nlc.hu
Egészség
Bagdy Emőke: „Az emberek nagyon rossz lelki bőrben vannak”

Bagdy Emőke: „Az emberek nagyon rossz lelki bőrben vannak”

Bagdy Emőkével beszélgettünk arról, hol tart ma a magyar pszichológiai kultúra, miért jó a relaxáció, és miként sikerült azt mára elfogadtatni az iskolákkal.

„Olyan korban élünk, amiben éppen az a probléma, hogy nem törődünk sem magunkkal, sem egymással, egy elidegenült kultúra a miénk: senki nem fog odajönni segíteni, hogyha kidőlök, mert van másik száz, aki beáll a helyemre. Ezért is olyan fontos az öngondoskodás, hogy tudjunk felelősséget vállalni a saját szervezetünkért” – mondja Dr. Bagdy Emőke, és ezzel nehéz vitatkozni. Sokszor hiába jelez a testünk, már csak akkor figyelünk oda rá, ha komoly baj van, pedig megelőző intézkedéseket is tehetnénk, főleg akkor, ha stresszben éljük a mindennapjainkat.

A stressz maga a ránk ható inger, ami magában véve lehet jó is, rossz is, attól függ, hogy tudunk-e mit kezdeni a kihívásával. Ha örömszerző, mert pozitív élményt okoz, akkor eustressznek nevezzük (az eu előtag azt jelenti, „helyes, jó”). Ez az örömközpontunkra is hat. A testünket ilyenkor elönti az endorfin, ami egyébként ötvenszer erősebb, mint a mesterséges morfium, csökkennek a testi fájdalmak, diszkomfortérzések, feldobottak leszünk, jól érezzük magunkat.

A rossz stressz (distressz) ezzel szemben rombol: az izmok feszülnek, megnő a vérnyomás, a vérzsírsav- és a vércukorszint, a vitális funkciók (például a légzés, a keringés és a kiválasztás) felfokozottan működnek, úgy is mondhatjuk, hogy a szervezet „akciókész” állapotba kerül – de ha képtelenek vagyunk bármit is tenni, vagy levezetni ezt az energiát, beszorulunk ebbe az állapotba. Ezt a fajta tehetetlenséget biztosan mindenki ismeri, és valószínűleg az is köztudott, hogy ezeknek az érzelmi, indulati állapotoknak megbetegítő hatása van. A relaxáció éppen arra jó, hogy levezessük, más csatornákba tereljük ezt a feszültséget, hogy csak annyi maradjon belőle, amivel a testünk meg tud birkózni.

Autogén tréning: vissza az ősi programhoz

„A tudományos pszichológia relaxáció gyűjtőnév alá sorol minden olyan módszert, ami azt szolgálja, hogy jótékony hatást gyakoroljunk a vegetatív idegrendszerre átprogramozás révén, és később ezt fel tudjuk használni megelőző és gyógyító célokra” – magyarázza Bagdy Emőke. Rengeteg ilyen technika van, melyek két csoportba oszthatók: mentális és aktív mozgásos módszerekre. Előbbi az ellazulást jelenti, ez egy passzív történés, a gondolat, a tudat, a koncentráció hatalmával működik. Még mielőtt kételkednénk, megjegyezném, ez nem valami titokzatos dolog, hanem élettani hatásokról és tengernyi kutatással alátámasztott, tudományos módszerekről van szó.

A mentális relaxációk közül a legelterjedtebb az autogén tréning, ami Johannes Heinrich Schultz német pszichiáter nevéhez köthető. A szakember kezdetben hipnózist alkalmazott a munkája során, így feltűnt neki, hogy még mielőtt a páciensei módosult tudatállapotba kerülnének, egy átmeneti, nagyon kellemes élményben van részük: ellazulnak, elnehezülnek, és átmelegednek az izmaik. Ebből kiindulva dolgozott ki aztán hat egymásra épülő gyakorlatot, amelyek az izmok ellazítását, a vérkeringés optimalizálását, a szívműködés természetes menetbe állítását, a megfelelő légzést, a zsigeri vegetatív működések egyensúlyba hozását és az agyi vérkeringés normalizálását szolgálják.

