Hercegek és egyéb furcsaságok
1998-ban robbant a New York-i, harmincas szingli Carrie, Charlotte és Miranda, valamint a negyvenes Samantha történeteit bemutató széria, amely emberek millióit ültette a képernyők elé.
Hatalmas sikert aratott: hat évad, 94 rész, és 2 mozifilm készült belőle. 2021-ben pedig jöhet a hetedik évad, ám abban csak Sarah Jessica Parker, Kristin Davis és Cynthia Nixon fog szerepelni, Kim Cattrall visszautasította a folytatást.
Cattrall és Parker között állítólag már jó ideje feszült volt a kapcsolat, a tévésorozatból tervezett harmadik mozifilmet is elutasította, és azt nyilatkozta, hogy soha többet nem kíván gazdag New York-i szingli lenni.
Sokan Cattrall mellett érvelnek, és úgy vélik, ennek az új évadnak nem kellene megszületnie. Már csak azért sem, mert Samantha nélkül olyan lesz a Szex és New York, mint a Dallas Jockey Ewing nélkül. Míg mások azt mondják, hogy a sorozat 20-25 évvel ezelőtt is felszínes volt, feminista megközelítésből pedig igencsak kilógott a lóláb, nem kéne ezt tovább fokozni.
Tény, hogy elég visszás érzés volt azt nézni, ahogy a négy New York-i, egyébként okos, anyagilag független és sikeres szingli folyamatosan azon munkálkodott epizódról-epizódra, hogy megtalálják maguknak az ideális, lehetőleg gazdag férfit. A legtöbb beszélgetésük a pasik köré épült, a sorozat pedig úgy ért boldog véget, hogy mindannyian ellovagoltak a hercegükkel, és belesimultak a hagyományos mintázatokba.
A szórványokban feminista elemeket is tartalmazó sorozat végül arra futott ki, amire kondicionálnak a klasszikus nemi szerepek: egy nő életét az koronázza meg, ha végre feleség lesz.
Idáig nem jutottam el, a valahányadik évad egyik része után ugyanis soha többet nem kattintottam a lejátszás gombra, annyira irritált benne Carrie bugyuta, infantilis, önző karaktere. A rongyrázásáról nem is beszélve, amit a filmkészítők lazán összemostak a modern, független, nagyvárosi nő életmódjával, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal.
Sarah Jessica Parkerrel, Kristin Davisszel és Cynthia Nixonnal folytatódik a sorozat (Fotó: Profimedia)
De hiába a sok hiba, a széria a maga korában forradalminak számított és fontos szerepet töltött be a nők életében. A négy független női karakter sikerei, örömei, és botladozásai ugyanis felülírta mindazt, ami a közgondolkodásban élt a nem házasságban, párkapcsolatban élő, harmincas-negyvenes nőkről. Nemcsak Amerikában, hanem kisebb csúszással, nálunk, a nyugati világgal épphogy csak ismerkedő Magyarországon is.
A sorozat nők millióinak nyitotta fel a szemét, hogy nem stigma egyedül lenni, partner nélkül is jól érezni magunkat. Fiatal nők sokasága szabadult ki a lesajnált vénlány skatulyából, amibe korábban a társadalmi elvárások és szerepek préselték őket.
Mindemellett a sorozat abban is forradalminak számított, hogy beemelt olyan tabusított, ki nem beszélt témákat, mint a gyász, a meddőség, az abortusz, a válás, a gyereknevelés, még ha ezt a maga elnagyolt, szirupos módján is tette.
Mindezekből kiindulva 25 évvel később, az új széria talán ezúttal is tud újító lenni, és esetleg szerepet vállal majd abban, hogy az idősödő nőkkel kapcsolatos sztereotípiákon, az öregedés és a menopauza tabusításán lazítson. Elvégre bőven ötven pluszos nők lesznek a főszerepben, így a film készítőinek a fentebb említett témákkal nagy eséllyel foglalkozniuk kell, ahogy azzal is, hogy milyen szerepet kapnak az idősödő nők a mai nyugati társadalmakban.
„Bízom benne, hogy haladni fognak a korral. Remélem, hogy a menopauzával kapcsolatban a modern felfogást fogják képviselni, és annak nemcsak a negatív oldalát domborítják ki” – ezt már Iványi Orsolya mondja, aki elsőként hozott létre Magyarországon egy olyan zárt Facebook-csoportot, ami kimondottan a menopauzában lévő, vagy előtte álló nőknek szól. A Neverordinary nevű csoportnak már több mint 4300 tagja van, Orsi pedig egyre többet nyilatkozik a témában, egyfajta menopauza-aktivistának tartja magát.
Szerinte a változó korral egyedül vannak hagyva a nők, ezért is lenne annyira fontos, hogy egy olyan sorozatban, amelyben ötven feletti nők szerepelnek, a helyén kezeljék a menopauza, valamint az idősödés folyamatának a kérdését.
