Egészség

A WHO szerint közelebb van a járvány második hulláma, mint gondolnánk

Semmi garancia nincs arra, hogy a járvány második hulláma hónapokkal az első után jöjjön.
koronavírus

Könnyen előfordulhat, hogy a mostani járványhullámon belül is látunk majd egy második tetőzést” – írja az Inforádió az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egészségügyi vészhelyzeti programjának vezetőjére, Michael Ryanre hivatkozva. A szakértő erről egy genfi, online sajtótájékoztatón beszélt, ahol többek között aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egyes országokban túl gyorsan oldják fel a karantén intézkedéseket.

Csak mert éppen lecsengő szakaszában van a koronavírus-járvány, még nem jelenthetjük ki biztosan, hogy hónapjaink vannak a következő hullámig” – fogalmazott Ryan, majd hozzátette, az európai és amerikai országoknak is érvényben kell tartaniuk a közegészségügyi és szociális intézkedéseket, és nem szabad leállniuk a tesztelésekkel.

A WHO szakértőjével egyetért Jakab Ferenc virológus is. A Pécsi Tudományegyetem tanára figyelmeztetett, a járványnak még nincs vége, épp ezért a távolságtartás, a higiéniai szabályok betartása minden eddiginél fontosabb. „Amíg otthon ültünk a karanténban, addig vajmi kevés esélyünk volt a megfertőződésre, ami jó, mert gyakorlatilag kordában tudtuk tartani a kórokozót. De most elindul a mozgás az országban, ami azzal jár potenciálisan, hogy a vírus is új erőre kaphat.”

Olvass még többet a koronavírus-járvány második hullámáról az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top