nlc.hu
Egészség
1300 fős személyzettel kihajózott a világ legnagyobb úszó kórháza

1300 fős személyzettel kihajózott a világ legnagyobb úszó kórháza

Az óriási, közel 70 tonna vízkiszorítású mobil kórházat New York egyik kikötőjéből indították útjára, a koronavírus elleni küzdelem jegyében, mégsem koronavírussal fertőzött betegeket kezelnek majd a fedélzetén.

A gigantikus méretű és kapacitású mobil kórházat azzal a céllal üzemelték be, hogy a koronavírusos megbetegedések miatt túlterhelt egészségügyi rendszernek segítsen ellátni az „egyéb”, más típusú problémákkal küzdő betegeket. Ráadásul így a szárazföldön több ágy jut a koronavírus miatt lebetegedőknek, és az izoláció is könnyebben megoldható – írja Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A kórházhajó adottságai valóban elképesztőek, többek között 1300 fős orvosi és ápolószemélyzet végzi az ellátást egyelőre New York egyik kikötőjében, az USNS Comfort nevű hajón e mellett 12 műtő és közel 1000 kórházi ágy van, ezen belül is az intenzív osztály 80 ágyon tudja fogadni a betegeket.

A hajó kapacitása egész elképesztő, fedélzetén 1300 fős orvosi és ápolószemélyzet biztosítja az ellátást. - Fotó: OMSZ

A hajó kapacitása egész elképesztő, fedélzetén 1300 fős orvosi és ápolószemélyzet végzi az ellátást. – Fotó: OMSZ

A hajón többek között van:

  • fogászat
  • szemészet
  • fertőtlenítő részleg
  • sürgősségi részleg
  • röntgen
  • proszektúra
  • számos egyéb rendelő, vizsgáló.

Még több koronavírus elleni küzdelem a nagyvilágból: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top