Bagdy Emőke szakpszichológus, pszichoterapeuta (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

„Ez egy belsőleg koncentrált, elmélyült állapot, amikor a szervezetet visszasegítjük a saját, ősi programjához – hangsúlyozza Bagdy Emőke. – A stressz felborítja a vegetatív egyensúlyt, az autogén tréning pedig szépen felülírja, kézbe veszi, és magával ragadja ezeket a rossz működéseket. Amikor jön a rossz stressz, bekapcsolom a programot, ami segít, hogy visszataláljak a normális működéshez.”

Természetesen ennek elsajátítása nem megy egyik napról a másikra, és talán ez is az egyik oka, hogy nem annyira elterjedt: rohanunk, kevés az időnk, és hajlamosak vagyunk az instant módszereket választani, amelyek aztán legtöbbször nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Hogy ténylegesen megtanuljuk az autogén tréninget, és az automatikussá váljon, három hónapra van szükség, amikor minden egyes nap, meghatározott időpontokban gyakorolni kell. Ezután viszont már nem szükséges rá koncentrálni, magától beindulnak a  begyakorolt, pozitív folyamatok, ellenállóbbá válunk a stresszel szemben. Érdekesség, hogy a hatásvizsgálatokban arra is rámutattak, hogy az autogén tréning még a kártékony koleszterinszintet is képes csökkenteni, noha az részben genetikailag meghatározott, nehezebben befolyásolható.

Progresszív relaxáció: feszítés után ellazulás

A másik ág a progresszív relaxáció, melynek esetében az előbbivel ellentétben ellazításról, tehát akaratlagos tevékenységről, mozgásos gyakorlatokról van szó. Edmund Jacobson nevéhez kötjük, aki amerikai belgyógyász, pszichiáter, illetve fiziológus volt, és rájött arra, hogy ha nyugalmi állapotban megmérjük az izmok alaptónusát, majd azokat megfeszítjük, vagy valamilyen aktivitást végzünk, és azután ismét megmérjük, a tónus az eredetinél alacsonyabb szintre kerül. Tehát végig kell feszíteni az izmokat, majd hagyni, hogy a test azt tegye, amit élettanilag magától is tenne. Ezt a fajta programot aztán kiegészítették azzal, hogy az illető figyelje is meg, hogy mi történik. Az eredmény a totális ellazulás.

„Akármilyen feszültek vagyunk, tovább feszíteni még mindig tudunk” – tartja Bagdy Emőke. Ezért remek módszer a villámrelaxáció is, ami nagyon jól jön, ha éppen készülnél felrobbanni, szorongsz, vagy egyszerűen csak stresszesnek érzed magad. Az benne a legjobb, hogy bárki kipróbálhatja és gyakorolhatja mindenféle előképzettség nélkül, és nem tart tovább egy percnél. Íme a teendő: állj fel, jó erősen zárd ökölbe a kezed, hajlítsd be a könyököd, és zárd oda az oldaladhoz! Feszítsd végig a lábad, a farizmokat is, és lábbal nyújtózz kicsit felfelé! Ezt tartsd meg egy pár másodpercig, aztán fújd ki a levegőt, és engedd el az izmaidat! A műveletet meg is ismételheted párszor.

Nem buddhizmus és nem ezotéria

„A relaxációs módszerekkel kapcsolatos ismeretek sajnos jelentős mértékben az ezoterikus vagy New Age mozgalomhoz tartozó emberek csatornái révén kerültek be a köztudatba, vagy éppen az egyébként általam is tisztelt jóga felől, viszont ezen a területen is a legkülönbözőbb álvégzettségű emberek tolonganak a magyar ég alatt is, és próbálják megragadni az ebben rejlő pénzkeresési lehetőséget. Mára így nagyon felhígult a relaxáció jelentése, hamis képzetek kötődnek hozzá” – foglalja össze a doktornő, hozzáfűzve, hogy a különböző felekezetek egyaránt jobbára elutasítóak a relaxációval kapcsolatban, mert úgy vélik, egy másfajta filozófiát, buddhista nézetrendszert próbál elültetni a gondolkodásmódunkban.

