Egészség

Rosszul lettél éjszaka? Kit érdekel?

Elkövettem azt a hibát, hogy hétvégén hajnalban lettem rosszul, ráadásul pofátlan módon nem a lakcímkártyám szerinti kerületben. Elkövettem azt is, hogy mivel a saját lábamon is tudtam járni, ezért mentők helyett úgy gondoltam, magam indulok segítségért. A konklúzió ijesztőre sikerült.

Este 11, a meleg miatt az ablakaim tárva-nyitva, amikor egyszer csak észreveszem, hogy hatalmas csípések borítják a kezemet, amik veszettül viszketnek is. Ablakot becsukom, szúnyogirtót előveszem, fülelek, sehol semmi zümmögés, nézem tovább a filmet, amit elkezdtem. Alig néhány órán belül újabb, hatalmas és viszkető foltok a bőrömön, lassan az egész testemen, a kézfejem feldagad, nem bírom mozgatni és hajlítani az ujjaimat. Átnézem a lakást, keresem, valami rovar lehetett-e az oka, de sehol semmi, viszont most már a szemem sarka is vörös, a szemhéjam duplájára nő, remegnek a végtagjaim és szöges gombócot érzek a torkomban. Nyilvánvaló, hogy ennek a fele sem vicc, kivárom, hogy felkeljen a nap, és reggel fél 5-kor levergődöm a háziorvosi ügyeletre.

1. éjszaka, 1. állomás
“Ha megint rosszul lesz, ide ne jöjjön”

A nővérke (asszisztens?) felébred a csengőre, nagy nehezen beenged, felébreszti az ügyeletes orvost. Várok. Körülbelül 5 perccel később behívnak a vizsgálóba, elmondom, hogy mi történt. Az orvos nem szólal meg, folyamatosan a középkorú nővér beszél, félig az asztalra fekve, miközben tölti a papírjaimat. Azt mondja, ez szúnyogcsípés. Felvetem, hogy talán egyetlen szúnyog erre nem lenne normális esetben képes, majd határozottan kijelenti, hogy allergiás vagyok. Nem ettem semmi szokatlant, még sajtból is a napi rutint vettem, az öblítőm és a tusfürdőm is a régiek, de emelt hangon ragaszkodik hozzá, hogy valamit biztosan elfelejtettem, így hát végül ráhagyom. Az orvos közben felhúzza a pólómat, ránéz a testemre, szó nélkül ül tovább.

Bár fizikailag ebben a kerületben lakom, az állandó lakcímem a város másik végén van, ahogyan a hivatalos háziorvosom is, így külön gondot okoz, hogy miért ide jöttem. De ha már itt vagyok, elsétál a nővér a gyógyszeres szekrényig, kivesz egy fecskendőt és néhány ampullát, injekciókat szúr belém, fogalmam sincs, mi lehet az, milyen célt szolgál és mit várhatok tőle. Ha a hétvége folyamán újra rosszul leszek, menjek a Szent István Kórházba, ne ide, elvégre oda tartozom területileg – mondja a nővér elköszönés előtt. Ja, és ha jobban fulladni kezdek, akkor hívjak mentőt. Egyébiránt menjek be bármilyen gyógyszertárba, vegyek vény nélkül kapható antihisztamint, az majd jó lesz addig is. A viszontlátásra.

2. éjszaka, 2. állomás
“Jöjjön be, lehetőleg 11 előtt”

Esteledik. Az injekciók és a virrasztás után átaludtam a napot, a foltok halványodtak, a duzzanat kissé visszahúzódott. Most viszont, hogy lement a nap, megint lángolni kezd a bőröm, ezúttal máshol jönnek elő a még nagyobb, piros foltok, nem tudok ülni, állni, feküdni sem rendesen. A szemhéjam újra dagadni kezd, félek, felhívom a Mária utcai Bőrklinikát, hogy mitévő legyek. Az orvos kedves, azt mondja, menjek be nyugodtan, lehetőleg este 11 előtt. A portás nagy nehezen és mogorván beenged, az orvos végignéz rajtam, elmondja, hogy ez a tünet szinte bármitől lehet, de azért egyelőre ne ijedjek meg különösebben. Injekciót ad, kiderül, hogy előző éjjel szteroidot kaptam, most csak antihisztamint fogok, emellett pedig tartsak szigorú, mediátormentes diétát, hogy semmi ne irritálja a szervezetem. Hazamegyek, megpróbálok aludni, várom, hogy jobb legyen a helyzet, de az egész csak egyre romlik.

2. éjszaka, 3. állomás
Az ajtók zárva, a portás széttárja a kezét

Éjjel 2-re a szám akkorára duzzad, mint egy ajakfeltöltés után, a szememet csak résnyire tudom nyitni, a talpam bedagad és annyira fáj, hogy csak csoszogni és sántítani tudok. A kiütések egyre nagyobbak, rettegés fog el, hogy a dagadás a torkomat is eléri (nyilván nem is véletlenül hívták fel mindkét helyen erre a figyelmem). Felhívom a mentőket. A telefont azonnal felveszik, fiatal, segítőkész férfivel beszélek. Azt mondja, szerencsére még tudok beszélni, így egyelőre nincs közvetlen életveszély, de mindenképpen sürgősen forduljak orvoshoz. Ha gondolom, szívesen kiküld egy autót, de szerinte jobban járok, ha visszamegyek az ügyeletre, mert úgyis ugyanazt adják be mindannyian. Zavarba jövök, automatikusan elindulok az “első éjszakás” ügyeletre, de eszembe jut, hogy azt mondták, a következő ilyen alkalommal a Szent István Kórház felé vegyem az irányt. Dühös vagyok magamra, amiért szokatlanul tétovává válok, de nem vágyom újabb megaláztatásra, így aztán a hosszabb utat választom, taxit hívok, elhajtunk a kórházhoz.

