Bérczes Judy és a családja már öt kontinensen és 61 országban járt, az utazásaikról pedig nemcsak beszámol az Instagramon és a saját oldalán, hanem tanácsokat is ad az utazáshoz gyerekekkel. Judy élete inspiráló lehet minden anya számára, akinek nagy vágya az utazás, de a társadalmi elvárások visszatartják, vagy csak nem mer elindulni babával utazni. A háromgyerekes anyát kérdeztük az életéről, utazásairól és a kislánya gyógyíthatatlan betegségéről is.
„Ugyanolyan anya vagyok, mint bárki más”
„Három gyerekkel utazgatunk, de igazából mi is átlagos életet élünk – vág bele a történetébe Judy. – A férjem szoftverfejlesztő, bejár dolgozni, van valamennyi szabadsága, amit beosztunk okosan, illetve előfordul az is, hogy home office-ban dolgozik, csak épp nem itthonról, hanem mondjuk Kanadából.”
Az utazást nem felnőttkorában szerette meg Judy, már gyerekkorában úgy szocializálódott, hogy számára természetessé vált, hogy más országokban éljen. Egyéves korában a szülők munkája miatt Svédországba költözött a család, ahol nyolcéves koráig élt. A világ körüli utazás gyújtópontjává aztán a röplabda vált, amibe a hazaköltözésük után, kilencévesen szeretett bele Judy annyira, hogy profi versenyző vált belőle, és 17 évesen az Eb-selejtezőn meghívták egy svéd egyetemre, hogy játsszon az ottani csapatban. Judy pedig fogta magát, és egyedül kiköltözött Svédországba, ott is ragadt a következő hat évben, majd még négy évet más országokban élt a röplabdás karrierje miatt.
Bérczes Judy és családja a sósivatagban, Argentínában, 2023-ban (Fotó: magánarchívum)
„Az utazás az egész életemet átszövi. Amikor a férjemmel megismerkedtem, pár hét után már autóba ültünk, és elmentünk Ausztriába, Németországba, és onnan kezdve együtt fedeztük fel a világot.” Amikor pedig 2018-ban megszülettek az ikrek, akkor a szülőknek eszük ágában sem volt az utazást abbahagyni, a babák 9 hónapos korában már mentek velük Thaiföldre, ahol többször is járt a házaspár a gyerekek születése előtt. A babával utazás Magyarországon nem annyira elterjedt, mint a világ más részein, de Judy szerint nem kell ehhez semmilyen különleges képesség – inkább felkészültségre van szükség, amiben segít az olvasóinak a cikkeiben.
Judy is ugyanolyan kimerült anya volt, mint bárki más ikerbabák mellett, csak úgy érezte, hogy nem muszáj emiatt egy helyben ülni. Lehet kimerült anyának lenni más országban is, miközben érdekes helyeket látogat.
„Semmi extrém nem volt szerintem a mi esetünkben, ugyanolyan anya vagyok, mint bárki más, az ikrek születése utáni első hetekben még a lakást is alig bírtam elhagyni, mert annyira fájt a műtét után mindenem. Szoptattam őket, amivel eléggé megszenvedtem, és nem aludtam éjszaka – ugyanaz volt az első pár hónap nálunk is, mint mindenkinél. Akkor egyáltalán nem az utazáson pörgött az agyam. Aztán jött a nyár, és a barátaink meghívtak a nyaralójukba, ami csak másfél óra volt kocsival, amire vállalkoztunk a három hónapos ikrekkel. Egy hétvégéről volt szó, de alig fértünk be az autóba, annyi mindent magunkkal vittünk még tapasztalatlan szülőként.
Ez a belföldi utazás ébresztett rá, hogy milyen jó otthonról kicsit kimozdulni, emberek, barátok között lenni.
Azon a nyáron még elmentünk pár belföldi útra a babákkal, és szereztünk egy kis gyakorlatot, láttuk, hogy megy ez az ikrekkel, hogy meg tudjuk oldani, belerázódtunk az okosabb pakolásba is, és felmerült bennem, amikor jött az ősz, hogy milyen jó lenne visszavezetni azt a jó szokásunkat, hogy hidegben a nyárba utazunk – így kezdtem el az első babás thaiföldi utat szervezni, amire több hónapig készültünk.”
Thaiföld, 2019.
Utazás beteg gyerekkel
A család élete teljesen átrendeződött, amikor az ikrek kétéves korában megszületett a harmadik gyermek, Mia, akiről kiderült 7 hónapos korában, hogy gyógyíthatatlan genetikai betegségben, Dravet-szindrómában szenved. A betegség miatt Miának leállt a fejlődése egyéves kora után (most 4,5 éves a kislány, napi három órában bölcsibe jár), epilepsziás rohamai vannak rendszeresen, amit a nagy meleg és a napfény is kiválthat – ez utóbbi épp egy mexikói utazáson derült ki a szülők számára.
