Egészség

Új módszerrel gyógyítják a merevedési zavarokat

A férfiak negyede életében legalább egyszer tapasztal merevedési zavarokat, ez újabban egyre több embert érint, a fiatalokat sem kerüli el a probléma. Most bemutatunk egy új módszert a kezelésére, és arról is szó lesz, hogy kinek lehet jó, és kinek nem az új gyógymód.

“Ez egy ördögi kör. Mert a pénzszerzés és a biztonság megteremtése már egyre nagyobb stresszel jár, vagy folyamatosan benne vagy a munkában, vagy egyáltalán nem. Nincs sajnos középút, ennek viszont a párkapcsolat látja kárát” – mondja Áron, a 42 éves vállalkozó, és lényegében minden segítséget kimerített, hogy megoldja a merevedési zavarait.

Kimondva, kimondatlanul a szex a párkapcsolat csúcsa

– feltétele ugyanis, hogy a két ember igazán kötődjön egymáshoz. Na már most könnyen elképzelhető, mit is okoz az, ha egyszerűen hiába a vágy, a testem nem engedelmeskedik. Folyamatos kudarc, amit, bármennyire szeret a másik, igazán nagyon nehezen fog megérteni. És jönnek a különböző tabletták, az illúzióromboló programozott szex, ami néha már annyira mechanikus, hogy nem csoda, ha a vágyak szép lassan kihalnak – tette hozzá.

“Már amikor bejön az ajtón egy-egy férfitársam, nagyjából látom, mi is lesz a háttérben.

Sokat elárul a kora, az öltözködése, az egész megjelenése, a szexuális probléma megfogalmazása – mondja dr. Tamás György, a Kispesti Egészségügyi Intézet Urológiai Szakrendelő vezető főorvosa. – Van, hogy a teljes élettörténetüket végigkísérem a pácienseimnek, itt ugyanis szabadon és nyíltan beszélhetnek. Teljesen természetes, hogy a korral nyilvánvalóan romlanak a fizikális lehetőségek is, ez a helyzet pedig különösen akkor nehéz, ha a feleség mondjuk jóval fiatalabb. Ezzel együtt ma már minden korosztályban egyre nagyobb gondot jelent a potenciazavar.”
Dr. Tamás a Magyar Urológus Társaság és a Magyar Aging Male Társaság tagja is, valamint a Magyar Andrológiai Társaság alapítója, az elmúlt 30 évben sok mindent látott már. Tudja: ha a rászorulók eljutnak hozzá, és megnyílnak a férfilelkek, akkor többnyire van segítség.

A férfiak jó részét érinti, csak nem merik vállalni

“A környezeti ártalmak, az élelmiszer-adalékanyagok, a dohányzás, a különböző gyógyszerek mellékhatásai és elsősorban az állandó teljesítménykényszer, a stressz és az otthoni »elvárások« miatt ma már a 30 és 50 év közötti korosztály fele, de a 20-30-as generációnak is 30 százaléka küzd szexuális zavarral” – sorolja a tényeket a szakember.

“Több helyen rendelek, így nálam minden társadalmi csoport, korosztály megfordul. Van, akinek pénze sem igen van, így számára próbálom mindig az elérhető megoldást megtalálni, de a legtöbben így is a netről rendelik a vágyfokozókat. Talán bemutatnom sem kell, ezek milyen veszélyeket hordoznak magukban. Ráadásul sokan idővel rezisztenssé válnak, vagyis egyszerűen hatástalan lesz a gyógyszer.

Most azonban az eddigi tüneti kezelések helyett egy új megoldással találkoztam.

Ezt ma már a Nemzetközi Urológiai Társaság is elsődleges kezelésként ismeri el, vagyis teljes értékű, ráadásul gyógyító terápiaként: azaz az okok megszüntetésében segít, nem csupán átmeneti segítséget ad” – meséli Tamás doktor, aki maga sem olyan rég alkalmazza a nálunk most bevezetett módszert.

