Sok családnak leginkább nyáron van ideje arra, hogy többet lehessenek együtt: a gyerekek ilyenkor nincsenek óvodában vagy iskolában, akár az egész napot a szüleikkel tölthetik, akik sokszor gondosan meg is tervezik ezt az időszakot. A nyári élmények, ha jól sikerül a családi vakáció, aztán egész évben kitartanak. De előfordulhat, hogy a gyerekek teljesen máshogyan élik meg a közös nyaralást, mint a szülők. Kamaszok meséltek kendőzetlenül a családi vakációkról.
Ahogy azt a szülők elképzelik
Egon és a szülei évek óta minden nyáron egy hetet töltenek Horvátországban. Néha csak hármasban, de legtöbbször barátokkal. Mármint a szülők barátaival – és ebből adódhatnak furcsán egyenlőtlen helyzetek.
„Ma már nagyon jóban vagyunk Dáviddal – meséli –, de volt egy olyan nyaralásunk, amit az ellenségeimnek se kívánnék. Dávid szülei és az én szüleim nagyon jóban vannak, mi nagyjából egyidősek vagyunk, ezért a felnőttek eldöntötték, hogy biztosan szeretni fogjuk egymást, és jól elleszünk, ha együtt megyünk nyaralni. Aztán nagyon gyorsan kiderült, hogy egyáltalán nem volt jó ötlet összezárni kettőnket. Folyamatosan veszekedtünk egy hétig. Én akkor kaptam egy minecraftos játékot, ami a legféltettebb kincsem volt, és Dávid mindenáron azzal akart játszani. Neki viszont volt egy olyan fa békája, ami brekeg, ha a hátán húzogatsz egy pálcát, és nekem az volt akkor minden vágyam. Képtelenek voltunk együtt játszani anélkül, hogy ne irigykedés, vita, vagy akár verekedés legyen a vége.
Egy hétig mentünk egymás idegeire, de ami ennél is rosszabb volt, hogy a szüleink elkezdték egymást hibáztatni, hogy milyen hülye ötlet volt ez a közös nyaralás, és a végén a két család is összefeszült.
Minden konfliktusunknál megpróbálték kideríteni, melyikünk kezdte, persze mindenki szerint a másik gyereke volt a hibás. A végén úgy jöttünk haza, hogy mindenki haragudott mindenkire. Itthon aztán sikerült elrendezni a dolgokat, de ahhoz képest, hogy pihenni mentünk, tiszta ideg volt, az összes felnőtt és gyerek, mire hazaértünk. Ma már nevetünk ezen az egészen, de abban anyáék is egyetértenek, hogy ez volt életünk legrosszabb nyaralása.”
Ruben családjában sok a gyerek, és a szülők úgy oldják meg, hogy ők is pihenhessenek, hogy viszonylag nagy szabadságot adnak nekik a nyaralás alatt. Kevesebb a kötött közös program, inkább fix találkozási pontok vannak a nap folyamán, mint például az étkezések.
„Ilyenkor mindig kibérelünk egy házat – meséli Ruben –, ahol együtt is lehetünk, ha akarunk, de elég nagy a hely, hogy külön is lehet vonulni. Én ezt nagyon szeretem, jó, hogy azt csinálhatok, amit csak akarok.
Egy olyan esetre emlékszem, amikor sikerült egy túl nyugodt helyet találni. Gyakorlatilag semmi, de semmi nem volt a környéken, a világ végén voltunk egy faluban.
Arra emlékszem, hogy a szomszéd kacsáit hajkurásztuk, de ez volt a maximum, amit ki tudtunk hozni a helyzetből. Ott jó lett volna, ha kicsit jobban megszervezzük, mit lehetne csinálni, mert ez így nagyon unalmas volt. Azóta se tudom, mit gondoltak a szüleink, miért épp oda kell mennünk.”
Jelenet a Tucatjával olcsóbb c. filmből (Képünk illsuztráció – Fotó: Profimedia)
Azt mondták, jó lesz
Olyan élménye szinte mindenkinek van, hányféleképpen sülhet el balul a gondosan megtervezett és várva várt nyaralás. Ezek azok az esetek, amelyek utólag lesznek viccesek, és úgy kerülnek bele a családi legendáriumba, hogy egyszerre lehet rajtuk szörnyülködni és nevetni. Rubennek egyszer egy csúnya gyomorfertőzés tette pokollá a családi nyaralását.
