A kiállítás szervezői arra bátorítottak mindenkit – profi és amatőr szerzőket, fiatalokat és idősebbeket, kezdő és tapasztalt alkotókat –, hogy képzeletük segítségével keltsék életre a Vágatlanul anyagából kiválasztott képeket, írják meg, kik lehettek a fotók szereplői, milyen történet hozta őket a kamera elé, milyen élet állhatott a megörökített pillanat mögött.
A nyertes novellák különleges kötetbe rendezve jelennek majd meg, s addig maradjon is titok, miről is szólnak az írások, de mindenképpen érdemes közelebbről is megnézni azokat a képeket, amelyeket a legtöbb pályázó választotta a terjedelmes kínálatból. A szerzők dolgát kurátori válogatás is segítette. Íme, 6 fotó a kedvencek közül, a beküldött novellák száma szerinti, növekvő sorrendbe rendezve.
10 novella
Két hajadon, udvaron fölállított műtermi paraván előtt
(Balassagyarmat; 1914–1921; Vámos Aladár felvétele)
Sok pályázót megihletett ez a két, kissé megszeppent lány, akik úgy szorongatják csokraikat, mintha soha nem lennének hajlandóak kiengedni a kezükből. Ami a fotográfus sajátosságait illeti, a Vágatlanul katalógusában a következőket találjuk:
„A Vámos-műterem egyik jellegzetessége, hogy sok-sok képen az alakok mellett vagy félig takarásban, a gyarmati vármegyeháza függöny mögötti képe látható, mintha a műterem a megyeháza környékén helyezkedett volna el. Egész sor üvegnegatív tanúsítja azonban, hogy festett háttérről van szó, amelyet a képek többsége szerint az udvaron állítottak föl. Ez a háttérkép száztíz, múzeumban őrzött felvételén tűnik fel.”
12 novella
Idős házaspár kutyával, udvaron
(Balassagyarmat; 1914–1921; Vámos Aladár felvétele)
Ugyanahhoz a fényképészhez kötődik ez a bájos fotó is, amely egy korábbi cikkünkben már szerepelt – de ezek szerint nem csak mi figyeltünk fel erre az otthonos harmóniát sugalló képre.
Különlegessége, hogy „a gyűjteményben lévő Vámos-felvételek kétharmada nem bent, a műteremben készült, hanem az udvaron, annak is különböző részein. Ennek okát csak találgatni lehet, túl azon, hogy esetenként a kedvező fényviszonyok miatt állította alanyait például a műterem üvegablaka elé, a bejárat mellé, vagy valamelyik udvari szegletbe”.
14 novella
Család, a kislány kezében az édesapja fényképe
(Endrőd, 1915–1921, Szabó Imre felvétele)
„Szabó Imre felvételein hangsúlyosan tükröződnek az első világháborús évek. Üvegnegatívjai között számos olyan felvétel található, amelyet a fronton szolgáló családtagnak készíttettek, és postán küldtek el. A képeken gyerekek édesanyjukkal, nagyszüleikkel láthatók – a felnőtt férfiak hiányoznak. Szabó előszeretettel idézte meg a távol lévő édesapát, férjet, testvért: az egyik családtag kezébe otthonról hozott, róla készült fényképet adott, vagy a távol lévő, esetleg elhunyt hozzátartozó portréját a frissen készült felvétel mellé montírozta, így teremtve meg a képen a család egységét” – meséli a képről a tárlat katalógusa.
15 novella
Urasági kocsisok pipával, ostorral
(Cegléd; 1910-es évek; Száger Mária / Mózer Aladár és Rudda Imre felvétele)
„A több fotográfushoz is kapcsolódó, Száger, Rudda és Mózer néven egyaránt üzemeltetett ceglédi vállalkozás fontos szerepet játszik az alföldi város műtermeinek sorában, története több mint negyven évet ölel fel.” …. „Sokféle tipikus és különleges példával szolgálnak a férfiak fényképkészíttetési alkalmaira: testvérek, barátok, katonatársak, vőfélyek jelentek meg műtermükben. A szabadban is megörökítették őket.”