Kim Cattrall nem szeretne tovább New Yorki-i szinglit játszani (Fotó: FOX via Getty Images)
Ok Boomer és sosem öregedő sztárok, azaz ki számít idősnek?
Jó kérdés ez egy olyan világban, ahol a hatvanéves Madonna harmincötnek próbál kinézni, ahol a huszonévesek ránctalanító kezelésekre járnak, a tizenévesek a harmincasokat is boomerezik, és minden második hirdetésben az örök fiatalság elixírjét ígérgetik. Teljesen mást jelent ma az öregedés, mint a nagyanyáink korában, ahogy azt is nehéz megmondani, hány éves kortól számít idősnek egy nő. Egyáltalán meg kell határozni?
Egy, az Egyesült Államokban végzett 2018-as felmérés szerint, a 16-34 év közötti női résztvevők 61, míg a fiatal férfiak 56 évre tették az időskor kezdetét. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a legtöbb fejlett országban az öregek a 60 éven felülieket jelenti. A Világgazdasági Fórum (WEF) szerint viszont az öregség nem 60-65 éves korban kezdődik, hanem akkor, amikor átlagosan még 15 évünk maradt hátra a várható élettartamunkból..
Szigorúan biológiai szempontból a termékenység elvesztésével elkezdődik az öregedés, vagyis biológiai, szociológiai és pszichológiai változások következnek be a nőknél és mindenkinél.
Ám manapság a fizikai változások mellett egyre lényegesebb, ki hogy érzi magát a testében, az életében, egyre gyakoribb és elfogadottabb az a felfogás, hogy mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát. Persze léteznek kor szerinti meghatározások is, de egyre inkább felesleges ezek alapján kategorizálni magunkat, hiszen ma sokkal komplexebb, ki számít öregnek.
Vegyük csak az orvostudományt vagy akár a szépségipart, mindkettő döbbenetes tempóban fejlődik, vagy azt, hogy az emberek jóval többet tudnak az egészséges életmód fontosságáról, a betegségmegelőzésről, mint az elődeik. Vagyis ma már jóval több az eszközünk arra, hogy egészségesen éljünk, és általa hosszabb ideig fiatalabbak maradjunk. Nem véletlen, hogy a szociológusok és pszichológusok is többféle korfogalmat használnak. Ezek pedig a következők:
- a ’real age’, a számokban kifejezhető kor,
- a ’look age’: amennyinek látszik az illető,
- a ’do age’: amennyit a tevékenységei mutatnak,
- a ’feel age’: amennyinek érzi magát
Dr. Gina Barreca egyetemi professzor és humorista, az If You Lean In, Will Men Just Look Down Your Blouse című könyv szerzője is azt mondja, nem a kortól függ, hogy mikor öregszünk meg. A bennünk lévő energiától, életkedvtől és kreativitástól maradunk fiatalok.
És persze attól, ha nem hagyjuk, hogy begyepesedett sztereotípiák határozzanak meg minket és a saját magunkhoz fűződő viszonyunkat.
Persze előítéletekből nincs hiány, ha az idős, vagy az idősödő emberekről van szó.
A fentebb említett felmérésből kiderült az is, hogy a fiatalok gondolkodása igencsak sztereotip az idősebbekkel kapcsolatban: többségük azt gondolta, hogy például rossz sofőrök, és hogy nem tudnak lépést tartani a technológia fejlődésével.
Az igazság azonban az, hogy a YouTube-fogyasztók nagy része nyugdíjas, ezenkívül a Facebook egyik legnagyobb demográfiai csoportját az 50 évnél idősebb emberek adják össze.
Egy másik amerikai tanulmány konklúziói között szerepel az is, hogy az öregség megítélése az életkor előrehaladtával változik. Tehát minél idősebbek leszünk, annál valószínűbb, hogy máshogy gondolkodunk majd az idősebb emberekről.
Jó munkaerők, aktívak, mégsem kapkodnak értük a munkáltatók. Kik azok?
A nagyjából 1957 és 1970 között születtek: a Szex és New York új szériájának korosztálya, az ötvenes, változókorban lévő nők. Akik a mai felmérések szerint a munkájukra fókuszálnak, és egzisztenciálisan is jobb a helyzetük, mint elődeiknek, a maradék szabadidejüket pedig aktívabban szeretnék eltölteni, mint ahogyan azt a saját szüleitől látta. Mégis mellőzve vannak.
Orsolya azt mondja, ideje lenne azt a sztereotípiát kiradírozni a közgondolkodásból, miszerint azok a nők, akik elérkeztek a menopauza korszakába, öregek.