A kórház bejáratánál tévét néz egy bódéban az éjjeliőr. Azt mondja, fogalma sincs, melyik épületbe menjek, esetleg talán próbáljam meg balra a belgyógyászatot, ott majd csak lesz valaki. Bolyongok a kihalt és sötét parkban, mire elérek az épületig. Bent ég a lámpa, csöngetek, nem nyit ajtót senki. Tovább megyek egy következő épületig (szintén belgyógyászat). Ajtók zárva, csengőt nem találok. Míg a töksötét parkon át visszatapogatózom a kapuig, arra gondolok különösebb melodráma nélkül, hogy simán összeeshetnék itt, a fák között, a kutya nem venné észre reggelig. Aztán arra gondolok, hogy tulajdonképpen egészen közel állok hozzá. Az éjjeliőrt megkérem, telefonáljon a portára, mert komolyan rosszul vagyok és nem tudok bejutni az épületbe. Azt mondja, nála nincsen telefon, menjek ki a sarokra, ott van a kerületi háziorvosi ügyelet, majd ott ellátnak. Nézi tovább a tévét.

2. éjszaka, 4. állomás
Háziorvosi ügyelet: hiába kopogok

A háziorvosi ügyeletről halvány fény szűrődik ki. Nem jutok be, senki nem nyit ajtót. Hívok egy újabb taxit (még szerencse, hogy hónap eleje van), és mivel már a mellkasom is egyre jobban szorít, megfogadom egy ismerős tanácsát és egyből a belgyógyászatra megyek. A SOTE van a legközelebb, legalábbis ezt gondolom, ráadásul ott ma már egyszer fogadtak, így aztán oda indulok.

2. éjszaka, 5. állomás
“Hát nagyon fog örülni a doktornő, hogy felébresztem”

Az éjjeliőröket felébreszti a fülkében a kopogásom, elirányítanak a belgyógyászatra, a portás hosszan kifaggat, hogy mit és miért akarok itt ilyenkor. Elmondom a kálváriámat, felemeli a telefont és megjegyzi: “hát ennek nagyon fog örülni a doktornő, hogy felébresztem”. 10 perc múlva lesétál az ügyeletes orvos, hosszan faggat, leginkább arról, hogy mégis miért éppen idejöttem.

Felmegyünk az emeletre, kivágja egy kórterem ajtaját, felkapcsolja a neont, átküld az aludni próbáló betegek között, rámutat egy ágyra, hogy oda üljek, majd otthagy. Ülök az ágyon, és sírok. Visszajön a nő egy másik orvossal, átnézik a testem, megmérik a vérnyomásom, megkérdezik, szorít-e a torkom és mellkasom. Mondom, hogy igen, majd ismét magamra hagynak. Egy nővérke jön be végül, infúziós állványt hoz magával. Szó nélkül keresi a vénám. Mikor megkérdezem, mi történik, azt mondja, infúziót fog bekötni és itt kell aludnom, hogy megfigyeljenek. Ismét fogalmam sincs, mi folyik belém és miért.  A tűvel a karomban, farmerben és kabátban próbálok 2 órát aludni a reggeli ébresztésig. A táskámat a fejem mellé rakom, hogy ne heverjen a szoba közepén. Véletlenül megnyomom vele a vészjelző csengőt. Nem érkezik be a csengőszóra senki. Várok reggelig.

Az orvos reggel rám néz, azt mondja, menjek át a bőrgyógyászatra, ahol már úgyis voltam korábban. A másik osztály orvosa megvizsgál, újabb injekciót ad, újabb gyógyszert ír fel, majd hazaküld.

3. éjszaka, virrasztás

Az éjjel nem merek elaludni. Bár az estével újra kezdődik az egész dermesztő érzés és látvány, úgy döntök, hogy most már nem indulok sehová, hanem kivárom a reggelt, amikor végre már hétfő lesz. Ha pedig fulladni kezdek, majd szólok a mentőknek… Hajnalban is kapok még levegőt, de azért visszamegyek a Klinikára, ahol az ambulancián soron kívül be is engednek. Az orvos megvizsgál, sürgősségi ellátást ad és azt mondja, semmiképp nem kockáztat egy fulladást, hanem azonnal bent tart és a fekvőbetegek közé küld.

Konklúzió: ha már rosszul leszel, legalább tedd jó helyen és jó időben

Mint a bent töltött napok alatt kiderült, gyakran kideríthetetlen, hogy az ilyen tünetek (csalánkiütés, végtag-, esetleg arc- és szájdagadás, súlyosabb esetben fulladás) mitől jönnek elő. Az én esetemben arra jutottak, egy felső légúti vírus egyik mellékterméke lehetett, esetleg egy külön vírus váltotta ki. A csípések nem szúnyogtól és nem is szokatlan ételtől származtak. Nemhogy a vény nélkül kapott gyógyszer nem segített, de még az injekció is csak alig. Az orvosság leginkább az idő, utózöngék pedig akár hetekig lehetnek (nálam még egy hónap elmúltával is jelentkeznek). A kórházból időközben kiengedtek, a diéta és a gyógyszer még megmaradt, de az életem nagyjából a szokásos medrébe került. Kivéve a tanulságot: ha éjjel leszel rosszul, megértést és felvilágosítást módjával remélj.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése