„Az anyaságtól egyáltalán nem félek, szeretnék laza anyuka lenni, viszont a szüléstől szó szerint rettegek. Magánklinikán fogok szülni és valószínűleg császármetszéssel, mert hallottam egy-két történetet, hogy mik történhetnek ilyenkor odalent, és őszintén, szeretném dögös anyukának érezni magam” – olvashattuk a napokban a hat hónapos terhes Turi Xénia reality celeb vallomását a Borsban. Bár elsőre meghökkentőnek tűnhetnek a szavai – főleg az a része, hogy bárki egy nagy hasi műtétet vállal csak a dögös test reményében…-, a szüléstől való rettegés valós probléma sok nőnél: tokofóbia a neve.
Bénító szorongás
Melissa Weinberg pszichoterapeuta, aki a szorongás és a kényszerbetegség kezelésére specializálódott, különösen a terhesség alatt és a szülés utáni időszakban, leírta, amit a tokofóbiáról tudni érdemes. Azért is fontos tisztában lenni ezzel az állapottal, hogy ne ítélkezzünk olyan könnyedén azok felett, akik ezzel a problémával küzdenek, és esetleg emiatt nem mernek gyereket vállalni.
„A terhesség és a szülés fogalma számos érzelmi reakciót válthat ki. Normális, hogy ellentmondásos és változatos reakciókat vált ki – írja Weinberg. – Egyeseknél azonban a gondolat olyan rémületet és undort vált ki, amely túlmutat azon, amit normális félelemnek vagy szorongásnak gondolnánk. Ez a terhességtől és/vagy szüléstől való intenzív félelem a tokofóbia.”
A tokofóbia járhat bénító szorongással, pánik- és undoralapú testi reakciókkal, fóbiás elkerüléssel és különféle kényszerekkel. Ezek gyakran komoly hatással vannak a nő kapcsolataira és döntéseire, előfordulhat az is, hogy a tokofóbia miatt nem lesz végül elkötelezett párkapcsolata és gyereke az ebben szenvedő nőnek. Amikor pedig tokofóbiával egy nő terhes lesz, az intenzív félelemmel jár.
„A tokofóbia kifejezést a 2000-es években alkották meg. Az azóta rendelkezésre álló tanulmányokban a tokofóbia definíciója változó, így nehéz pontos következtetéseket levonni. És mivel a terhességtől és a szüléstől való félelmet gyakran összevonják a definícióban (ahogy az elsődleges és másodlagos tokofóbiát is), nehéz információt találni az árnyaltabb megjelenési formákról” – teszi hozzá a szakember.
A tokofóbia típusai
Általában megkülönböztetnek elsődleges és másodlagos tokofóbiát. Az elsődleges tokofóbia a terhességtől/gyermekszüléstől való félelemre utal, anélkül, hogy első kézből származó tapasztalatokkal rendelkeznénk (gyakran gyermekkorban, serdülőkorban alakul ki). A másodlagos tokofóbia ezzel szemben olyan félelem, amely egy traumatikus terhesség, veszteség vagy szülésélmény után alakul ki.
„Bár a tokofóbia kezelésére vonatkozó kutatások és hivatalos irányelvek kevéssé ismertek, egyértelműnek tűnik, hogy a holisztikus, sokoldalú megközelítés, a lelki támogatás a legideálisabb segítség azok számára, akik tokofóbiával szeretnének teherbe esni és szülni” – írja Weinberg. Fontos azt tudatosítani a nőkben a pszichoterapeuta szerint, hogy a gyerekvállalásban minden érzelemnek helye van, és nincs helyes vagy helytelen gondolat – és innen már egy lépés annak felismerése, hogy a félelem kezelhető és segítséget kell kérni, ha a teherbeeséstől vagy szüléstől való félelem megbénítja a nőt.
A császármetszés nem a könnyebbik út
Magyarországon is figyelembe veszik a tokofóbiát, amikor arról van szó, hogy milyen módon szüljön a kismama. Választhatjuk a császármetszést a hüvelyi szülés helyett, ha erről pszichiátertől kapunk igazolást, de azt azért helyre kell tenni, hogy a fent említett ok, miszerint „dögös” maradjon a test, nem igazán tartozik a valid indokok közé.
Már csak azért sem, mert ez azt sugallja, mintha a császármetszés valamiféle könnyebb út lenne, és nem egy olyan komoly műtét, melynek során szétvágják a nő hasát, hogy egy csecsemőt kiszedjenek belőle.
Nem véletlenül hívják hasi szülésnek, mert hát ez is szülés, nem pedig egy mellfelvarrás, amiből másnap már csak egy kis izomlázszerű fájdalmat érzünk. A császármetszés után még hetekig nehéz a mozgás, fájdalmas felkelni a babához, és még a tejtermelődéssel is meggyűlhet a bajunk, mert nem szabadulnak fel olyan hormonok, amelyek a hüvelyi szülés során segítik az anyatej beindulását.
Az a rossz hírünk van Xéniának, hogy a szülés – akár hüvelyi, akár császár – mindenképp nyomot hagy az ember testén. Kinyúlik, lazább lesz a bőr, a kötőszövet, a hormonok megbolondulnak, szélesedhet a csípő, sőt, akár még a lábméretünk is nőhet a terhesség közben. És ez teljesen rendben van. Ahogy azzal sincs semmi baj, ha valaki annyira fél a szüléstől, hogy inkább a császármetszést választja. De inkább ne maradjon meg az a tévhit a fejekben, hogy csak a dögös test miatt megéri átesni egy nagy hasi műtéten, ha amúgy hüvelyi úton is meg lehetne szülni a babát, mert ez nagyon nem állja meg a helyét.