16 novella
Asszony csecsemővel, akinek figyelmét csengővel irányítják a fotózáshoz
(Rákospalota; 1915–1919; Borsy Béla felvétele)
A rendkívül kedves fotóról ezt írják a Vágatlanul-tárlat katalógusában: „Borsy Béla rákospalotai üvegnegatívjai a korabeli műtermi fotózás számos érdekes technikai részletébe engednek bepillantást. A nagytotálban látható egész alakos és portréfelvételeken jól megfigyelhetők a fény szabályozását segítő paravánok, valamint a lábmagasítók, amelyek a modell feszesebb tartását biztosították. A felvételek a beállítás pillanatait is megragadják. Borsy az arcképek képkivágatához szűkítő kartont alkalmazott, a negatív előhívásakor pedig vignettálással, a kép szélének sötétítésével és satírozással tette harmonikusabbá a portrékat. A kisgyerekek figyelmét csengővel irányította.”
24 novella
Menyasszony egyszerű lepel előtt; Jászság
(1910-es évek; Ismeretlen fényképész felvétele)
A novellaíró-pályázat legnépszerűbb fotója, egyben az egyik nyertes pályamű, azaz Major Eszter: Moccanatlan című novellájának ihletője.
„Az üvegnegatívok tanúsága szerint többnyire a kuncsaftok keresték fel a fotográfust, de a lakodalmas házhoz is kihívhatták, ahol általában az egész násznépről készített csoportképet. A képek középpontjában a menyasszony és a vőlegény, körülöttük a vőfély, nyoszolyólányok, közeli rokonok (szülők, testvérek) láthatók. A vőlegény nemcsak a menyasszony mellett, hanem a háta mögött is állhatott. A fényképezés ünnepi jellegét a lakodalom helyszínéül szolgáló udvart határoló épület (istálló, pince) falára vagy a fákra, állványokra változatos módon felfüggesztett, a fényképész által hozott festett hátterekkel igyekeztek biztosítani. A párról olykor egy pokróc, egyszerűbb háttér előtt vagy csak az udvaron is készült fénykép. Egyes felvételek csak az egyiküket ábrázolják, ezek több darabból álló sorozat részei lehettek.”
A pályázat másik fődíjasa:
Sinkó Adrienn – Hiányzó öltések
Inspiráló fénykép:
Három lány, varrónők
(Sarkad, 1910-es évek, Maár Róza felvétele)
„A korabeli fényképészipar egyik meghatározó ága volt az iparosok, mesteremberek megörökítése portrék, tablók és csoportképek formájában. A gyűjteményi anyagból az érintett települések mestereinek gazdag és változatos képe bontakozik ki: suszterek, cipészek, csizmadiák, kéményseprők, hentesek és kőművesek álltak a fényképezőgép elé; a fotográfusok felkerestek többek között kerékgyártó, kádár-, kovács- és bádogosműhelyeket, gyári munkásokról, varrógéppel megörökített női csoportokról készültek felvételek.”
A pályázat második helyezettje:
Bajnai Zsolt: Alkalmi násznép
Inspiráló fénykép:
Lakodalmas csoportkép, középen a menyasszony, mögötte a vőlegény
(Szolnok, 1910-es évek, Papszt Piroska felvétele)
„A teljes képet adó üvegnegatívokon a fényképészek műtermi környezeteinek sokféle típusa fedezhető fel. A külföldről rendelt, többféle festett háttérrel dolgozó, szalonnal és több munkaszobával rendelkező, ismert fényképészetektől egészen azokig a szerényebb fényképészetekig terjed a skála, ahol a fotográfus saját lakóházának verandáján, folyosóján vagy udvarán dolgozott. A felszereltségtől függetlenül a fényképészhagyatékként értelmezhető vágatlan üvegnegatívok sok információt hordoznak. Olykor megfigyelhetők rajtuk a helyszűke miatt egymás mögé csúsztatott hátterek. Látható a műterem belső kirakatfala is a kuncsaftoknak mintául kitett papírképekkel.”
