Horrorbalesetben veszítette el egy péküzem munkatársa az egyik karját, amelyet egy szabálytalanul üzemeltetett tésztagyúró gép szakított le. Az ügyben a cég ügyvezetőjét foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolja a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség.
A vádirat szerint a fiatal sértett férfi évek óta dolgozott az üzemben betanított munkásként. Feladata volt többek között a balesetet okozó tésztagyúró gép üzemeltetése is. 2016. június végén nappali műszakban dolgozott. Az egyik munkafolyamat befejeztével felnyitotta a gép védőrácsát, és a gépbe benyúlva a maradék tésztát akarta eltávolítani. A gép azonban nem állt le, és a forgó keverőlapátok berántották a férfi karját. A vele dolgozó ipari tanuló fiú a vészkapcsolót sem tudta elérni, mert az a gép fal felőli oldalán volt. A baleset következtében a férfi karja olyan súlyosan roncsolódott, hogy amputálni kellett. Így jobb karját elveszítve maradandó fogyatékossága alakult ki.
Szakértői megállapítás szerint a baleset azért következhetett be, mert a kérdéses gépről eltávolították a biztonsági kapcsolót, melynek feladata az volt, hogy a védőrács kinyitásakor automatikusan leállítsa a berendezést. Ezen túlmenően a gépet szabálytalanul helyezték el az üzemben oly módon, hogy a vészkapcsoló a fal felőli részre került, így azt ilyen esetben nem lehetett elérni.
Ezekről a hibákról a cég ügyvezetője is tudott, ennek ellenére nem intézkedett a dolgozók munkabiztonságának biztosítása érdekében. Az ügyészség szerint mulasztása egyenes okozati összefüggésben áll a bekövetkezett tragikus balesettel.
Ha elítélik, nemcsak felfüggesztett fogházbüntetést kaphat, hanem gazdasági társaság vezető tisztségétől mint foglalkozástól is eltilthatják.