Annyira mélyen gyökerezik ez az az elgondolás, hogy gyakran a nők is így tekintenek magukra. Gondoljunk csak Samanthára, akiről az egyik epizódban kiderül, azért hord magánál tampont, mert így akarja fenntartani annak a látszatát, hogy még menstruál, azaz még ő is „nőnek” számít.
„Sok nő azért nem vallja be, hogy a menopauza szakaszába ért, mert azzal azt is kimondja, hogy öreg, vagyis már nem funkcionál nőként, már nem értékes része a társadalomnak. Ezek viszont csak buta sztereotípiák amikbe mi is belenőttünk” – magyarázza Orsolya, hozzátéve, hogy mindezen az segítene, ha a változókorról többet beszélnénk, ahogy arról is,
hogy ez az időszak nem csak nettó szenvedést hoz el a nők életébe.
Itthon erre alig látunk kezdeményezéseket, míg a nemzetközi színtereken érezhető egyfajta tendencia, ami szép lassan majd biztos hozzánk is begyűrűzik. Mindenesetre külföldön egyre több idősebb híresség áll be a sorba, azaz beszél arról, hogy a változókor mit is jelent egy nő életében.
Madonnától Oprah-ig, Julie Walterstől Kim Cattrallig (ő Samantha a Szex és New Yorkban) számos sztár vallott arról, hogyan élték meg az életük új korszakát. Egyes országokban pedig komolyan foglalkoznak a témával: tavaly nyáron például Damien Hinds egészségügyi miniszter megerősítette, hogy Rachel Maclean képviselő kérésére a brit középiskolákban bekerül a menopauza a tananyagba, ahogy a terhesség és menstruáció is.
Michele Obama pedig nem olyan rég Amit az anyukád soha nem mondott el az egészségről címmel indította a legújabb podcastját, a 40 perces adásban Sharon Malone nőgyógyásszal beszélgetett olyan témákról, mint a menopauza, amiről még a saját édesanyjától sem kapott elegendő információt.
Szerinte fontos, hogy a témáról a férfiak is halljanak, hiszen a változókorban lépő nők különböző tünetekkel küzdenek, amik kihatással lehetnek a környezetükre, a kapcsolataikra is. Az 56 éves Obama úgy véli, a párbeszéd szükséges ahhoz, hogy változások történjenek.
Például a munkahelyen a hőmérséklet az irodában vagy a ruhaviselet kérdése, amiktől például a hőhullámokkal küzdő menopauzás nők nagyon tudnak szenvedni. Ahogy Obama is mondja, a jelenlegi munkahelyi környezet nem igazán kedvez nekik.
„Fontos, hogy elfoglaljuk a helyünket a társadalomban, hiszen az emberiség fele keresztül megy ezen és mégis úgy teszünk, mintha nem történne meg. A nők egy bizonyos kor után elveszítik az értéküket a társadalomban, miközben a férfiak értéke egyre nő, ahogy idősebbek lesznek.(…) A nőket akkor értékelik, ha nem a koruknak megfelelően néznek ki, vagyis ha nem mutatják az öregedés jeleit”
– mondta, és egyáltalán nem túlzók a szavai. Mondataira reflektálnak a statisztikák is, miszerint az idősebb korosztály esetében, főleg, ha nőkről van szó, jellemző az ’ageizmus’, más néven az életkor szerinti diszkrimináció, amely leginkább a munkaerőpiaci mellőzöttségben érzékelhető.
„Egyelőre ott tartunk, hogy egy 50 feletti nőt vissza se hívnak egy interjúra, miközben statisztikák igazolják, hogy milyen jó munkaerők a 45 felettiek” – magyarázza Orsi, és hozzáteszi, hogy ez valószínűleg változni fog, hiszen világszinten egyre több lesz az idősebb ember, az életkor kitolódik, több időt töltünk az időskorban, mindezek pedig olyan változások, amikre reagálni kell a társadalmaknak.
A nemzetközi gazdasági életben egyébként már érezhető egy trendváltást, több gazdasági szegmensben kezdik felismerni, hogy a lakosság elöregedése óriási piaci lehetőségeket teremt. A mai, nyugdíjas kor felé haladó generáció ugyanis többet fogyaszt és költ, mint elődei.
Több helyet az ezüstkorba lépő nőknek!
Amíg a HR-esek lazán félredobják az ötvenes nők önéletrajzait, addig a divat- és a szépségiparban egyre inkább felismerik, hogy gazdaságilag is megéri rájuk pozicionálni.
A 2010-es években indult el egy változás, még ha ezt vélhetőleg gazdasági érdekek is mozgatták: kilencvenes évek egykori topmodelljei újra a csúcson voltak, a divatcégek felismerték, hogy a legnagyobb vásárlóerő nem a húszévesekből és még csak nem is a harmincasokból tevődik ki, hanem bizony az idősebbekből. Naomi Campbell, Cindy Crawford és társai a mai napig a legnagyobb divatházak arcaiként bukkannak fel, az Instagramon pedig milliós követőtáboruk van, sőt, a magazinok címlapján megjelentek az ősz hajú, alig retusált arcú, idősebb nők.
