Az időnként menő videókkal is jelentkező Országos Mentőszolgálat néhány napja egy igencsak figyelemfelkeltő képpárossal lepte meg a követői a Facebook-oldalán. Az egyik képükön egy 1981-es mentőautó belsejét, míg egy másikon egy mai rohamkocsit nézhettünk meg belülről. Ha csak annyit mondunk, hogy a kettő között a különbség óriási, akkor nagyon finoman fogalmaztunk. Megkértük Kathy Zsolt mentőápolót, hogy magyarázza el nekünk a leglényegesebb különbségeket egy negyven évvel ezelőtti mentőautó és egy mai társa között, természetesen az OMSZ által posztolt fotókból kiindulva.
A régi mentőautók kellékei
- Hordágy
A régi hordágy gyakorlatilag mini kerekeken gurult a föld magasságában, ami kényelmetlenné tette a használatát. Olyan volt, mint egy földre tett matrac, aminek nem voltak lábai. A kocsiban ezt egy tálcára kellett betolni, ami akkoriban még nem volt kihúzható, így a használata nagy erőkifejtést igényelt.
- Az ülőhelyek
Ideálisan egy esetkocsiban egy beteg, egy orvos és egy ápoló utazott, de volt annyi hely, hogy szükség esetén egy hozzátartozó is elférjen, ha jönni szeretne, és a beteg állapota nem kritikus.
- Tároló vákuummatraccal
A hordágy felett egy tárolót láthatsz, amiben régen a vákuummatracot tartották. Ezeket traumák esetén használjuk, főleg csípőrögzítésre. Képzelj el egy matracot, amit körbefonnak a tested körül, mintha becsomagolnának, aztán kiszívják belőle a levegőt, ezáltal képes megtartani téged. Olyan, mintha be lennél csavarva egy szőnyegbe, de még annál is szorosabb. Ma már nem számít korszerűnek, mert könnyen kilyukad: inkább gerincágyat vagy boardot használnak helyette.
- Esettáska
A képen látható nagy fémbőrönd az esettáska. A felszerelése az elmúlt évtizedekben rengeteget változott, órákig lehetne beszélni erről. A képen egy 1981-es mentőkocsi látható: akkoriban a helyszíni ellátás még nem volt túl kifinomult, mert korlátozottak voltak a lehetőségek, így az volt a fő szempont, hogy a beteget mihamarabb kórházba juttassák.
- Szekrények, fiókok
Abban tárolták a különféle felszereléseket légútbiztosításhoz, vénabiztosításhoz satöbbi. Nagyon érdekes, hogy abban az időben még fémházas üvegfecskendőket használtak, amiket csak a kilencvenes években cseréltek le. Én még 95’-ben tanultam a szakközépiskolában üvegfecskendőt és tűt autoklávban fertőtleníteni, mert akkoriban még nemcsak a fecskendőket, hanem a tűket se dobtuk ki egy használat után, hanem fertőtlenítettük, és később újra használtuk.
- Az ablakok
A kis fogantyús elhúzható ablakok jelzik a légkondicionáló hiányát, pedig a légkondicionáló egy mentőautóban nagyon fontos.
- EKG, nyakrögzítő, lélegeztető ballon satöbbi
Ezek ugyan nem láthatók a képen, de már akkoriban is voltak ilyen eszközök a mentőautókban. Egy lélegeztető ballon biztosan volt, aminek segítségével kézzel történt a lélegeztetés.
A mai mentőautók kellékei
- Hordágy
A tálca, amin egy mai hordágy fekszik kihúzható a kocsiból. Olyan, mint egy palló. A segítségével nagyon kis erőfeszítéssel ki tudod húzni a hordágyat a kocsiból. Ahogy kijött az autóból, a lábai automatikusan kicsatolódnak, így a mentősök nem szakadnak meg, és a beteg számára sem jár kényelmetlenséggel a ki- és beszállás. A hordágy magassága állítható. Nagy kedvencem, hogy a lábazata, a matrac és a matrac alatti fém rész elválasztható egymástól, és így sima kézi hordággyá alakítható, ami akkor jön jól, ha mondjuk egy beteget egy családi ház ablakán kell kiemelnünk. Láttam már olyat, hogy egy családi házban annyira bekuckózott a nénike az elmúlt évtizedek holmijaival, hogy csak szűk folyosókon lehetett a házon belül közlekedni, amiken egy hordággyal képtelenség elférni. Ilyenkor szoktuk használni az ablakot. Jól jön még, hogy a fejrésze és a mellkasi része is emelhető: a légzés- és szívelégtelenségben szenvedő betegeknél ugyanis nagyon fontos, hogy ülő testhelyzetben tudjuk őket szállítani. Fontos, hogy a fejrész és az úgynevezett headblock segítségével a beteg fejét is tudjuk rögzíteni, így az autó zötykölődései közben egy nem teljesen magánál lévő beteg feje nem fog ugrálni.
