nlc.hu
Egészség
Kínai vakcina után AstraZenecával oltottak egy házaspárt

Kínai után AstraZeneca: véletlenül másfajta oltást kapott másodjára egy magyar házaspár

A második körben véletlenül AstraZenecával oltottak be egy magyar házaspárt, pedig először kínai vakcinát kaptak.
Koronavírus-vakcina

Nem ugyanolyan vakcinát kapott az első és második adag koronavírus elleni védőoltásnál egy magyar házaspár. Először kínai vakcinával, majd AstraZenecával oltották be őket – írja az Mfor.

A lap szerint az eset egy magyar nagyvárosban történt. A nyugdíjas pedagógusnő és férje maguk sem értik hogyan történhetett meg mindez, és már sajnálják, hogy nem kérdezték meg, másodjára milyen oltóanyagot kapnak. De eszükbe sem jutott, hogy erre szükség lehet.

Az orvos állítólag annyival elintézte a tájékoztatást, hogy „csere történt”, majd bocsánatkérésként hozzátette: „sajnálom, hogy elrontottam a napjukat”. A házaspár oltási könyvében így most kétféle vakcina szerepel.

A doktornő legalább annyit elintézett nekik, hogy egy hónap múlva mindkettőjüket behívják ellenanyag-vizsgálatra, így ki fog derülni, milyen védettséget szereztek a kombinált oltással.

Duda Ernő immunológus szerint lehet keverni az oltásokat, tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az első és második alkalommal ugyanazt az oltást kapja-e a páciens, vagy egy másikat. Franciaországban ez már meg is valósult, az AstraZeneca körüli hírek miatt akik Astrát kaptak első körben, azokat másodjára Pfizerrel vagy Modernával oltják be.

(Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila)

Oltás után:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top