A Fogjunkössze.hu kampánya azokon a szakdolgozókon, valamint az egészségügyi intézmények működését biztosító munkatárson (karbantartó, takarító, stb.) és családtagjaikon szeretne segíteni, akik a járvány kitörése óta töretlenül azon munkálkodnak, hogy minél kevesebb veszteséggel vészeljük át ezt a nehéz időszakot.
A kampány előtérbe helyezi a nagyobb munkaterhet viselőket, az alacsonyabb keresetűeket és a hátrányos helyzetű családokat. A platformon lehetőségünk van kiválasztani, mivel tudunk hozzájárulni az egészségügyi dolgozók és családjaik támogatásához: vállalhatunk gyerekfelügyeletet, befizethetjük őket egy masszázsra is, de már egy pizza árával is sokat tudunk segíteni.
A kezdeményezés megálmodója, dr. Ficzere Andrea, aki meg van arról győződve, hogy a beteg és az őt ellátó személyzet közötti kapcsolat minősége azon múlik, tud-e a két fél megértéssel, empátiával, a másik szempontjainak elfogadásával közelíteni egymáshoz. Az nlc-nek adott pár évvel ezelőtti interjújában elmondta, már pályakezdőként is sokszor úgy látta, hogy számtalan olyan lehetőség létezik, amellyel betegközpontibbá lehetne tenni az ellátórendszert, de orvosként akkor nem sok eszköz volt a kezében.
Emiatt döntött a menedzserkedés mellett, mert úgy érezte, hogy ebből a székből talán többet tud segíteni. Így is lett: vezetése alatt számos olyan fejlesztés valósult meg, amely korábban sokak számára elképzelhetetlennek tűnt, hiszen kivitelezésük egészen más szemlélet igényelt. Az orvosszakmák segítése és a kórházi informatika fejlesztése mellett nagy figyelmet fordít a munkatársak testi-lelki komfortjára is.
Az Uzsoki márciusban például, a járvány kitörésekor a kórházak közül elsőként nyújtott szervezett pszichológiai segítséget a dolgozóinak: több pszichológus dolgozott egyszerre online, akik folyamatosan elérhetőek voltak, ha valakinek szüksége volt rájuk.
Andrea azonban nemcsak az Uzsokin belül igyekszik a kórházi személyzet munkáját könnyebbé tenni, illetve megteremteni az egészségügyi dolgozók és a társadalom közötti hidat. Ennek a törekvésnek egyik viszonylag friss példája a Fogjunkössze.hu, amelyet Andrea kezdeményezésre hozott létre a Mobilitás Alapítvány a járvány tavaszi hullámában. Akkor a koronavírus miatt kialakult krízishelyzet soha nem látott összefogásra sarkallta az embereket és a cégeket, rengetegen gondolták át, hogyan, hol és mivel tudnák segíteni a járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozókat. A Fogjunkössze.hu ezeket a felajánlásokat koordinálta, és új kampányának keretében kezeli a mai napig, hogy minden adomány a legjobb helyre kerüljön. A jelenlegi cél minél több egészségügyi dolgozó és családja megsegítése.
„A járvány tavaszi időszakában, a lakosság és az ellátók körében is jól tapintható döbbenet és a komfortzónából történő kiesés okozta félelem kapcsán hívtuk életre ezt a kezdeményezést. Akkor komoly adományozási vágy ébredt az emberekben, sokan fordultak az egészségügy felé. Őszre ez lendület sajnos majdnem teljesen elapadt, ami persze teljesen érthető, hiszen az emberek elfáradtak, többen elvesztették az egzisztenciájukat, és más szektorok is bajba kerültek. Fő célomként az egészségügy területén szerettem volna egy platformra terelni a megkereséseket, azaz összehozni az igényeket megfogalmazókat azokkal, akik felajánlottak valamit. Sokfajta adomány érkezett: a pénzen kívül ételt, ruhát, gyerekjátékot, lakhatást, takarítást, szállítmányozást, illetve a korai időszakban orvosi eszközöket, felszereléseket kaptunk a platformon keresztül, amelyeket az intézményeknek küldtünk tovább. Mivel szerencsére minden szükséges eszközt, illetve gyógyszert központilag biztosítanak a kórházak számára, jelenleg a személyes köszönet kifejezése áll új kampányunk központjában. Meghatározott időközönként összeülünk, megnézzük, hogy honnan érkeztek megkeresések, illetve kinek, mire van szüksége, majd odacsatornázzuk a beérkező felajánlásokat – mondja Andrea, és hozzáteszi: jelenleg kifejezetten azoknak a dolgozóknak és családjaiknak szeretnének segíteni, akik valamilyen lényeges dologban szenvednek hiányt.