Mexikóváros, 2021. (Fotó: magánarchívum)
„Az első nagy utazásunk Mexikóban volt, 4-5 hónappal azután, hogy kiderült Mia betegsége. Akkor még elég keveset tudtunk a betegségéről, például azt sem tudtunk, hogy a napsütés is rohamot okozhat. Így kerültünk Miával kórházba Mexikóban. Innentől kezdve a napsütést és a kánikulát igyekeztünk elkerülni, ezt úgy oldottuk meg, hogy korán reggel mentünk vele a tengerpartra, árnyékban tartottam – kisbaba volt, még egyszerű volt a dolgom, nem akart elmászni -, aztán visszamentünk a szállásra pihenni, és a délutáni órákban indultunk ki megint a szabadba.
Azóta nem a télből nyárba utazunk, hanem a hűvösebb úti célokat keressük, és inkább a nyárból télbe vagy tavaszba megyünk, hogy Mia is biztonságosan utazhasson.
Tavalyelőtt például Izlandra mentünk fagyoskodni, aztán Kanadába, idén Ausztria és Svájc volt a cél. De egyébként mindig konzultálok Mia orvosával, mielőtt elkezdek tervezni egy utazást, és mindent aszerint csinálunk, amit ő mond.”
Dravet-szindróma
A Dravet-szindróma egy genetikai betegség, ami az agy kóros „elektromos” aktivitását előidézve epilepsziás rohamokat vált ki. A betegség a legtöbb gyógyszerre rezisztens, és nemcsak a gyermek fejlődését, hanem életminőségét is jelentősen befolyásolja.
Az anya mosolyogva, látszólag könnyedén beszél a beteg gyermekkel való utazásról, de valójában rettenetesen megviselte Mia betegsége az egész családot. Folyamatos stresszben élnek, hogy mikor lesz a kislánynak rohama, éjjel is sokszor felébred Judy és ellenőrzi Miát, hogy minden rendben van-e vele, és visszatérő látogatói már a kórház gyerekosztályának is.
„Szerintem nem sok kegyetlenebb betegség létezik, mint a Dravet-szindróma: ezt nem tudják szűrni terhesség alatt, és látszólag teljesen egészségesen megszületik a baba, az összes vizsgálaton tökéletesen teljesít, az első félévben is jól fejlődik, és utána általában a kötelező oltásoknál, lázgörcs formájában kezdődik.
Amikor megkaptuk a diagnózist, hetekig fel sem fogtam az egészet, minden reggel úgy ébredtem, hogy remélem, hogy csak egy rossz álom volt. Aztán telnek az évek, és az ember eldönti, hogy belehal vagy túlél, és úgy akar-e élni, hogy mindig szenved.
Mia betegsége felborította az életünket, de ha az ember végiggondolja, akkor végül is mindegy, hogy hol van a világban, miközben felborult az élete. Az utazások ebből a szempontból is fontosak számunkra, feltöltődést jelentenek a nehéz hétköznapokban.”
Judy és Mia, Koszovó, 2023.
„Miért ne mehetnék a gyerekekkel akárhova?”
Judy és családja nem luxuskörülmények között utazik, az anya mindig azt keresi, hogyan tudják költséghatékonyan megszervezni az utazásokat. Több hónapig szervezkedik általában, hogy minden a legoptimálisabb legyen a gyerekeknek és a családi büdzsének is. Az utazás Judynak nem arról szól, hogy lógatni szeretné a lábát egy tengerparton, vagy all inclusive úton egy wellness szállodában pihenjen, hanem az hajtja előre, hogy megismerje a különböző kultúrákat, népcsoportokat, szokásokat – már gyerekkorában is mindig utazós könyveket kért és nyelvet tanult, annyira érdekelte, milyen emberek élnek a világ más részein. „Amikor konkrétan lett volna lehetőségem egy hétre elutazni all inclusive-ra, akkor az lett magamban a konklúzió, hogy ez mekkora pazarlás, hogy ott vagyok valahol, és nem nézek körbe, hogy mik vannak ott. Sokkal érdekesebb nekem, hogy egy adott országot jobban megismerjek, és körbenézzek, mint a luxus” – mondja az anya.
A házaspár nyolc évig várt és évente utazott a tengerentúlra, mielőtt gyereket vállaltak, Judy elmondása szerint ez nagy részben rajta múlt, mert 34 éves korára érezte magát késznek arra, hogy gyereke legyen. Nem az utazások miatt, mert azt remélte a gyerekek születése előtt, hogy utazni fog velük együtt is, hiszen így nőtt fel, ezt látta a svéd családoknál is, hogy mennyire természetes módon jönnek-mennek a világban babával is.
