„Lili kislányom hároméves, kedves-csendes kislány, sokat játszik magában, mesél magának. Bölcsődés, szívesen megy, a dadusok is szeretik. A problémánk pár hete kezdődött, amikor a kislány elkezdett hisztériázni mindenért, amit szeretne. Ez még rendben volna, csak az a baj, hogy annyira felhergeli magát, hogy olyan, mintha a végén pár pillanatra elájulna. Aztán pár napig megint minden rendben van, és utána kezdődik elölről. Heti egy-két »rohama« van. Doktornő, ez a dackorszakkal jár? Kicsit ijesztő.”
Dr. Gyarmati Andrea: Bizony nem ritka 2 és 4 éves kor között a jelenség. Úgy is nevezzük: dackorszak, és valóban, ez az időszak rá is szolgál erre az elnevezésre. Hisztis – mondjuk ki hamar az ítéletet szegény kisgyerek felett, pedig csak arról van szó, hogy eljutott a fejlődés egy olyan szakaszába, amikor rádöbben, hogy saját céljai, vágyai és kívánságai vannak. Nincs is, nem is lenne ezzel semmi baj, de sajnos ezek a célok, vágyak, kívánságok bizony elég gyakran ütközhetnek vagy ellentétben lehetnek mások, természetesen leginkább a felnőttek kívánságaival.
A gyereket nem nagyon érdekli ebben a korban még az, hogy alkalmazkodjon, hogy figyelembe vegye a többieket. Célt akar érni, mondhatni bármi áron. Nem rosszaság ez, nem is neveletlenség, egyszerűen csak próbálgatja a saját határait. Azt vizsgálja, azt méri fel, meddig terjed a hatásköre. Mindent másképp akar csinálni. Mindenre nem a válasz, vagy legalábbis nem úgy, ahogy eddig vagy ahogy a szülő szeretné. Különösen feltűnő ez, ha mint ön is írja, egy addig csendes-rendes kislány vagy persze kisfiú trimmeli bele magát egy látványos hisztibe.
A pici baba, az újszülött még biztosan nem így érvényesíti akaratát. Valamikor két- és hároméves kor között kezd rájönni a gyerek, hogy a sírás, üvöltés, az ön kifejezésével élve: a hiszti, olykor célravezető lehet. Pláne ha ezt nyilvánosan csinálja, minél nagyobb közönség előtt. Amit írok, persze elég undok dolog, a gyerekek nem működnek ilyen előre megfontolt szándékkal. Úgy van inkább, hogy talán csak ráérez egy gyerek arra, hogy sírással is cél lehet érni. Dühroham, dühgörcs, orvosi kifejezéssel élve „affectív apnoe” a neve annak az állapotnak, amiről kérdez. Ez pontosabban azt jelenti, hogy érzékeny, ingerlény, indulatos lesz valami miatt, és erre reakcióként következik egy légzésszünet. A kifejezés pontos fordítása is azt jelenti „indulati légzésszünet”. A dolog általában nem veszélyes, mivel nem görcs okozza a légvétel elmaradását, és nem is idegrendszeri megbetegedés, mint az epilepsziánál.
Mondhatnám nagy okosan: „okos szóval, türelemmel” megoldható a probléma – de ez nem lenne igaz. Annyi igen, hogy próbálja meg megfigyelni, mikor válik indulatossá Lili, mit hogyan tudna esetleg megelőzni. Egy 3 éves értelmes kislányt sok mindenről már észérvekkel is meg lehet győzni. Beszélje meg vele, hogy vannak jobb, eredményesebb módszerek is céljai elérésére. Legvégső soron talán érdemes gyerekpszichológus tanácsát is meghallgatni, de hogy ne csak riogassak, van azért remény, hogy maguktól is jobb belátásra térnek az ilyen indulatosabb hölgyek. Én a magam részéről a személyes példamutatás híve vagyok. Ezt a hozzáállást otthonról hoztam, és amennyire vissza tudok emlékezni, nekem nagyon is megfelelt. Ezt igyekeztem továbbvinni a saját gyerekem esetében is.
