nlc.hu
Egészség
Üvegbe vizelnek a munkájukat féltő dolgozók az Amazonnál

Üvegbe vizelnek a munkájukat féltő dolgozók az Amazonnál

Üvegbe vizelnek az Amazon brit raktárának dolgozói, ugyanis munka közben nem mernek mosdóba menni, nehogy az így kiesett idő miatt romoljon a teljesítményük, és elveszítsék az állásukat.

Egy alacsony fizetések témájában készülő könyv szerzője, James Bloodworth beépült az Amazon staffordshire-i raktárának alkalmazottai közé, és megtudta többek között, hogy azok, akik a négyemeletes épület legfelső szintjén dolgoznak, nem mernek lemenni a földszinten lévő mellékhelyiségbe, félve az időveszteségtől, inkább üvegbe végzik a dolgukat.

Egy tanulmány szintén rámutatott, hogy az Amazon dolgozóinak mintegy háromnegyede fél elmenni vécére munkaidő alatt.

Féltik a munkájukat az Amazon dolgozói (Getty Images)

Az Amazon rendkívül szigorú normákat ír elő az alkalmazottaknak arra vonatkozólag, hogy percenként hány terméket kell kiválogatniuk, illetve becsomagolniuk, mint ahogy pontosan szabályozza azt is, hogy mennyi szünetet tarthatnak. Akinek a teljesítménye elmarad az elvárttól, vagy hosszabb szüneteket tart, büntetőpontokat kap. A jelenleg elvárt szint egyébként két termék percenként, de a követelmény rendszeresen szigorodik.

Bloodworth szerint a raktár olyan, mint egy börtön, repülőtéri biztonsági rendszerrel. A dolgozókat átvilágítókkal vizsgálják át, tilos kapucnit és napszemüveget viselniük és mobiltelefont használniuk.

Az Amazon ugyanakkor azzal védekezik, hogy az Egyesült Királyságban több ezer ember számára kínál biztonságos és pozitív munkahelyet,  versenyképes fizetéssel és előnyökkel az első naptól kezdve. Azt pedig semmi sem bizonyítja, hogy a felmérés részvevői valóban a cégnél dolgoznak.

Business Insider

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top