nlc.hu
Életmód

Így él most Gian Sammarco, a Adrian Mole-sorozat címszereplője

Színészből kórházi ápoló lett a Adrian Mole-sorozat címszereplője

Gian Sammarco 15 évesen játszotta el Adrian Mole szerepét a népszerű sorozatban, az élete azonban ettől nem lett könnyebb, sőt.

Sue Townsend brit írónő A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója című regényéből 1985-ben készítettek hatrészes tévésorozatot Nagy-Britanniában, majd 2 évvel később a széria Adrian Mole újabb kínszenvedései címmel kapott újabb hatrészes folytatást. A címszerepre mintegy száz jelentkező közül választották ki az olasz származású brit tinédzsert, Gian Sammarcót, aki korábban a Northamptoni Királyi Színház egyik produkciójában már bizonyította tehetségét. A sorozatnak köszönhetően ismert lett és jelentős rajongótáborra tette szert, ám a közvetlen környezetében, különösképp az iskolában csak hátránya származott a hírnevéből.

„Nehezen találtam meg a hangot a saját korosztályommal. Soha nem voltam népszerű az iskolában, mivel más dolgok érdekeltek. Alig vártam, hogy végezzek” – mesélte egy interjújában. Ugyanitt elárulta azt is, hogy otthon sem volt egyszerű dolga: „Problémáim voltak azzal is, hogy otthon gyerekként kezeltek, miközben elvárták tőlem, hogy nyilvánosság előtt felnőttként viselkedjek.”

Az Adrian Mole sikere után kapott még néhány sorozatszerepet, a kilencvenes évek elejéig forgatott.

Gian Sammarco Adrian Mole szerepében és napjainkban

Gian Sammarco Adrian Mole szerepében és napjainkban (Fotók: Getty Images/Facebook)

1990-ben, alig 20 évesen nősült először: párja, a nála egy évvel fiatalabb Stephanie Bates tinilányként az Adrian Mole sorozat nagy rajongója volt és leveleket írt a fiatal színésznek, így ismerkedtek meg, majd szerettek egymásba. 1992-ben fiuk született. Sammarco ekkor döntött úgy, hogy felhagy a színjátszással és civil szakmára vált. Ápolói képzettséget szerzett és a Northamptoni Kórházban helyezkedett el. Házassága azonban megromlott és válással végződött. Második feleségét, Joanne Youngot már a munkahelyén ismerte meg, 1998-ban kötöttek házasságot és máig is együtt vannak.

Gian Sammarco és felesége

Feleségével, Joanne-el (Fotó: Facebook)

Sammarco Northamptonban él a nejével és egy helyi kórházban mentálhigiénés gondozóként dolgozik. 

„Nem érintette meg a sztárság, az egyik legbarátságosabb fickó, akivel valaha is találkoztam. Nem csodálkozom, hogy gondozói pályára került, mivel mindig is nagyon együttérző személyiség volt. Talán ettől is volt olyan jó színész” – mondta róla egykori tanára, Peter Sanders.

Mi lett velük?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top