Jane Fonda és Judi Dench a Vogue címlapján
2019-ben a 81 éves Jane Fondát láthattuk a brit Vogue címlapján, 2020-ban pedig Judi Dench színésznő következett, aki a 85 évével a legidősebb címlaplány lett a Vogue 104 éves történetében. Ma már szinte meg sem lepődünk azon, ha idős modell szerepel egy kampányban, ugyanakkor az még ritka, hogy egy fehérneműcég nem a legfeszesebb testű huszonéves topmodellt teszi meg kampányarcnak. A Maison Louve luxuskategóriájú fehérneműmárka viszont szembement a megszokott trenddel, és a hatvanas korosztályból választott modellt.
Ő a hatvanéves Caroline Ida, aki az utolsó munkahelyének elvesztése után, mint sok hasonló korú nő, az évei száma miatt nem talált munkát.
A kudarcok után aztán felhagyott a hajfestéssel, és az Instagramon elkezdett arról posztolni, hogy mennyire fontos felvállalni magunkat, és elfogadni, hogy az idősödés változással jár. Bevallása szerint ettől a felismeréstől ő is felszabadult, és ez indította be a modellkarrierjét.
Az említett kampányban Ida is retusálás nélkül mutatja meg a testét, szerinte ugyanis ha felvállalja magát, azzal elérheti, hogy a nők természetesnek vegyék a test változásait.
A pro-aging tehát évről-évre erősebb az olyan szegmensekben, mint a divatipar, vagy a film, egyre több olyan sorozatot látunk, amely kimondottan az idősebb korosztályról szól.
Az ilyen, újfajta megközelítések azért is nagyon fontosak, mert az idősek megbélyegzésének hatására az öregebbek hajlamosak elhatárolni magukat a saját korosztályuktól, azaz az öregebbektől.
Valójában azonban nem a koruktól, hanem a hozzá tapadó előítéletektől szeretnének szabadulni.
Vagyis közelebb hoz minket az öregedéshez (mármint fejben), minden olyan film, könyv, reklám, társadalmi kampány, ami szakít az idősebb, vagy az idős korba lépő emberek sztereotip ábrázolásával. Közkedvelt dolog például a bugyuta vígjátékokban a demenciával „viccelni”, amit korántsem olyan szórakoztató átélni, sem a betegnek, sem a környezetének, ráadásul nem is minden idősödő embert sújt az ilyen jellegű memóriavesztés. Ahogy az sem igaz, hogy minden idős ember morcos és durva lenne, mint ahogy azt láthatjuk számos sorozatban, mozifilmben.
A Grace and Frankie című sorozat például remekül érzékenyít, újat mutat, még ha a maga amerikai, elrugaszkodott módján is teszi mindezt. Hiszen a gazdag főszereplőkkel valószínűleg nehezen tud azonosulni az a magyar kisnyugdíjas, aki az étkezését és a rezsijét is alig tudja finanszírozni.
Lily Tomlin és Jane Fonda a Grace and Frankie című sorozatban (Fotó: Netflix)
A sorozat nem fél hozzányúlni az olyan szégyenkezve elhallgatott témákhoz, mint a szex és az öregkor, a menopauza és a hüvelyszárazság, vagy hogy igenis lehetnek új céljaink az életünk derekán.
A szereplők pedig olyan idős emberek, akik nem küzdenek minden erejükkel (és pénzükkel) az idő múlásával, ugyanakkor igyekeznek csökkenteni a tüneteket, odafigyelnek magukra, és áldoznak az egészségükre a külsejükre, őszintén beszélnek arról, hogy milyen megöregedni.
Valami ilyesmit várunk a Szex és New Yorktól is, útmutatást olyan nőktől, akiket nem korlátoznak olyan idejétmúlt elgondolások, miszerint a menopauza a nőiesség végét jelenti, vagy hogy a nyugdíjkort átlépve a halálra kell készülni. Reméljük, olyan nőket látunk majd viszont, akik ötvenévesen nem húszéveseknek akarnak látszani, hanem megbékélve az idősödéssel, aktívan, célokkal, és új élmények keresésével töltik a mindennapjaikat. Ezt kívánja Orsi is:
„Ha Carrie 2021-ben is tüllszoknyában fog rohangálni az éjszakában, hogy partit keressen magának, az nem lenne túl előremutató. Kelleni fog bele valami üzenet, és az nem lehet ugyanaz, mint ami 25 évvel ezelőtt volt. Az ötven felettiek már másról beszélnek, mást olvasnak, más emberekkel érzik jól magukat, és más akadályokkal küzdenek a társkeresés során, mint a harmincasok, vagy a negyvenesek.