„A Balatonnál voltunk – mondja. – Addig minden évben mentünk, ez volt az utolsó nyár, amikor hajlandó voltam, azóta se mentem a Balatonhoz, még barátokkal sem. Már az első nap rosszul lettem, iszonyatos hasmenésem volt, lázas voltam, semmit nem tudtam csinálni, csak feküdtem, amíg a többiek strandoltak meg hekkeztek. Amikor már napok óta tartott a dolog, a szüleim aggódtak, hogy valami súlyosabb lehet, és bevittek a siófoki kórházba, hogy vizsgáljanak meg. Ott nem voltak hajlandóak ellátni, mert nem volt sürgős az eset, és arra hivatkoztak, hogy területileg nem oda tartozom. Másoknak a Balatonról a hajókázás meg a fürdés jut eszébe, nekem sajnos azóta mindig ez az élmény.”
Gábor azt mondja, hogy a szülei válása után az apjával töltött vakációk kezdtek egyre kellemetlenebbé válni, különösen, amikor az apának új kapcsolata és gyereke is lett.
„Mindenáron szeretett volna velünk lenni, amit meg is értek, de volt olyan, hogy nem mehettem táborba, ahová pedig nagyon szerettem volna, mert ő csak akkor ért rá elmenni nyaralni – meséli Gábor. – Emlékszem egy rettenetes hétre Velencében, ami gyönyörű hely, de pokollá tette az egészet, hogy meleg volt, az öcsém nyűgös volt és folyamatosan fegyelmezni kellett, semmi másról nem szólt az egész, csak hogy őt kezeljék valahogy, én egy kicsit el is felejtődtem közben.
Mostanában, hogy már idősebb vagyok, egyszerűen csak megmondom apukámnak, ha nincs kedvem elutazni vele, de akkor még ezt nem tudtam megtenni. Szívesen vagyok apuval, de csak úgy, ha az is számít, hogy nekem mi a jó.
Milán egy családi nyaraláson fedezte fel, hogy laktózérzékeny.
„A szlovák határhoz mentünk egy kastélytúrára a nagybátyámékkal. Nagyon meleg volt, úgyhogy szerettek volna nekünk a felnőttek kedveskedni, és mindenki kapott fagyit. Egészen drámai hatása volt. Nem tudtunk elindulni egy darabig, mert nem tudtam kijönni a vécéből, és útközben is azon izgultam, hogy ne legyen semmi baj. Az volt életem utolsó tejszínes fagyija. Nagyon finom volt egyébként, már akkor is azt gondoltam, hogy megérte, de azóta azért odafigyelek, hogy mit eszem.”
Aki már nyaralt valaha vízparton, az egészen biztos, hogy le is égett a napon valamikor. Vannak, akik számára ez csak kellemetlen bőrpírt és hámlást jelent, de akad olyan, akinek ez életre szóló élménnyé válik. Ez utóbbiak közé tartozik Egon is.
„Akkor még nem tudtam, hogy az UV-sugárzás is számít, és nemcsak a tűző napon lehet leégni – meséli. – Na, azóta tudom. A leégés mellett ráadásul este, mikor kiültünk a teraszra, szanaszét csíptek a szúnyogok.
Allergiás vagyok a szúnyogcsípésre, mindegyik hatalmasra dagadt és iszonyúan viszketett, de nem tudtam megvakarni, mert le voltam égve. Eljutottam arra a pontra, hogy nyüszítve röhögtem magamon, hogy lehetek ekkora lúzer.
Kinek mi a pihentető?
Egon azt mondja, hogy idén nyáron először megtörik az évtizedes hagyományt, és a szülei kettesben nyaralnak majd, ő pedig a barátnőjével.
