nlc.hu
Egészség
Fertőzött víz miatt bezártak egy bölcsődét és egy óvodát Budapesten

Fertőzött víz miatt bezártak egy bölcsődét és egy óvodát Budapesten

Ismeretlen anyag kerülhetett az ivóvízbe. Majdnem két hét után nyithatnak ki ismét.

Két nappal az évkezdés után, szeptember 4-én bezárták a XVII. kerületi Csicsergő Óvodát és a Gólyafészek Bölcsődét.

A Rákosmenti Önkormányzat közleménye szerint műszaki meghibásodás történt, és a gyerekek biztonsága érdekében átmenetileg bezárják az óvodát és a bölcsődét. A gyerekeket más intézményekben helyezték el.

A Rákosvidék információi szerint a probléma a vízhálózatot érintette, valamilyen ismeretlen anyag kerülhetett az ivóvízbe.

Horváth Tamás alpolgármester az Indexnek azt mondta, hogy az épületben a melegvíz-előállító rendszer hibásodott meg szeptember 3-án, ezért egy lajtos kocsival és palackozott ásványvizekkel oldották meg a vízellátást.

Az alpolgármester szerint a vízben valóban találtak szennyeződést, de ennek mértéke a határérték alatt volt. A gyerekek és a dolgozók biztonsága érdekében mégis az intézmény bezárása mellett döntöttek.

Az elmúlt napokban átmosták a rendszert, és több laborvizsgálat is negatív eredményt mutatott ki. Ezért a bölcsőde és az óvoda hétfőn, szeptember 16-án újra kinyithat.

(Kiemelt kép: nlc. Forrás: Rákosmenti Bölcsődék, csicsergoblog17)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top