nlc.hu
Egészség

Koronavírus terjedése az élelmiszerekkel

Főállatorvos: az élelmiszerek nem terjesztik a koronavírust

Az eddigi ismereteink szerint az élelmiszerek nem játszanak szerepet a koronavírus terjedésében.
Maszkos vásárlók egy boltban

Az eddigi tudományos ismeretek alapján az élelmiszerek és azok csomagolóanyagai nem játszanak szerepet a koronavírus terjedésében – közölte az országos főállatorvos pénteken, a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Bognár Lajos kifejtette, nemzetközi szervezetek tanulmányai alapján a vírus elsődlegesen cseppfertőzéssel, közvetlenül emberről emberre terjed, élelmiszer közvetítette fertőzés nem fordult elő.

Kiemelte, az otthoni ételkészítés során fontos betartani az általános higiéniai szabályokat, az élelmiszerek hőkezelése ugyanis megöli a vírust, amely 60 Celsius fok felett elpusztul, így már pár perces forralás, illetve sütés is fertőzőképtelenné teszi.

December 15-ig érvényesek a lejárt okmányok

Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta, a március 11., a veszélyhelyzet kihirdetésének napja és július 3. között lejárt, személyazonosításra alkalmas okmányok, illetve forgalmi engedélyek december 15-ig érvényesek maradnak Magyarország területén.

Az ilyen okmányok érvényességi idejének meghosszabbítására előzetes időpontfoglalást ajánl a rendőrség a www.magyarorszag.hu oldalon, vagy a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon.

Intézkedések a rossz maszkviselés miatt

Ismertetése szerint az elmúlt napon a járványügyi készültség védelmi intézkedéseinek megszegése miatt 32 rendőri intézkedést kezdeményeztek. A jogszabály hatályba lépése óta a rendőrök 480 emberrel szemben léptek fel, akik nem megfelelően viselték a maszkjukat a tömegközlekedési eszközökön, ennek elmulasztása miatt az elmúlt 24 órában nyolc emberrel szemben alkalmaztak figyelmeztetést.

A kereskedelmi üzletekben, közintézményekben, illetve a jogszabályban meghatározott egyéb helyeken kötelező maszkviselés figyelmen kívül hagyása miatt a jogszabály hatályba lépése óta 868 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, ebből 24 eset az elmúlt napon történt.

Így állunk most a járványban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top