“A merevedési zavarok kezelésére használatos úgynevezett lineáris lökéshullám-terápia hosszú távon jelent hatékony megoldást a problémára. A lökésterápia kívülről stimulálja a sejteket, így az érképződést. Ugye az impotencia alapvető oka az ér működési zavara, sokszor az érszűkület. Így az új erek képződésével új utakat biztosítunk a véráramlásnak, ezzel pedig helyreállítjuk a férfi nemi szerv működését” – mondja a részleteket az urológus.

A nyugati országokban már 2010-től használják eredményesen a lökéshullámot, a terápia következtében a betegek 78,8 százaléka tapasztalja az erekció jelentős javulását, az Európai Urológus Társaság ma már az első vonalban ajánlja a speciális kezelést. Tamás doktor egyébként mindenkivel kitölteti a nemzetközi “merevedés minőségi mutatója”-tesztet, és ebből pillanatok alatt kiderül: valóban fennáll-e a merevedési zavar.

Hogyan kezelik/kezelték eddig?

A legegyszerűbb és az elmúlt évtizedekben legelterjedtebb megoldás a potencianövelő gyógyszerek szedése. Rendelkezésre állnak továbbá vákuumszivattyúk, hormonális kezelések, invazív módszerek (péniszbe fecskendezés), valamint olyan sebészeti beavatkozások, melyek során a péniszbe protézist helyeznek. Ezek a módszerek azonban számos kellemetlenséggel, elsősorban a szexuális élet spontaneitásának megszűnésével járnak, mivel alkalmazásuk a szexuális együttlét időpontjának előre megtervezését igénylik.

 A lineáris lökéshullám-terápia egy rendkívül erős, nem célzott hullámként terjedő hangimpulzus, amely képes az energiát a keletkezés helyétől távolabbi területekre eljuttatni. A terápiát külföldön az 1980-as években epe- és vesekövek, valamint húgyúti megbetegedések gyógyításánál kezdték el alkalmazni. Az eljárás során felfedezték, hogy a hullámok nemcsak a lágy szövetek gyógyulását segítik elő, hanem új erek keletkezését és a vérellátás javulását is előidézik. Ez a felfedezés fordulópontot jelentett a merevedési zavarok kezelésében. Sikerült egy olyan alacsony intenzitású lökéshullámokat kibocsátó műszert kifejleszteni, amely a pénisz vérellátását javítva biztosítja a merevedést. A lineáris lökéshullám-terápia eredménye a merevedési zavar nagymértékű, hosszú távú javulása. (Itt nézheted meg videón, hogy is zajlik az eljárás!)

Akinek ajánlják:

– akinek a pénisz keringési zavara miatt nincs kellő erősségű hímvessző-merevedése;

– akit zavar a potenciagyógyszer állandó szedése és a szexuális együttlét programozása;

– aki egyéb gyógyszerszedés (pl. nitrátvegyület, alfa-blokkoló) miatt nem szedhet rendszeresen PDE5-gátlót;

– aki nem szed véralvadásgátlót.

Akinek nem ajánlják:

– az erekciós zavar oka pszichés vagy beidegzési eredetű;

– véralvadásgátlót rendszeresen szedő páciens;

– vérképző rendszeri betegség van a kórelőzményben;

– súlyos szívbetegség a háttérben;

– prosztataműtét után közvetlenül;

– medencei rákos megbetegedések esetén vagy azt követő 5 éven belül (pl. prosztatadaganat);

– péniszbe adott injekció és vákuumkezelést követően legalább 7 napig.

Mi okozza a merevedési zavarokat?

Az erekciós zavarok nagy része fizikai okokra, elsősorban érrendszeri megbetegedésekre vezethetők vissza. Az érrendszeri megbetegedések közül leginkább a cukorbetegség veszélyes, a cukorbeteg férfiaknál 35–90 százalék a merevedési zavar esélye. Érintettek továbbá a magas vérnyomásos, érelmeszesedéses, magas koleszterinszintű, szívbetegségekben és az elhízásban szenvedő férfiak. A diszfunkció előfordulhat műtét (főleg prosztata) után, illetve egyéb betegségek és balesetek következményeként is.

FORRADALMI MAGYAR TALÁLMÁNY A RÁKGYÓGYÍTÁSBAN

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top