Mostani kampányunkban alapvetően a szakdolgozóknak és a nem ágy melletti dolgozóknak, például a műszaki karbantartóknak, beteghordóknak, takarítóknak, portásoknak szeretnénk segíteni. Mindazoknak, akik ugyanúgy kiveszik a részüket ebből az embert próbáló időszakból, mint az orvosok, nővérek, ugyanakkor nincsenek szem előtt, nem gondolnak rájuk. Több tízezer családról van szó, ezt tűztük ki most célul”
– emeli ki az igazgató.
Rengeteg család érintett világszerte
Az orvosok és az ápolók mellett a másodvonalban dolgozók munkája is kiemelten fontos a járvány elleni védekezésben, az ő fizikai és pszichés terhelésük is kifejezetten nagy. A WHO is hangsúlyozta az egészségügyben dolgozók rendkívüli terheit, és olyan intézkedéseket sürgetett, amelyek a dolgozók testi és lelki egészségére gyakorolt súlyos hatások megelőzéséhez szükségesek. Az úgynevezett másodlagos traumatizáció során a másik által megtapasztalt traumatikus élmény az őket ellátó személyre is hatással van. Az egészségügyi dolgozóknál ennek a fajta traumatizációnak az esélye egyébként is igen magas, hiszen az orvoslás rendes körülmények között is stresszel járó hivatás, a járvány során azonban hónapokon keresztül rendkívüli bizonytalanságban és túlterheltségben voltak kénytelenek teljesíteni a szakemberek úgy, hogy sokszor nem állt rendelkezésükre megfelelő erőforrás a kritikus helyzet kezelésére. Egy tanulmány az egészségügyben dolgozók családjainak mentális egészségét is vizsgálta 2020 februárjában Kínában, és kiderült, a 845 résztvevő 33,73 százaléka tapasztalt szorongást amiatt, hogy családtagjaik közvetlen kapcsolatban voltak koronavírusos betegekkel. A felmérés következtetése az volt, hogy a járványra adott pszichológiai válasz drámai volt a családtagok körében a járvány felívelő szakaszában a fertőzés miatti félelem és a családtag megnövekedett munkaterhelése miatt.
Bár nálunk hasonló tanulmány még nem született, de tény, hogy ez az időszak nem csupán az egészségügyben dolgozóknak, hanem a családjuknak is kemény próbatétel. Sokan több napra csomagolnak, mert nem tudják, meddig tart a műszakjuk, napokig nem látják a családjukat, nem tudnak a gyerekkel leülni tanulni, nem tudnak velük együtt játszani, közösen ebédelni, vagy ünnepelni. Arról nem is beszélve, hogy a vakcina megérkezése előtt sokan döntöttek úgy, hogy inkább távol laknak szeretteiktől, csak hogy ne vigyék véletlenül haza a fertőzést, valamint a sok utazást elkerülve minél többet tudjanak pihenni.
„Volt olyan egészségügyi dolgozó, aki azzal keresett meg, hogy nincs pénze a szülők számára elengedhetetlen gyógyszerek megvételére, így amilyen gyorsan tudtuk, összeállítottuk, majd eljuttattuk a szükséges gyógyszercsomagot. Más dolgozóknak elfoglaltságuk miatt nincs idejük együtt tanulni a gyerekeikkel. Számukra jelentett megoldást a Kórházsuli felajánlása, akik alapvetően kórházban kezelt beteg gyermekek oktatását vállalják gimnazista és egyetemista önkéntesek segítségével, de ebben a helyzetben online órákat tartottak azon dolgozók gyermekei számára is, akik nem tudták más módon megoldani az otthoni tanulást. Ebben a folyamatban jelent nagy segítséget a Philip Morris cég felajánlása is, amely a Magyar Kórházszövetség tagkórházainak online oktatásban résztvevő dolgozói és középiskolás gyermekei számára juttat el 50 db laptopot.