Ahogy Bagdy Emőke fogalmaz, „az emberek nagyon rossz lelki bőrben vannak”, de sokszor nem jó irányba fordulnak segítségért, hanem a populárisabbat, az önmagát erőteljesebben hirdető, könnyű megoldást ígérő opciót választják. Így sajnos az ellenőrizhetetlen, tudományosan nem megalapozott relaxáció nagy népszerűségre tett szert.

„Senki nem fog odajönni segíteni, hogyha kidőlök, mert van másik száz, aki beáll a helyemre” (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A gyerekek felé szabad az út

Már egy óvodást is meg lehet tanítani az életkorához passzoló relaxációs technikákra, ami azért jó, mert így játszva tanulja meg, hogyan szerezhet uralmat az indulatai és a testi-lelki működései felett, anélkül, hogy észrevenné, és közben még élvezi is azt. A többnyire túlterhelt iskolás gyerekek stresszcsökkentése pedig különösen fontos.

Néhány évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a relaxáció a Nemzeti Alaptantervnek (NAT) is része lehet. Prof. Dr. Bagdy Emőke bekerült a NAT-bizottságba, és számos tanárral, testnevelővel felvette a kapcsolatot, akikkel részletes programokat dolgoztak ki. „Aztán jöttek az első hírek, hogy támadja az egyház és azok a laikusok, akiknek halvány fogalmuk sincs, miről van szó, még a programot sem látták – meséli. – Akkor valamit megértettem: elsiettem a dolgot. És tanultam is a tapasztalatból. Mert nem tudja a mi fapados pszichológiai kultúránk, hogy mi ez az egész. Először egy hatalmas információárasztással meg kell ismertetni az emberekkel, hogy ne féljenek tőle.”

A relaxáció ezzel kissé peremre került, de végül más utakon mégis megjelent az iskolákban. A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület szakembereivel Bagdy Emőke kidolgozta a diákrelaxációs programot, amit különóraként lehet felvenni egyes intézményekben. A technikákat egy 60 órás képzés keretében adják át a pedagógusoknak, így csak azok tarthatnak ilyen foglalkozást, akik ezzel a jogosítvánnyal rendelkeznek.

A 2014-ben indult Boldogságórák rövid idő alatt elterjedtek és hatalmas népszerűségre tettek szert az iskolákban. Jelenleg már több ezer helyen működnek, a résztvevő gyerekek száma pedig meghaladja a százezret. A kezdeményezés Bagdi Bella nevéhez fűződik, aki egyébként csak szellemi rokona Bagdy Emőkének, a program fővédnökének. A kidolgozásban mindketten részt vettek, más szakemberekkel, pedagógusokkal és pszichológusokkal együtt. Sonja Lyubomirsky boldogságkutató nyomán olyan készségfejlesztő játékokat építettek be az órákba, amelyek „boldogságfokozók”: például hogyan legyél hálás, hogyan bocsáss meg, hogyan tervezd meg a jövődet, és hogyan legyél képes a testi funkciókon uralmat szerezni, fizikailag egészségben tartani magad. A boldogságóra korosztályra szabott, és relaxációval indít, aztán következik egy készséghelyzet gyakorlása, majd végül a meditáció.

A viszontagságos út ellenére Bagdy Emőke nem veszítette el a lelkesedését. „Azért vagyok optimista, mert nem lehet ellentmondani annak a szükségletnek, ami mindenkiben jelentkezik: mind azt kívánjuk, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Ha a felnőttek már becsontosodott lélekkel el is zárkóznak, a gyerekeinket szeretjük, és ezért arra szabad az út. Azt tapasztaltam, hogy nagyon nyitottak tudnak lenni a szülők is, sokszor együtt csinálják a gyakorlatokat a gyerekekkel, így a kultúrába beszivárog, és fokozatosan elterjed a helyes, értékes relaxációs szemlélet. Itt tartunk ma.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top