- Lifepak
A képen látható nagy monitor a Lifepak. Ezen tudjuk nyomon követni a beteg legfontosabb paramétereit: a vérnyomást, a légzésszámot, egy adott EKG-elvezetést, a pulzust, a kilégzési széndioxid-szintet egy intubált betegnél, illetve a véroxigénszintet. Utóbbi mostanság a koronavírusos betegek esetében különösen fontos. Ha látsz egy beteget és tele van zsinórral és tappancsokkal, azok a zsinórok többségében a Lifepakhoz vannak kötve. Az eszköz mobil, ezért magunkkal tudjuk vinni, amikor bemegyünk valahová egy beteghez, vagy le kell mennünk ellátni valakit mondjuk egy metróaluljáróba.
- Nyakrögzítő
A nyaki gerincsérülteknél használt stabilizáló eszköz. A képen a Lifepak monitor alatt látható.
- Oxylog
A Lifepak mellett látható narancssárga doboz egy lélegeztetőgép, ami az invazív lélegeztetést biztosítja.
- Oxigénpalackok
A lélegeztetőgépet oxigénpalackhoz csatlakoztatják, amiből minden kocsiban van néhány kicsi, könnyen hordozható, valamint két nagyobb falioxigén palack is (utóbbi itt például a kép jobb alsó sarkában).
- Perfúzor
A Lifepak monitor melletti zöld-fehér készülők a perfúzor, vagy magyarul gyógyszerpumpa. A lényege, hogy a beadandó gyógyszert a megfelelő időben és a megfelelő tempóban adagolja a betegnek. A legtipikusabb ilyen eset az altatás: ilyenkor a készülék biztosítja a folyamatos altatószer-adagolást. Testtömegre ki tudod számolni vele, milyen adag gyógyszerre van szükség, nagyon hasznos készülék.
Felső tároló
Ott találhatók a kötszerek, a légútbiztosításhoz szükséges eszközök, tubusok, orrba rakható csövek, az oxigénmaszkok, amiből legalább négy-ötféle van egy ilyen kocsiban. Minden betegnek másfélére lehet szüksége, és léteznek olyan maszkok is, amikben gyógyszert tudsz porlasztani, mert bizonyos fajta gyógyszerek páraként beszívva hatnak a leggyorsabban.
Alsó tároló
Kívülről és belülről is nyitható. Főképp traumás eszközöket tartunk benne, mint például a vákuummatracot, a csípőrögzítőt, a boardot, a gerincágyat, a végtaghúzó síneket satöbbi.
Board
Úgy kell elképzelni, mint egy szörfdeszkát, amin fogók vannak. A lényege, hogy általa a gerincssérült kemény alapon feküdhessen.
Gerincágy
Ez gyakorlatilag olyan, mint egy tálca, ami hosszában ketté van vágva, és csak a fejrésznél és a talprésznél kapcsolható össze. Arra jó, hogy nagyon minimális mozgatással a földön fekvő beteg alá tudd rakni. Ha pedig rögzítetted a fejénél és a lábánál, már emelheted is.
Kis szekrény
Ebben tároljuk az ampullás gyógyszereket. A legfontosabb paramétereink, a légzésszám, a vérnyomás, a frekvencia meg a szaturáció, mi pedig minden olyan gyógyszert tartunk a kocsiban, ami ezeket a normális tartományba tudja visszahozni. Hogy egyszerűen magyarázzam.
Légkondi
Szerencsére ma már minden mentőautóban van.
Esettáska
Szinte minden tárolóban lévő felszerelésünkből van egy mikroszett, ami hordozható és befér ebbe a hatalmas esettáskába, amit magunkkal tudunk vinni, ha mondjuk bemegyünk egy beteg házába vagy be kell gyalogolnunk egy erdő közepére.
Gyerektáska
A képen nem láthatod, mert a szék kitakarja. Ez a felnőtt esettáska gyerekekre kicsinyített változata, amiben minden szükséges orvosi eszköz megtalálható piciben.
WaterJel szett
Ezt se láthatod a képen, de sok mentőkocsiban van. Ez egy zselé, amit súlyos égési sérültek ellátásához használunk. Megnyugvást hoz, és általa el tudjuk kerülni a fájdalom okozta sokkot.
Lucas
A szék sajnos ezt is kitakarja. A Lucas egy mellkaskomprimáló eszköz, amit a betegek újraélesztésekor használunk, és így nem emberi erővel kell nyomnunk a mellkast.