Málta, 2021. (Fotó: magánarchívum)
Magyarországon ehhez képest más felfogással találkozhatunk, sokkal kevésbé élnek szabadon a családok, és az anyáknak olyan szerepet oszt a társadalom, amelyben elvárja tőlük a környezetük, hogy maradjanak bezárva a négy fal közé, legyenek boldogok a gyerekkel és szűnjön meg számukra minden, amit a szülés előtt csináltak. Judy sosem szerette a sztereotípiákat, és most, háromgyerekes anyaként sem tud és nem is akar ezek mentén élni.
„Ezekből a sztereotípiákból mindig próbáltam kitörni, és ettől féltem leginkább, mielőtt születtek a gyerekeim.
Inkább vállalom, hogy kapok kritikát, de leírom az utazásainkat, mert gyakran azt látom, hogy mások is erre vágynak, más anyák is szeretnének elindulni világot látni, csak visszatartják őket az elvárások.
Miért ne mehetnék a gyerekekkel akárhova? Miért kéne otthon maradnom és szenvednem? Attól miért lesznek mások, akik az elvárásokat támasztják, boldogabbak? Az utazás számomra a szabadságot jelenti már gyerekkorom óta, 17 éves koromtól kezdve minden kis pénzemet arra tettem félre, hogy eljussak a világ más részeire, ez már a részemmé vált” – teszi hozzá Judy.
Az utazás ajándékai
Akinek van gyereke, abban felmerül a kérdés, hogy az utazást hogyan lehet gyakorlatban megoldani három kicsi gyerekkel, akik még extra érzékenyen reagálnak arra, ha megváltozik a napi rutin. Judy ezért nem is hagy ki egyetlen délutáni alvást sem a gyerekekkel, szigorúan betartja egy-egy külföldi út során is a megszokott napirendet. Általában az aktívabb, látványosságokat felfedezős tevékenységeket délelőttre időzíti, hogy délután már csak laza program legyen, amit lehet a pihenéshez igazítani. És bármilyen izgalmas programon is vannak este 6-7 körül, onnan vissza kell indulni a szállásra, hogy időben ágyba kerüljenek a gyerekek éjszakára.
Ehhez persze a rugalmasságot és az elengedést is meg kellett tanulni a szülőknek, hiszen legtöbbször nem tudnak belezsúfolni annyi programot egy napba, mint régen, de a gyerekek mellett hamar belerázódtak abba, hogy ne érezzék időpazarlásnak külföldön sem a lassabb tempót, a nyugodtabb utazást.
Lehet, hogy régen öt dolgot nézhettünk volna meg, és abból most csak kettő sikerült a gyerekekkel, ezt a kettőt viszont nem láttuk volna, ha el sem megyünk az útra.
Tény, hogy nem lehet este tízig össze-vissza sétálgatni, mert akkor csak nyűgösek lesznek a gyerekek, a sok inger lefárasztja az idegrendszerüket. Nekem nagyon fontos, hogy betartsuk a napirendet, mert hosszú távon csak így működik.”
A gyerekek pedig imádnak útra kelni, a nagyfiúk már hatévesek, aktívan érdeklődnek a világ látnivalói iránt, Mia pedig sokszor bárhol máshol szeretne lenni, csak nem otthon a négy fal között: ha egy-egy délután otthoni teendők vannak, akkor a kislány gyakran a bejárati ajtónál áll és jelzi Judynak, hogy induljanak kifelé. Az utazás pedig minden korosztályban más és más ajándékokat tartogat a gyerekek számára.
„Amikor az ikrekkel utaztunk Thaiföldre, azt vettem észre, hogy felgyorsult a mozgásfejlődésük anélkül, hogy kellett volna bármit csinálni, mert annyiféle komplex inger éri őket egy ilyen helyzetben, amit itthon egy fejlesztésen nehéz lenne reprodukálni – emlékszik vissza az anya. – Pont az utazás előtt mondta a védőnő, hogy lehet, hogy el kellene utána vinni az egyik fiunkat szakemberhez, mert nem kezdett el időben mászni, és nem ült fel 8-9 hónaposan.
Aztán elmentünk Thaiföldre, ahol az új ingerek, az emberek babusgatása, az idegen környezet mind olyan hatással volt rájuk, hogy egyszer csak azt vettük észre, hogy nemcsak hogy ülni tudnak a gyerekek, hanem másznak és két lábra is állnak. Alig akartam elhinni.
Amikor pedig másfél éves korukban a Maldív-szigeteken voltunk, rengeteget bővült a szókincsük a sok tengeri herkentyűnek köszönhetően, amivel itthon nem találkoztak volna. A születés utáni első években a legrugalmasabb az agy, akkor tud a legtöbbet fejlődni, és ha ebben az időszakban ilyen komplex ingereknek tesszük ki a gyerekeket, az később, majd az iskolában is jól jöhet, akár csökkentheti a tanulási nehézségek kockázatát is. Mindemellett pedig rendkívül nyitottak lettek a gyerekeink, óriási kíváncsisággal és tanulni vágyással fordulnak a világ felé, amiben szintén nagy szerepe van az utazásnak.”