Emellett a pszichés támogatás is mindig jól jön, hiszen sok dolgozó sérült pszichésen a súlyos lefolyású esetekben megtapasztalt veszteségek kapcsán, aminek óriási a lelki terhe. Külön nehézséget okozott – főleg a karácsonyi időszakban – annak elviselése, hogy amíg a kolléga a kórházban dolgozik, a család otthon ünnepel. Kiemelten fontos emiatt a járvány lezajlása után igénybe vehető rekreációs lehetőségek biztosítása, amelyekkel talán valamennyire pótolható a család nélkül töltött időt” – mondja Andrea.
Így segíthetsz te is!
A családok megsegítését célul tűző kampány eredetileg január 31-ig tartott volna, de Ficzere Andrea szerint a koronavírus-járványtól függetlenül is vannak/lesznek olyan egészségügyi dolgozók, akiket támogathatunk. A Fogjunkössze oldalán továbbra is segíthetünk pénzadománnyal, egészséges ételekkel, italokkal, különféle programok felajánlásával, gyermekjátékkal, lelki támogatással, vagy bármilyen meglepetéssel, amelynek hasznát vehetik a családok. A felajánlót telefonon és e-mailben keresi meg egy koordinátor, aki segít megszervezni az adományozást, de azt is megtehetjük, hogy irányítottan ajánlunk fel valamit egy adott kórháznak, kórházi osztálynak vagy személynek, akinek hálásak vagyunk, akivel kapcsolatban jó tapasztalatunk volt az ellátás során.
„A Duna Bonum Alapítvány nemrég 100 millió forintot ajánlott fel a Kórházszövetség tagkórházaiban dolgozó személyek részére. Azt találtuk ki, hogy a tagkórházak személyzete és az ott meggyógyuló betegek a Fogjunkössze oldalán 2021. február 22-től szavazhatnak majd arra a 150 emberre, akinek hálásak. A legtöbb szavazatot kapó 50 orvos, 75 szakdolgozó és 25 nem ágy melletti dolgozó között osztjuk majd el ezt az összeget – mondja Andrea, aki szerint az egészségügyi ellátás akkor tud jól működni, ha minden dolgozó azt érzi, hogy számít a véleménye, és nélkülözhetetlen tagja a rendszernek, nemcsak egy arctalan fogaskerék a gépezetben. – Az egészségügyi hivatás valódi odafigyelésen, emberségen alapuló szakma, nem egy mechanikus munka, ahol robotüzemmódban is lehet működni. Ha nem vagy lelkileg jelen, ha nem tudsz 100 százalékban figyelni, akkor nem fogsz eredményesen gyógyítani. Ehhez a jelenléthez viszont elengedhetetlen, hogy a dolgozók otthon és a munkahelyükön egyaránt komfortosan érezzék magukat. Az Uzsokiban a dolgozók nélkül nem születik a saját sorsukról döntés, és ha nem is mindenben értünk egyet, mindig szem előtt tartjuk a véleményüket, közösen alakítjuk a jövőt. Fontos vigyázni a kollegáinkra, akik tulajdonképpen a második családunkat alkotják, különösen ebben a nehéz, és sok szempontból bizonytalan időszakban. Nekünk, vezetőknek nagyon komolyan kell azon dolgoznunk, hogy akit csak lehet, az ágazatban tartsunk. Figyelnünk kell arra, hogy a fáradt egészségügyi dolgozók ne hozzanak olyan indulati döntéseket, amiket később megbánnak. Ehhez minden támogatási lehetőséget meg kell szerveznünk a számukra.”
Dr. Ficzere Andrea neurológus és reumatológus szakorvos, egészségügyi menedzser. 2002-ben neurológiából szerzett PhD-fokozatot. 2012-től az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója, 2016 óta elnökhelyettese, 2019-től elnöke a Magyar Kórházszövetségnek.