nlc.hu
Egészség

Üzenet a koronavírus osztályról

Koronavírusos beteg a vörös zónából: „Én mondtam el anyunak, hogy elment apu is”

Aki nem gondolja komolyan ezt az egészet, annak üzenem: Minden éjszaka küzdelem az életért – írja egy Covid beteg, akinek a fél családja koronavírusban halt meg, jelenleg ő is súlyos állapotban van, a szintén beteg édesanyjával fekszik egy épületben.

Megrázó posztot tett közzé egy koronavírusos beteg, akinek a fél családja már elkapta a vírust, dédnagymamája elhunyt, édesapja az intenzíven vesztette életét, édesanyjának is tüdőgyulladása van, a helyzet pedig nem javul: anya és lánya a kórház 4. és 5. szintjén betegeskedik.

Koronavírusos beteg a sürgösségiről: „Én mondtam el anyunak, hogy elment apu is”

Képünk illusztráció.
“Ez nem kaszinó”.
Fotó: Unsplash

Ez nem szálloda – írta az SBO-ról a nő, aki már egy hete az életéért küzd, miközben át kellett élnie, hogy elveszíti dédnagymamáját, édesapját, és még anyja egészségéért is aggódnia kell.

Ez nem szálloda. Sbo vörös zóna. Nekem is beütött.7 óra sbon fekvés után kerültem a fertőző osztályra,étel, víz...

Közzétette: József Pál Rózsa Beáta – 2021. március 22., hétfő

„Minden éjszaka küzdelem az életért. És ezt teljesen komolyan mondom.39 fölötti lázam van folyamatosan. Rettenetes, leírhatatlan. Nyugtató, altató, köhögés csillapító… lázcsillapító, szteroid, infúzió,20 tabletta…7.helyen a branul, mert a vénák nem bírják…

Köhögsz,de már vennéd a levegőt,ami nincs,elhányod magad,mert nem marad abba az inger…. aztán minden méltóságot félretesszük,mert gondolkozni sem tudsz. Minden nap megkérdezik,kell e pelenka. Első napon kerekedett a szemem,mondtam ,,nem kell. Mire a nővér válasza… még nem .2. nap megértettem. A rengeteg gyógyszer megteszi hatását, hasmenés, ágyban infúzióval ágyhoz kötve.. köhögő rohamnál… szóval a legjobb barátod a pelenka. Szégyenérzet, méltóság a bugyiban. Szóval kemény. Örülök,hogy pislogok. Vegyétek komolyan!” – figyelmeztet a posztoló és hozzáteszi:

Negyvenesek vagyunk itt többen ne higgyétek, hogy kaszinó!!

 

„Aki pedig hitetlen és kétségbe meri vonni a szavaim, annak üzenem: Nagyon szívesen cserélek vele. Egy laza 65 körüli vér oxigén szinttel” – zárja posztját.

Személyes beszámolók a fertőzésről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top