„Tavaly nyáron jutottunk el odáig, hogy anyáék szerint is eljött az ideje – mondja. – Azt is megígérték, hogy megelőlegezik nekem a szállásunk árát, és én majd részletekben visszafizetem nekik. Balatonon veszünk ki egy házat, egy hetet a szüleim lesznek ott kettesben, aztán ők hazajönnek, és mi megyünk egy hétre. Így ez igazából két hét pihenés, mert amíg ők ott vannak, addig mi itthon leszünk kettesben végig. Már nagyon ideje volt, én már évekkel ezelőtt megléptem volna ezt, de anyáéknak több idő kellett. Szerintem nekik is jót fog tenni, hogy csak egymásra tudnak figyelni egy kicsit.”
Ha külön-külön mennek üdülni a családtagok a nyári szünet alatt, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyerekeknek már ciki a szüleikkel együtt tölteni a vakációt, inkább csak azt jelzi, hogy más az érdeklődésük, mást találnak pihentetőnek.
„Ahová együtt szoktunk járni – meséli Egon – az egy sziget. Nagyon szép, de semmit nem lehet csinálni, csak napozni meg úszkálni a tengerben. A szüleim egész évben dolgoznak, nekik az a pihenés, hogy végre nem kell semmit csinálniuk.
Egy darabig ez nekem is jó, de néha azért kimozdulnék, találkoznék másokkal. Ott viszont nincs egy bulinegyed az egész környéken, semmi.
A legközelebbi szórakozóhely komppal másfél órányira van, a túlparton. Pár nap után elég nyomasztó, hogy ott vagy egy szigeten, semmit nem tudsz csinálni, nincs éjszakai élet, de egyébként sem ajánlatos éjszaka mászkálni, mert nincs rendes közvilágítás, és sok a skorpió.”
Jelenet Az első igazi nyár c. filmből (Képünk illusztráció – Fotó: Profimedia)
Gábor már évek óta jár a barátaival nyaralni. A szülei fokozatosan engedték el egyre messzebbre: először csak egynapos programokra mehetett, aztán jöttek az ottalvások, és most, 17 évesen több napra is elutazhat a saját társaságával. A helyzetet könnyíti, hogy van egy idősebb testvére, akivel egy baráti társasághoz tartoznak, így az édesanyja teljes biztonságban tudhatja Áront az idősebbek között, akik tényleg oda is figyelnek rá.
„Az egy teljesen más élmény, mint családdal menni – meséli. – Általában spórolunk a kaján, és minden pénzünket arra költjük, hogy jól érezzük magunkat. Ha anyukámmal utazunk el valahová, akkor éttermekben eszünk és várost nézünk. Két teljesen másfajta nyaralás. Én mindkettőt élvezem, de mostanában azért már jobban szeretek a barátaimmal menni. És ilyenkor anyukám is szabadabb lehet, ő is mehet a saját barátaival. Annyira nem szeretek utazni, mert kicsit fárasztó, de ha már nekiindulok, akkor most már inkább bulizni megyek, mint várost nézni.”
Azt minden gyerek megerősítette, hogy szülőkkel nyaralni egyáltalán nem ciki, sőt, fontos kapcsolatépítő program, és a közösen átélt élmények aztán egész évben vagy akár éveken át felidézhetők. De a szerepek és az igények folyamatosan változnak, ahogy múlik az idő, és akkor lesz jó a közös vakáció, ha ezt minden családtag képes elfogadni
Milán így foglalja össze: „Szerintem tartozol azzal a szüleidek, hogy velük nyaralsz egy kicsit minden évben. Én biztos vagyok benne, hogy 40 évesen is elmegyek majd velük valahová. Egyrészt szeretem őket. Másrészt így szeretném megköszönni nekik, hogy elviseltek a családi nyaralásokon, amkor kicsi voltam. Én jól elvagyok egyedül, vagy a barátaimmal, de a szüleimnek akkor szükségük lesz rá, hogy velem legyenek. Amikor kicsi voltam, mindenhová elvittek, alkalmazkodtak hozzám, vettek nekem lángost a Velencei-tónál, eljöttek velem biciklizni, olyasmit is hajlandóak voltak csinálni, ami nekik unalmas volt, csak azért, hogy én jól érezzem magam. Valami jár nekik cserébe. Ha majd öregek lesznek, én veszek nekik lángost és viszem el őket számomra unalmasabb programokra. Én így fogom megköszönni nekik, hogy felneveltek.”
