküvő

Feleségének halála után a kétgyermekes apa, Szikandar Jadav a sógoraihoz költözött a bihari Heer Moti nevű falu. Idővel egymásba szeretett a 45 éves férfi és a 10 évvel idősebb anyósa, Geeta, romantikus kapcsolatukat azonban nem sokáig tudták eltitkolni. Amint elterjedtek a pletykák a faluban, Geeta férje, Dileshwar egyre gyanakvóbbá vált. Egy nap pedig rajta kapta az összebújó szerelmeseket. Ezután a dühös após a falutanácstól kért segítséget, hogyan oldja meg ezt a szerelmi háromszöget.

A falutanács meghallgatta Szikandart is, ő nyíltan beismerte, hogy viszonyt folytat a néhai felesége anyjával, azt állítva, hogy beleszeretett. Miután Geeta is beismerte a férfi iránti szerelmét, a tanács beleegyezett abba, hogy hivatalossá tehetik a kapcsolatukat úgy, hogy összeházasítják őket. Még Geeta párja, azaz Szikandar apósa is megenyhült, amikor azzal szembesült, hogy szeretik egymást, sőt segített is az esküvőszervezésben is.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az első férj, Dileshwar is az újdonsült párral fog-e élni.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top