Abszolút pártatlanul írom, hogy elhiszem, milyen mocskosul nehéz lehet ezekben az időkben, helyzetekben döntéseket hozni úgy, hogy azok egy egész országra nézve jó döntések legyenek. Én például tuti képtelen lennék rá, azzal a pár gyerekemmel kapcsolatban is nehezen hozok olykor döntéseket, akik itt sertepertélnek körülöttem, nemhogy egy egész nemzetről, de hát nem is mentem döntéshozónak egy ország élére. Egyszeri állampolgárként átélni ezt a teljes káoszt, ami süt a járványügyi rendelkezésekből, minimum elkeserítő.
Látnokok vs. földi halandók
A mostani döntés, miszerint április 19-én kinyitják az iskolákat, ovikat, és mennek vissza zsúfolódni az intézményekbe a gyerekeink a legkisebbtől kezdve a végzős gimnazistáig, kicsit olyan érzést keltett bennem, hogy látnokok dolgozhatnak a döntéshozók között, akik már tudnak valamit, amit mi, földi halandók még nem. Merthogy ezek szerint április 19-én megszűnik a veszély, nem kell félni többé attól, hogy a koronavírus elviszi a nagymamát, és a gyerekeinknek sem kell tartania azoktól a hírektől sem, hogy az új mutáns már a tizenéveseket is ledönti a lábukról.
Persze, látjuk mi is a hivatalos indoklást, miszerint ez az időpont az, amikorra azt tervezik, hogy beoltják a pedagógusokat, ezért tették erre a napra a tömeges nyitást, de sajnos a logikát akkor sem igazán sikerül felfedeznünk mögötte. Ahogy egy középiskolai tanár megfogalmazta a kérdésünkre: „A gyerekeket élőben újralátni nagyon jó érzés lesz, de nagyon fontos, hogy mindez biztonságosan történhessen meg, mert felelősséggel tartozunk mindenkiért.
Elkapkodottnak ítélem meg a nyitást, hogy a tanárok oltása csak április elsején kezdődik, hisz 19-ig így biztosan nem alakulhat ki a megfelelő védettség, ráadásul az iskolai közösségben csak egy szűk kör, a tanárok lesznek beoltva.
Félek, hogy így a nyitás csak papíron történik meg, mert osztályok újra karanténba fognak kerülni, ezzel az egész alapvető célját ássa alá a tervnek: hogy biztosítsuk a mindenki számára elérhető jelenléti tanulást.”
Biztos most van itt az ideje az iskolák nyitásának? (Kép: Unsplash)
Egy általános iskolai tanítónő pedig tömören és velősen elítélte a nyitás ötletét: „Nincs értelme az iskolanyitásnak, semmit sem jelent, hogy a pedagógusok megkapják az oltást, ha a gyerekeket és családtagjaikat nem védi semmi.
A gyerekek majd iskolán belül átadják egymásnak a vírust, hazaviszik az oltás nélküli szülőknek, nagyszülőknek, és megint állhatunk a startvonalhoz, sosem fogunk így kilábalni a hullámokból.
Megkérdeztünk egy kamaszfiút is, mit gondol a nyitásról, ő keresetlen szavakkal válaszolt a kérdésre. Mindamellett vélekedik így, hogy nagyon hiányoznak már neki az osztálytársai és a megszokott, bulis, kamaszos élete: „Őszintén mondom, hogy baromi elegem van már. Miért kell egy olyan országban élnünk, ahol mindig minden politikus a könnyebb utat választja? Hiszen erről szól ez az iskolanyitás is. A legmagasabb halálozási arány hazánkban van, egyre több fiatal is kritikus állapotba kerül a vírus miatt, és mégis, a mi kormányunk úgy dönt, hogy most van itt az ideje visszanyitni az iskolákat. De mind tudjuk, hogy ezt nem azért tették, hogy mi végre láthassuk a barátainkat és újra együtt nevethessünk az osztálytermeinkben. Nem, ez az egész amiatt történik, hogy ne kelljen a legkisebb erőfeszítést és pénzt sem fektetni egy biztonságosan, jól kivitelezett, a vírushelyzetre szabott érettségibe.”
A szülők már csak a fejüket fogják
A szülők két tűz közé kerülnek az ilyen rendeletek hallatán, mint ez a mostani iskolanyitás, hiszen sok rossz közül kellene kiválasztani a legkevésbé rosszat. Ha apa nem kapta meg még az oltást a magas vérnyomásával, de a gyerek visszamegy a suliba, akkor vajon mennyi az esélye annak, hogy a gyerek hazahozza a vírust apának, aki kórházba kerül és esetleg meghal? És ha nem küldjük a gyereket az intézménybe, amíg minden családtagot be nem oltanak, akkor hogyan fogjuk igazolni? És egyáltalán: ha nem engedjük, akkor a gyerek szociálisan sérülni fog? Vagy lemarad a tananyagból? Nem készül fel az iskolára? Sérül az idegrendszere? És mi a helyzet a mi idegrendszerünkkel? Mennyit bírunk még ki itthon home office-ban úgy, hogy körülöttünk ugrálnak a gyerekeink? Megannyi kínzó kérdés, rosszabbnál-rosszabb döntéshelyzet, azt sem tudjuk már, melyik kezünket harapjuk meg.
Mert érezzük a lelkünk mélyén, hogy igaza van a fent megszólaló tanároknak, hogy nem múlik el a járvány attól, hogy beoltják a pedagógusokat, és igenis rémisztőek a hírek, hogy gyerekek vannak kórházban a vírus miatt.
Érezzük, hogy a nyitás korai, de közben megőrülünk már összezárva. Nincs jó hatással a mentális állapotunkra az sem, hogy nincs egyenes és átlátható kormányzati kommunikáció, olyan érzés, mintha cikkcakkban kormányoznák a hajónkat, mi meg itt alant azt sem tudjuk, merre kapkodjuk a fejünket. Össze vagyunk zavarodva, és ebben az állapotban őrült nehéz súlyos döntéseket hozni. Márpedig az, hogy egy járvány közepén beküldjük-e a gyerekeinket 600 másik gyerek közé (akik közül minimum 400 tuti nem megfelelően hordja a maszkot), rendkívül súlyos döntés, amivel kockáztathatjuk a családunk életét. Nem tudom én sem a választ és a jó döntést, egy ideje már inkább Ausztriát figyelem és azokat a szabályokat igyekszem követni, amiket ők hoznak maguknak. Most is ezt fogom tenni az iskolanyitás kapcsán.
